Pesti Srácok

Bár már jóval a parlamenti küszöb alá csúszott az MSZP, Hiller István látja a fényt az alagút végén

null

Bár az egykor szebb napokat látott MSZP-t jelenleg 2–5 százalék közé mérik a közvélemény-kutatók, egyik emblematikus politikusa, Hiller István mégis optimizmusának adott hangot az Index által közölt interjúban; szerinte még sok van a szocialistákban. Az MSZP választmányának elnöke úgy véli, a diákok azért vonulnak ki újra és újra tanáraik mellett tüntetni, mert attól tartanak, hogy megfelelő tudás hiányában versenyhátrányba kerülnek a munkaerőpiacon. Hiller még nem tudja értékelni Karácsony Gergely teljesítményét, Gyurcsány Ferencnek pedig jó egészséget kíván.

Vannak fiatalok az MSZP-ben, akiket érdemes mindenkinek megismernie, ugyanakkor a középgeneráció jelenleg hiányzik a pártból – ismerte el Hiller István az Indexnek adott interjúban. Jelenleg a parlamenti küszöb alá mért pártja jövőjével kapcsolatban azonban rendkívül optimista:

Hiller szerint az MSZP képes felkarolni ma a bérből és fizetésből élők ügyét Magyarországon. Egy hiteles szociáldemokrata erőnek tartja pártját, amely összekapcsolja a baloldaliságot és az európaiságot Magyarországon. A politikus fájlalja, hogy manapság nem olyan nagy a presztízse a szocialistáknak; pozíciójából fakadóan ő sem tudja már annyira tolni a párt szekerét, mint akkor, amikor az Országgyűlés alelnöke volt.

– mondta. A politikus elárulja annak receptjét is, hogy ellenzéki képviselőként hogyan tud ciklusokon átívelően sikeres lenni választókerületében, Pesterzsébeten, amelyet régóta képvisel az Országgyűlésben: A Medgyessy-kormány kultuszminisztere meg van győződve, hogy a diákokat a jövőjük miatti félelem viszi ki az utcára, hogy tanáraik mellett demonstráljanak:
PestiSracok facebook image

Hiller István arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc szerint egyedül a DK képes sikerre vinni az ellenzék ügyét, csak jó egészséget kívánt a Demokratikus Koalíció elnökének. Ungár Pétert ugyanakkor tehetséges politikusnak tartja, ám úgy véli, mostanában többet kéne gondolkodnia és kevesebbet nyilatkoznia. A főpolgármester munkásságát még nem tudja értékelni Hiller, amit azzal indokol, hogy a verseny kétharmadánál nem lehet célfotót készíteni.

Forrás: index.hu; Vezető kép: Hiller István, az MSZP politikusa. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még