Pesti Srácok

"Amit az ellenzék képvisel, az maga a pusztulás" - Tusványosi látogatók a szabadegyetemről és az Orbán-beszédről (PS-videó)

"Amit az ellenzék képvisel, az maga a pusztulás" - Tusványosi látogatók a szabadegyetemről és az Orbán-beszédről (PS-videó)

Hoppál Hunor kollégánk a tusványosi szabadegyetem látogatóit kérdezte meg a arról, mit jelent számukra Tusványos, mit gondolnak a miniszterelnök beszédéről és miért nem a tengerre mentek inkább ebben a kánikulában. Voltak visszajárók, volt akik először látogattak el az eseményre, abban azonban egyetértés volt a megkérdezettek között, hogy az idei szabadegyetemen - és főleg Orbán Viktor beszédében - történelmi jelentőségű témák hangzottak el. Az erdélyiek számára, mint mondták külön öröm volt, hogy két év kihagyás után ismét részt vehettek az eseményen, hiszen a kisebbségi létben erőt ad és irányt mutat egy ilyen összejövetel. Többen idézték Orbán Viktor szavait, miszerint ambíciózusnak kell lenni, hiszen egy globális harc indult a nemzeti kultúra ellen, ahol a nemzeti oldalnak is teljes eszköztárát be kell vetnie. Ehhez azonban szükség van jövőképre is, amit a résztvevők szerint csak a miniszterelnök tud felmutatni, mert az ellenzék által képviselt családellenesség maga a pusztulás. Tusványos tehát feltöltődés, célmutatás, a nemzeti oldal fegyvere!

PS-videó/képernyőkép

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.