Pesti Srácok

Isépy Tamás: 2010-hez képest sokkal nagyobb a lakosságnak a megtakarítása, tehát van miből költeni (Videó)

Isépy Tamás: 2010-hez képest sokkal nagyobb a lakosságnak a megtakarítása, tehát van miből költeni (Videó)

Kétségtelen tény sajnos, hogy a válságok korát éljük, 2019-ben a koronavírus-járvány fordította teljesen a feje tetejére a világot, most pedig az orosz–ukrán konfliktus miatt kell szembenéznie Európának az energiaválsággal, a háborús inflációval, de még a népvándorlással is. A szakemberek szerint a recesszió elkerülhetetlen, de hogy mennyire lesz mély, az még kérdés, ahogyan az is, hogy hogyan fogunk kimászni belőle. A Századvég makrogazdasági üzletágvezetője szerint nincs pontos recept arra, hogyan lehet minél hamarabb túllendülni egy válságon, de az mindenképpen segít, ha nem otthon, a fiókban tartjuk a megtakarításunkat, hanem akár állampapírba, akár ingatlanba fektetjük.

Isépy Tamás elmondta továbbá azt is:

Az MNB alapkamat-emelése miatt viszont sokan félnek most hitelt felvenni, ugyanakkor a szakember szerint most is érdemes, de fix kamat helyett változó kamattal, ugyanis van abban ráció, hogy visszaesik az alapkamat például öt százalékra. Az ingatlanok ára viszont nem fog lejjebb menni.

PestiSracok facebook image

Nem lenne sokkal jobb a helyzet, ha eurónk lenne

– mondta el Isépy, hozzátéve, hogy az euró bevezetéséhez szükséges kritériumokat még nem teljesítettük. Arra a kérdésre azonban, hogy az infláció most alacsonyabb lenne-e, ha eurónk lenne, a szakember úgy felelt:

A benzinárstopot a végsőkig Isépy szerint nem fogja tudni a kormány fenntartani, csak akkor, ha az árak visszaesnek.

– mondta el Isépy. A rezsicsökkentést érintve a szakember kiemelte:

Fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.