Pesti Srácok

Töretlen a honvédkadét-program népszerűsége – Az életüket áldoznák a hazáért

Töretlen a honvédkadét-program népszerűsége – Az életüket áldoznák a hazáért

Töretlen a népszerűsége a honvédkadét-programnak: már több mint hétezren tanulnak ebben a képzésben – idézte a honvédelmi minisztert a Honvédelmi Minisztérium közleménye. Mint ismert, a PestiSrácok.hu már a program indítása óta élénk figyelemmel kíséri a kadétképzést. Nem csupán portálunkon megjelent írásokkal, de videós riportokkal és interjúkkal is segítettük a honvédkadét-oktatás fontosságára felhívni a figyelmet. Eddigi írásainkból ide kattintva válogathatnak kedvükre.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf közölte: több mint ötven százalékkal, csaknem 2500-zal többen tanulnak a honvédkadét-programban az előző évhez képest. A miniszter kiemelte: a programban részt vevő iskolák száma az elmúlt öt esztendőben folyamatos emelkedést mutatott, 2021-hez képest pedig több mint negyedével nőtt. A honvédkadét-program, amely a középiskolások számára élményszerűvé teszi az ismeretek elsajátítását, három szinten működik. A honvédkadétok közismereti képzésében a honvédelmi alapismeretek oktatására helyezik a hangsúlyt, a szakképzés keretében pedig – hét szakirányban – honvédkadét szakmát oktatnak a technikumokban.

A honvédkollégiumok a speciális napirendnek és a katonapedagógusoknak köszönhetően a legintenzívebb honvédelmi nevelést képesek biztosítani, miközben a közismereti képzést, illetve a szakképzést kötelező bentlakással egészítik ki. A 2022/23-as tanévtől már négy oktatási intézményben – a debreceni, a nyíregyházi, a szolnoki és a hódmezővásárhelyi kollégiumban – élhetnek ezzel a lehetőséggel a diákok. A honvédkadét-program 2017-ben váltotta a tárca korábbi pályaorientációs programját, amely nemcsak nevében, hanem tartalmában és alapvető célkitűzésében is megváltozott, ezzel új alapokra helyezte a honvédelmi nevelést.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: a jelenlegi biztonsági helyzet megerősítette a magyar kormányt abban a célkitűzésben, hogy egy erős, jól felszerelt és jól szervezett haderőt építsen ki.

PestiSracok facebook image

– emelte ki.

– mondta, hozzátéve: a honvédelmi szolgálat lehetőségeinek kibővítése mellett a fiatal nemzedék honvédelmi ismereteinek szélesítésével a diákok megismerhetik Magyarország katonanemzeti gyökereit, hagyományait.

– ismertette Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Mint ismert, a PestiSrácok.hu már a program indítása óta élénk figyelemmel kíséri a kadétképzést. Nem csupán portálunkon megjelent írásokkal, de videós riportokkal és interjúkkal is segítettük a honvédkadét-oktatás fontosságára felhívni a figyelmet. Eddigi írásainkból ide kattintva válogathatnak kedvükre.

Különleges harcászati módszerrel képzik a kadétokat

Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy új módszerrel képezzék ki a kadétokat a Magyar Honvédségnél. A katonák kézitusa-technikájának kidolgozása dr. Zöllei Zoltán alezredes nevéhez fűződik. A szakember a kyokushin karate, a középkori japán lovagoktól eredő jiu-jitsu és az izraeli krav magán alapuló technikákat ötvözte egy stílussá és fejlesztette tovább. Fontos tudni, hogy a kiképzés célja nem az, hogy ölésre oktassák a katonákat, de az edzéseken megtanulnak bánni a késsel és a gyalogsági ásóval is, valamint olyan ütéseket és rúgásokat is elsajátítanak, amelyekkel képesek hatástalanítani ellenfelüket. Ezt a technikát oktatják a honvédkadétoknak és a rendvédelmiseknek is. A Zöllei alezredes által kifejlesztett módszertant a világ számos országában elismerik és alkalmazzák, így a honvédkadét-képzésben is kiemelt figyelmet fordítanak ennek elsajátítására.

