Pesti Srácok

Balhé, kényszerszünet és dollárbaloldal a Tisztelt Házban – Beiktatták az új energiaügyi minisztert

null

Meg kellett szakítani az Országgyűlés ülését az azonnali kérdések órájában, mivel a karzaton politikai demonstrációt tartottak. Néhány ellenzéki képviselő igyekezett azonnal hasznot húzni a balhéból és heves szelfizésbe kezdtek. Szabó Tímea megint az agresszivitásával vétette észre magát a Tiszelt Házban, miközben Csárdi Antal LMP-s honatya felszólította a kormányt, hogy ne abuzálja a pedagógusokat. Korábban politikai nyilatkozat elfogadására tettek javaslatot fideszes képviselők hétfőn a parlamentnek a Magyarország érdekeivel ellentétes politikai nyomásgyakorlás elutasításáról. Az indítvány felidézi, hogy a német Bundestag 2022. november 10-én, a holland parlament pedig 2022. november 17-én olyan indítványt fogadott el, amely a Magyarországgal szemben indított kondicionalitási eljáráshoz kapcsolódóan kétségbe vonta a megállapodás komolyságát. A napirend elfogadása után három órán át interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el. A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitái is helyet kapnak. Egyebek mellett a képviselők tárgyalják a 2021-es zárszámadást, a jegybanktörvény módosítását, valamint a paksi atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról szóló határozatot.

Meg kellett szakítani az Országgyűlés ülését az azonnali kérdések órájában, mivel a karzaton politikai demonstrációt tartottak. Néhány ellenzéki képviselő igyekezett azonnal hasznot húzni a balhéból és heves szelfizésbe kezdtek. Az oktatás helyzete miatt parázs a hangulat a Tisztelt Házban. Csárdi Antal LMP-s képviselő felszólította a kormányt:

Arra azonban már nem válaszolt, hogy miért nem szavazott akkor, amikor a tanárok 10, illetve 21 százalékos béremeléséről szavaztak a Parlamentben. Szabó Tímea a Párbeszéd képviseletében számonkérte a kormányon, hogy miközben a pedagógusok 230 ezer forintot visznek haza havonta, addig Matolcsy György jegybankelnök 6 milliót keres.

PestiSracok facebook image
Szabó Tímea ismét indulatosságával hívta fel magára a figyelmet. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Navracsics Tibor emlékeztette a szokás szerint rendkívül indulatos politikust, hogy amennyiben az MNB-elnök fizetését a kormány megnyirbálná, akkor az Európai Bizottság bizonyosan megbüntetné a kormányt, hiszen azt a jegybanki függetlenség csorbításaként értékelnék. A tanári bérekről szólva elmondta:

Illés Boglárka a Fidesz részéről azt a kérdést feszegette, hogy vajon mi az oka annak, hogy bár már rég kirobbant a Városháza-gate, ugyanakkor annak semmilyen következménye nincsen Karácsony Gergelyre és csapatára nézve. Fürjes Balázs viszonválaszában úgy reagált: nemcsak ez, hanem az ellenzék legújabb botránya, a balliberális oldal USA-ból történő pénzügyi támogatása is olyan probléma, amelynek következménye kell, hogy legyen.

Kormánypárti képviselők korábban azt kezdeményezték, hogy a magyar Országgyűlés rögzítse: Magyarország elkötelezett az Európai Unió alapjául szolgáló értékek, valamint az unió pénzügyi érdekeinek védelme mellett, ezért az elmúlt hónapokban az Európai Bizottsággal való megegyezés eredményeképpen tizenhét vállalást tett és teljesített.

– áll a politikai nyilatkozatban, amely rámutat: az uniós jog pontosan rögzíti azokat az eljárási szabályokat, és megjelöli azokat az uniós szerveket, amelyek révén ellenőrzik a tagállamoknak szerződés szerint járó uniós forrásokhoz való hozzáférés feltételeinek való megfelelést, "azonban Németországnak és Hollandiának ilyen joga nincs". A javaslat elfogadásával az Országgyűlés egyúttal visszautasítaná a német Bundestag és a holland parlament indítványában foglaltakat, "Németország és Hollandia zsarolását", továbbá kiállna a hatályban lévő uniós szerződésekben foglalt jogokat és hatáskörmegosztást sértő kezdeményezésekkel szemben.

– tartalmazza az indítvány, amely szerint az Országgyűlés elvárja az egyeztetésre és döntéshozatalra feljogosított szereplőktől, hogy döntéseiket kizárólag az unió értékeinek és szabályainak figyelembevételével hozzák meg, és utasítsák vissza a nyomásgyakorlást. A politikai nyilatkozattal az Országgyűlés felszólítaná a kormányt, hogy folytassa a tárgyalásokat az Európai Unióval, és Magyarország érdekeit minden jogszerű eszközzel érvényesítse.

Esküt tesz az új energiaügyi miniszter

Esküt tesz Lantos Csaba új energiaügyi miniszter hétfőn, az Országgyűlés eheti háromnapos ülésének első napján. A tervek szerint az idei utolsó parlamenti ülés 13 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, szót kap Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló is. Ezután leteszi az esküt Lantos Csaba energiaügyi miniszter. Az új minisztert Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára december elsejei hatállyal nevezte ki Novák Katalin köztársasági elnök.

A napirend elfogadása után három órán át interpellációk, azonnali kérdések és kérdések hangzanak el. A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitái is helyet kapnak. Egyebek mellett a képviselők tárgyalják a 2021-es zárszámadást, a jegybanktörvény módosítását, a paksi atomerőmű meglévő blokkjai üzemidejének további meghosszabbításáról szóló határozatot.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.