Pesti Srácok

Potocskáné egy tamponnal szelfizve támadja a kormányt

Potocskáné egy tamponnal szelfizve támadja a kormányt

Már majdnem kezdtük komolyan venni a Jobbik alelnökét, Potocskáné Kőrösi Anitát, hiszen sikerült kigolyóznia Jakab Pétert a Jobbikból, de sajnos nem kellett sokat várnunk, hogy újra helyén kezeljük az egykori országgyűlési képviselőnőt. Van egy téma ugyanis, amit véresen komolyan vesz a Jobbik politikusa, hiszen nem is először rukkol vele elő, és ez nem más, mint a mentruációs szegénység. Potocskáné a fontos témát illusztrálva tamponjával szelfizett és volt olyan kreatív, hogy a "kivéreztető kormány" szókapcsolatot is sikerült újraértelmeznie. Az ex-képviselőnő ugyanis retteg: szerinte a hagyománytisztelő kormányunk odáig is képes visszamenni az időben, hogy az olyan "modern vívmányokat", mint a tampon vagy a betét, elutasítsa, helyettük pedig elővetesse a rongyokat a "balesetek elkerülése érdekében".

Ki gondolta volna – Potocskáné stílusában maradva szigorúan –, hogy a politika egyszer a legintimebb női testi régiókba is elér, ráadásul pont azokon a napokon. Úgy tűnik azonban, hogy már nemcsak a reklámok kiemelt témái a női nemi szervek bizonyos tulajdonságai, hanem a politika is lecsapott a témára. A menstruációs szegénység természetesen nem egy őshonos magyar politikai téma, de pár éve elért hozzánk nyugatról is és időnként újra fel-felbukkan. A Jobbik alelnöke, Potocskáné Kőrösi Anita már 2020-ban felhívta a figyelmet közösségi oldalán a jelenségre, miszerint vannak nők, akiknek anyagi nehézséget jelent beszerezni az intim betéteket, tamponokat azokra a napokra, ezért ő maga is ilyesmiket adományozott a rászoruló nőknek, ezzel gondolva rájuk a Nemzetközi Nőnapon.

Potocskáné akkor még nem fűzött posztjához különösebben politikai üzenetet, csupán magát fényezte, idén viszont vérszemet kapott és a kormányt is belekeverte a havi bajba (elnézést a vállalhatatlan szóképért). Szerinte ugyanis a kormány szeret "visszautazni" az időben – példaként említi az iskolák fatüzelésre áttérését –, ezért aztán nem lepődne meg, ha az olyan modern vívmányokat, mint a tampon vagy a betét, rongyok váltanák fel a menstruációs balesetek elkerülése érdekében. Kitért továbbá arra is, hogy más országokban a rászoruló nők ingyen kapnak higiéniai eszközöket erre a célra, nálunk meg csak az ára megy fel ezeknek a termékeknek, ami miatt egyesek azokon a napokon inkább elbújnak a világ elől. Ezért javasolja a Jobbik, hogy egyrészt a kormányzat csökkentse a női higiéniai termékek áfáját a kedvezményes kulcsra, másrészt a védőnői és családsegítő hálózat javaslatára a kormányzat biztosítson ingyenesen betéteket, tamponokat a legrászorultabb nőtársainknak.

PestiSracok facebook image

Félreértés ne essék, természetesen nagyon fontos, hogy minden nő hozzájusson az alapvető higiéniai termékekhez a menstruációja során. Ezek a termékek havonta körülbelül legfeljebb 1000–2000 forintba kerülnek, amit, ha nagyon szőrös szívűek vagyunk is, akkor is ki lehet fizetni. A világban viszont most vannak ennél fontosabb politikai témák is – a menstruációs szegénység a világ nagy részén is csak a sokadik probléma. Sok országban élelmiszerhiány van, aszály, vízhiány, energiaválság, ami meg népvándorláshoz vezet. Értjük mi, hogy ha megjelenik egy hír arról, miszerint hétfő óta Skóciában ingyenesen lehet hozzájutni a menstruációs termékekhez, akkor Potocskáné azt gondolja, hogy ötlete van. De jelen helyzetben megértenénk, ha Orbán Viktor és a kormány Potocskánéra most nem tudna időt szánni.

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.