A kézitusa definíciója a "hideg fegyverrel történő test test elleni küzdelem". A "hideg fegyver" jelenthet kést vagy bármilyen más szúrószerszámot, de akár egy golyó nélküli gépkarabélyt vagy egy letört nyakú borosüveget is. Az alezredes elmondása szerint a magyar honvédségnél a kézitusa-képzés a hetvenes évektől a nyolcvanas évek végéig a legendás hírű, ma már nyugdíjas Furkó Kálmánnak köszönhetően a kyokushin karatén alapult. A nyolcvanas évek végén érkeztek aztán Magyarországra koreai szakemberek, akik kifejezetten harcra, küzdőszellemre oktatták a katonákat. Közben nemzetközi szinten egyre elterjedtebbé vált a japán gyökerekkel rendelkező jiu-jitsu, később pedig a krav maga is. Utóbbit vette át szinte teljes egészében például a lengyel hadsereg.

Rendkívüli riadalmat váltott ki balliberális körökben a honvédelmi oktatás újraindítása, szerintük ugyanis a kormány a hazaszeretet militarizálására készül – jelentsen ez bármit is. A honvédelmi képzés miatt önkívületi állapotba került liberális gittegylet tagjai egyebek mellett azt sérelmezték, hogy a diákok alapvető katonai ismereteket, harcászatot és önvédelmi technikákat is megismernek, ami nyilván vérlázító – legalábbis szerintük. Az általuk megélt valóságban vélhetően hatékonyabb lenne nyuszisimogatással megvédeni a hazát és helytállni egy éles bevetésen, mint a már megszerzett katonai tudással, amiről egyébként meggyőződéssel állítják, hogy káros hatással van a fiatalokra.

A kadétképzés kíméletlen kritikai dömpingje közben, annak ízekre szedése mellett arról azonban mélyen hallgattak a független-objektív, haladó szellemiségű liberális hazafiak, hogy a programban egy nemzetközileg elismert, egyedülálló magyar módszerrel tanulnak például kézitusát a diákok. A technikát dr. Zöllei Zoltán ny. alezredes fejlesztette ki, aki korábban, a Pesti TV-nek adott interjúban kiemelte: a honvédelmi nevelés nem pártpolitikai, hanem nemzeti kérdés.

Tudásban és erőnlétben is kiválóak a magyar honvédkadétok

Balogh Zsolt tartalékos alezredes, honvédkadét-képzési szakértő, szaktanáralezredes, a honvédkadét-program szaktanára Az Ügyben úgy fogalmazott: az iskolában tanítanak katonai ismereteket, hadtörténelmet, kéthetente lövészet van, haditechnikai ismereteket tanulhatnak, és megszerezhetik az európai számítógép-kezelői jogosítványt is. A kadétoknak különleges tantárgyaik is vannak, így például a geopolitikai földrajz, ahol a térképészeti ismereteken át jutnak el egészen a társadalmi elemzésekig. Ugyanakkor az idegen nyelvet sem hanyagolják el, hiszen katonai vezetőként, altisztként vagy tisztként mindenképpen szükség lesz legalább egy alapfokú angolnyelv-vizsgára.

A képzés abban is rendhagyó, hogy a heti öt testnevelésóra mellett még van két önvédelemóra is, később, a 11–12. osztályban pedig katonai közelharcot is tanulnak a kadétok. Ezeket a foglalkozásokat náluk Zöllei Zoltán alezredes tartja, aki elismert szakember ezen a területen. A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája, Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája pedagógusaként Balogh Zsolt azt is hangsúlyozta, hogy a fiatalokhoz valóban meg lehet találni az utat, tapasztalataik szerint elsősorban a sport révén, ezért honvédelmi, katonai versenyeket rendeznek az iskolákban és egyéb helyszíneken. Az alezredes kifejtette azt is, hogy komoly marketing és kemény munka kellett az induláshoz, de jól jelzi a sikert, hogy még mindig kiemelt az érdeklődés a képzés iránt.

– fogalmazott a Pesti TV-nek adott interjúban Balogh Zsolt. A teljes riportot itt nézheti meg:

Forrás: PS-összeállítás/Honvedelem.hu/MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.