Pesti Srácok

Éleződik a harc a miniszterelnöki tisztségért

Éleződik a harc a miniszterelnöki tisztségért

Kemény fába vágta a fejszéjét Dobrev Klára, hiszen Magyarországot szeretné kormányozni. Az általa feltett lemezen természetesen egyetlen új szám sincs; ugyanazzal a lelkesedéssel várják Orbán bukását, amellyel már a 2010-es kormányváltás utáni hónapokban zengedezték, hogy legkésőbb 2011-ben megbukik a diktátor, mert az IMF/Európai Unió/Németország/bármilyen külső erő ezt egyszerűen nem tűrheti tovább. Az újdonság, amely miatt elismerésre méltó Dobrev bátorsága, hogy nemcsak Orbánnal néz szembe gyermeki daccal, hanem a belső konkurenciával is. A miniszterelnöki székre ugyanis Jakab Péter is ácsingózik a gigászok harcában…

A sokkal izgalmasabb esélylatolgatás előtt gyorsan tudjuk le a best of lemez unalomig ismételgetett tartalmát, de tényleg csak a teljesség kedvéért, hátha vissza bírjuk tartani az ásítást.

Ez az egyetlen viszonylag új szám a válogatáslemezen, jó érzékkel ezzel kezdte Dobrev, hogy ne veszítse el rögtön a közönséget. Ami az állítást illeti, az EU továbbra sem hajlandó belátni, hogy azért a kölcsönért, amelyből nem juttat nekünk, mi is felelősséget vállaltunk az EU tagjaiként. Az EU így is épp eléggé vágja önmaga alatt a fát az általa előidézett energiaválsággal, és nem hosszabbítja meg a várható élettartamát az sem, ha nyíltan a saját homlokára üti a szószegő bélyeget.

PestiSracok facebook image

Csak a második tagmondatig bírta megállni Dobrev a böszme nácizást, ami legalább olyan kellemetlen, mint amikor az egyslágeres zenekar úgy próbál nem egyslágeresnek látszani, hogy a válogatáslemezén a második helyre teszi az egyetlen slágerét.

Ez itt már a vég! El is takarjuk az arcunkat szégyenünkben, és a holland meg a belga kormány rólunk alkotott véleményét már csak az ujjaink között merjük nézni.

Szerencsére egészen friss, pontos számadataink vannak arról, hogy Magyarország milyen mértékben támogatja Orbán politikáját. Április 3-án amúgy többen szavaztak a Fidesz–KDNP-re, mint 2003-ban az EU-tagságunkra.

Holott minden józan demokrata számára nyilvánvaló, hogy a GLOBÁLIS infláció és az EURÓPAI energiaválság egyaránt, kizárólag Orbán Viktor lelkén szárad. Magyarország baloldala, mint egy félrenevelt kisóvodás, legalábbis 12, de inkább 24 éve képes mindenért Orbánt hibáztatni.

Elképesztő, sőt érthetetlen szerencséje, hogy a külvilág mégis őt választja, és nem a mindent kristálytisztán átlátó baloldalt.

A kötelező vörös farok, a kikacsintás a tartótisztek felé. Kicsit azért elszomorító, hogy a kommunizmust megbuktató, önmagára fejlettként tekintő nyugati világ kevesebbet tanult a Szovjetunió működéséből és széthullásából, mint Oroszország.

Most tényleg vágjuk be ide megint a becsületes lovasrohamot, a szakszerű kardlapozást, az odafigyeléssel végzett viperázásokat, az együttérző szemkilövéseket és ujjkitöréseket, a kiprovokált tévéostromot, a 2002–2010 között folyamatosan meghamisított költségvetési adatokat, Draskovics Tibor őszinte mosolyát meg Veres János bivalybőrtáskás szemfényvesztését?

Forrás: Facebook/Dobrev Klára

Ki legyen a miniszterelnök?

Igaz ugyan, hogy Dobrevnek van egy exminiszterelnök Gyurcsánya, aki az elmúlt másfél évtized során magára vett összes függősége és önleépítése ellenére még mindig az egyetlen potens politikai machinátor a baloldal berkeiben, Jakabot viszont több dolog is erősíti. Egyrészt a sarokba szorított állatról köztudott, hogy hajlamos gondolkodás nélkül harapni, hiszen már nincs is min gondolkodnia. Elveszített pozíciót, pénzügyi hátteret, frakciót, pártot, családot. Jakabnak nem maradt egyebe, mint az önmaga képeire hegesztett, saját magát ábrázoló logója, meg a dinnyék a hóna alatt. Van viszont egy titkos fegyvere: az asszisztense. A mamuszos BKV-ellenőr egy igazi politikai tálentum, hiszen a hatalmába kerített Jobbikból rövid idő alatt pártromot csinált, a villámgyorsan felemelkedő Jakabot pedig ugyanolyan gyorsan hontalan-független, sehova sem tartozó képviselővé süllyesztette le.

A jövő zenéje, hogy Gyurcsány Dobrev árnyékában üzemelő machinátori képességei kerekednek felül ismét, vagy Jakab Molnár Enikője ugyanolyan sikeresen rombolja le Dobrevet is, mint Jakab Péter életét.

Örömmel megnézzük a ketrecharcukat, de a valós súlyán kezelve. Talán a kedves résztvevők is megértik, ha mi ezt egy számukra elkülönített helyen képzeljük el, ahol senkit nem zavarnak vele, nem pedig Magyarország sorsát alárendelve ennek a meccsnek. A baloldal nevezetű ketrec éppen megfelelőnek tűnik hozzá.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.