Pesti Srácok

Komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejt a baloldal külföldről belapátolt, tisztázatlan eredetű kampánypénze

null

Horváth József biztonságpolitikai szakember szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hogy a baloldal külföldről érkező, sokszor tisztázatlan tulajdoni hátterű szervezeteken keresztül, külföldről igyekezett befolyásolni a magyar belpolitikai folyamatokat. Horváth József a Magyar Nemzetnek mondta el aggályait az ellenzék választási kampányban tanúsított pénzszerzési akcióit elemezve.

Horváth kijelentette azt is, hogy a baloldal esetleges győzelme esetén a pénzt küldők vélhetően kérték volna a részüket a tortából, ez pedig az ország szuverenitása szempontjából óriási kockázatot jelent.

– jelentette ki a Magyar Nemzet megkeresésére Horváth József biztonságpolitikai szakértő azzal összefüggésben, hogy főképpen külföldről beáramló pénzekből finanszírozhatták a baloldal választási kampányát.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. A biztonságpolitikai szakértő szerint az ország szuverenitása forog kockán, ezért a szigorítás elkerülhetetlen, amelyet minden pártnak támogatnia kellene.

– mondta Horváth József.

Ismert, Márki-Zay Péter, az ellenzék volt közös kormányfőjelöltje a Magyar Hang Gulyáságyú című podcastjében augusztus végén számolt be arról, hogy „még június közepén is érkezett több száz millió forintos támogatás az Egyesült Államokból”. Akkor azt sem rejtette véka alá, hogy az Action for Democracy nevű amerikai alapítvány egy tételben küldte ezt az összeget, de azt állította, hogy korábban más utalások is jöttek ettől a szervezettől, és a forrásokat a tengerentúlon sok donor adta össze. Arra a kérdésre, hogy az amerikai tőzsdespekuláns köztük volt-e, azt válaszolta, hogy „nem hiszem, hogy Soros György konkrétan adományozott volna pénzt nekünk”. Márki-Zay végül azt is kimondta, hogy szerinte nem kiskapu, hogy az összes baloldali párt támogatását élvező miniszterelnök-jelöltként az általa vezetett szervezet a választási időszakban külföldi pénzekből kampányolt. A politikus továbbá megerősítette, hogy a szóban forgó összegekből a Bajnai Gordon volt kormányfő nevével fémjelzett DatAdat cégcsoporthoz is áramlott pénz.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.