Pesti Srácok

A felvidéki magyarság megértette: nem engedheti tovább, hogy háttérbe szorítsák – Forró Krisztián a felvidéki Szövetség történelmi választási eredményéről

null

Örülök annak, hogy bebizonyosodott, az emberekben van még hit, van remény. Ebből az energiából táplálkozva kell folytatnunk a most megkezdett utat, amelyen, ha így haladunk tovább, akkor sikerre visszük a közösségünket, lesz erős, egységes magyar képviselete a közösségünknek a parlamentben – így kommentálta portálunknak a felvidéki magyar pártok összefogásából született Szövetség történelmi sikerét annak elnöke, Forró Krisztián. Kiemelte: a magyar közösség érzi, hogy egyre inkább háttérbe szorul a Felvidéken, különösen parlamenti képviselet hiányában, de azt is megértette, hogy ezt nem hagyhatja tovább.

– jelentette ki portálunknak adott interjújában Forró Krisztián a szlovákiai helyhatósági választások eredményét értékelve. A felvidéki magyar pártokat tömörítő Szövetség elnöke hozzátette:

PestiSracok facebook image

Megjegyezte: még családokon belül is természetesek a nézeteltérések – van, aki így gondolkodik, van, aki úgy –, de ha a cél eléréséhez az összefogáson keresztül vezet az út, a nézeteltéréseket félre kell tenni. Arra a célra kell összpontosítani, hogy a magyar közösségnek erős érdekképviselete legyen, mert „ez a megmaradásunk, gyarapodásunk záloga”.

– fogalmazott.

Most még inkább összezárunk

Forró Krisztián arról is beszélt: a magyar közösség érzi, hogy egyre inkább háttérbe szorul a Felvidéken, különösen parlamenti képviselet hiányában, azaz róluk, a sorsukról döntenek, de nélkülük. Ennek köszönhető – és ezt is látják az emberek –, hogy az infrastruktúra – a vasúti infrastruktúra, az úthálózat, a csatornahálózat – színvonala, minősége mind-mind elmarad a magyarlakta régiókban. A Szövetség elnöke hozzátette: a magyarság megértette, nem engedheti meg magának, hogy az összefogás hiánya miatt ez az állapot továbbra is fennmaradjon. Ugyanakkor úgy vélte, a választási eredmény többletenergiákat adott, felrázta a közösséget:

A régiók pártja lesz a Szövetség

Forró Krisztián kitért arra, hogy a magyar képviselők sikereiből nemcsak a felvidéki magyarság, de más kisebbségek és a szlovákság is profitálhat,

A Szövetség elnöke elmondta: az egységes fellépés a többi határon túli közösség esetében is meghozta a sikert. Úgy vélte, a jövőt tekintve a Felvidék számára is ez az egyetlen alternatíva, hiszen, mint megjegyezte, Szlovákiában a népesség 8,5 százaléka vallja magát magyarnak, a parlamenti küszöb viszont 5 százalékos. Úgy vélte, politikai képviselet nem működhet sikeres közösség nélkül, de egy közösség is akkor lesz sikeres, ha jó a politikai érdekérvényesítés, ezért is nevezte fontosnak, hogy a közösség megbízzon választott képviselőiben.

Felvidéken is jó magyarnak lenni

Forró Krisztián szólt arról is, nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a magyarországi nemzetpolitika eredményei látszanak Szlovákiában is, „Felvidéken is jó magyarnak lenni”. Mint kifejtette, az óvodatámogatási program keretében megépült, felújított óvodák, a templomfelújítási program, a gazdaságélénkítő támogatások nagymértékben segítették a nemzeti összetartozás érzését, egyre inkább erősödik az identitástudat a felvidéki magyarokban.

– hangsúlyozta.

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás