Pesti Srácok

Baranyi Krisztina Kálmán Olga férje miatt verte ki a palávert a IX. kerületben

Baranyi Krisztina Kálmán Olga férje miatt verte ki a palávert a IX. kerületben

Baranyi Krisztina nekiment az ellenzéki többségű képviselő-testületnek, sőt, mi több, már MSZP–DK–Fidesz nagykoalíciót vízionál. És ez nem minden. Említett polgármester-asszony egyébként is paprikás hangulatban lehetett, miután Kálmán Olga férjét sikerült a helyi médiacég élére kinevezni úgy, hogy az neki egyáltalán nem tetszett. Olyannyira, hogy a Facebookon jelentette be, hogy vétót emel a testületi döntés ellen – ő bizony nem fogja hagyni a volt Magyar Narancs-főszerkesztő által vezetett, független és szabad helyi sajtó szétverését. Nem elhanyagolhazó információ, hogy a képviselő-testülettel szemben, ha azok bekeményítenek, körülbelül annyi esélye van, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. Baranyi ugyanis független, és az ellenzéki pártok politikusai abszolút többségben vannak, így polgármesteri javaslatait – pláne az utóbbi időszakban – rendszeresen leszavazzák.

Elérkezett a ferencvárosi médiaháború, vagy inkább önkormányzati szappanopera következő epizódja. Mint arról a PestiSrácok.hu is részletesen beszámolt, szerdán, a ferencvárosi közgyűlés több órás vitát követően megszavazta, hogy a IX. kerületi médiacég eddigi ügyvezető igazgatóját, Hagymási Zoltánt felmentsék, és helyére a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciószóvivőjének, Kálmán Olgának férjét, Hoffmann Györgyöt ültessék. Baranyi Krisztina pénteken késő délután Facebook-oldalán jelentette be, hogy nem hagyja ennyiben a dolgot.

– írta. A havonta megjelenő magazin főszerkesztői posztjára pályázatot írtak ki, végül a 21 jelentkezőből szakmai zsűri választotta ki a Magyar Narancs volt főszerkesztőjét. A balhé egyébként, ami idáig fajult, még május 27-én kezdődött, amikor az akkor még a Ferencvárosi Média Nonprofit Kft-t vezető Hagymási Zoltán menesztette Vágvölgyi B. Andrást, a függetlenség és objektivitás mintaszobrát a kerületi 9 Magazin főszerkesztői székéből. Az Index szerint ennek az oka az volt, hogy Vágvölgyi öt napon keresztül nem ment be a munkahelyére. Vágvölgyi viszont a Telexnek azt állította, hogy egy anyagi vita és egy Mi Hazánk-hirdetés miatt különböztek össze a kiadó cég igazgatójával.

PestiSracok facebook image

Baranyinak a helyi média kritikus pont. Már a megválasztásakor eldöntötte, hogy egy, persze balliberális értékrendet követő, de azért mégiscsak szabad és független magazint fog kiadni az önkormányzat. Ez azért annyira fontos a független polgármester asszonynak, mert csak így lehet biztos abban, hogy a lap szerkesztősége vele lojális, az ő érdekeit képviseli, pozíciója ugyanis rendkívül sérülékeny, mondhatni, pengeélen táncol. A nagy ellenzéki pártok – MSZP, DK, Párbeszéd, Momentum – ugyanis, amikor választási szövetségre léptek, mást akartak polgármester-jelöltnek. A civilek és a kisebb pártok, mint a Kétfarkú Kutyapárt vagy az LMP viszont Baranyit támogatták, aki végül megnyerte az előválasztást.

Baranyi Krisztina persze azonnal védelmébe vette a főszerkesztőt: azt állította, hogy „Fidesz–DK–MSZP nagykoalíció alakult” a ferencvárosi helyi média pártkifizetőhellyé változtatására. Addig szervezkedtek, míg Vágvölgyit nemcsak, hogy visszavették a laphoz, hanem végül Hagymásit távolították el, az ominózus magazin szerkesztősége pedig kollektív felmondást helyezett kilátásba, ha szeretett főszerkesztőjüket nem kapják vissza. A polgármester arra számíthatott, hogy most már sínen lesznek a dolgok, de a jelek szerint akkora fricskát kapott, hogy azt nem hajlandó lenyelni – a fricska pedig nem más, mint a DK-hoz ezer szállal kötődő Hoffmann György kinevezése Hagymási Zoltán helyére. Ami Baranyinak a legjobban fájhat, az az, hogy Vágvölgyi B. András továbbra sem főszerkesztő és jó eséllyel nem is lesz az. Most tartalomfejlesztési igazgatói poszton van, de a főszerkesztői állásra újra pályázatot írtak ki, amelynek eredményét nem a Baranyi által összegründolt független zsűri, hanem a képviselőtestület fogja kimondani.

A képviselő-testülettel szemben pedig, mint már említettük, Baranyi Krisztinának körülbelül annyi az esélye, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. Egy ilyen döntés esetében sanszos, hogy nem Baranyi Krisztina szócsöve lesz az új főszerkesztő.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.