Pesti Srácok

Gyurcsány megint készül és bejelentette, hogy ők a haza

null

Gyurcsány Ferenc újra cicerói magaslatokra tört, és a DK szeptemberi rendezvénysorozatának bejelentése mellett egyúttal azt is közölte, hogy "ők a haza". Mármint ő és a pártja. És még a Fideszre mondják, hogy kisajátítja a nemzet fogalmát...

Szeptember első hétvégéjén hetven településen mozdul meg a DK. Ezt maga a baloldali Richelieu jelentette be legújabb Facebook-bejegyzésében, ahol egyúttal azt is közölte, hogy ők a haza. Mármint az a tizenötezer DK-s, akikről éppen egy napja Ferenc úr megállapította, hogy igazából egymillió. Vannak itt bajok a számtannal. Mindenesetre maga a poszt meglehetősen szívhez szólóra sikeredett:

PestiSracok facebook image

– írta az ellenzék vezére.

E sorok íróját mindenesetre nosztalgiával tölti el a "játszunk, beszélgetünk, főzünk" megfogalmazás, volt ugyanis egy nagybátyja, aki családi események alkalmával soha nem maradt szomjas, ezért a jó Ferenc úr szavai leginkább rá emlékeztetnek. Azzal a különbséggel, hogy Jóska bátyám nem posztolta ezeket a szövegeket Facebookra, igaz, nem is kapott hozományként timföldgyárat. Ezt persze nem Gyurcsány Ferenc miatt tettem hozzá, csak úgy eszembe jutott.

Forrás: Facebook; Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.