Pesti Srácok

Rendkívüli Kormányinfó: Vége a hatósági áras benzinnek

null

Rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett meg Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt 22.30-as kezdéssel, miután az elmúlt napokban súlyos ellátási nehézségek jelentkeztek a magyar benzinkutakon. Gulyás Gergely elmondta, hogy az orosz kőolajra való szankciók miatt bekövetkezett, amitől tartottak: zavarok vannak a hazai üzemanyag-ellátásban, és a Mol közölte, hogy nem tudja import nélkül fenntartani az ellátást. Mint fogalmazott, a brüsszeli szankciók miatt a kormány arra kényszerült, hogy feladja a benzinárstopot. Az ársapka kedden 23 órai hatállyal kerül kivezetésre. Hernádi Zsolt ismertette: 641 forint a benzin, 699 forint a dízel átlagára.

A kőolaj szállítására vonatkozó brüsszeli szankciók életbe lépésének második napján a Mol levélben értesítette a külügyminisztert arról, hogy importból kell fedezni a magyar fogyasztást. Ezzel a hatósági ársapka fenntarthatatlanná válik, a kormány pedig felkérte a Molt, hogy az gondoskodjon a Brent típusú olaj beszerzéséről a világpiacokról.

– jelentette be.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Hernádi Zsolt a hatósági ársapka kivezetése kapcsán. Hernádi szerint nem látott krízishelyzet alakult ki az országban az elmúlt napokban. A Mol vezérigazgatója szerint a töltőállomások negyedében nem volt elérhető benzin és dízel.

– tette hozzá. A Mol vezetője elmondta: dolgoznak a Dunai Finomító mielőbbi helyreállításán, ez azonban – mint kifejtette – önmagában nem megoldás, ugyanis a brüsszeli szankciók következtében nem lehetséges az Oroszországból származó feldolgozott olajtermékek reexportja.

– húzta alá. Hozzátette, hogy az ársapka kivezetésére azért is van szükség, mert hamarosan egy újabb szankció lép életbe: február 5-től kiesik 10 százaléknyi dízel az európai piacról. Megjegyezte továbbá: Magyarország viszonylag jó helyzetben van, de el kell fogadni, hogy a szankciós környezetben csak az import helyreállításával pótolható a kieső orosz olaj, amelynek finomított reexportját nem engedélyezik az uniós tiltó rendelkezések. A Mol vezérigazgatója aláhúzta: a szankciós politika általánosságban sokkhatást gyakorolt az európai energetikai piacokra, ami energiaválságot okozott.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta: kedden 23 órától kerül kivezetésre az ársapka. Hernádi Zsolt pedig ismertette: 641 forint a benzin, 699 forint a dízel átlagára.

Hozzátette: azonnali stabilitást az ársapka kivezetése sem hoz, erre a pánikreakció elcsendesülése után lehet lehetőség. Jelenleg úgy kalkulálnak, ez két hónapig is eltarthat. Megjegyezte: az energetikai káoszt az uniós szankciók, illetve az egyes tagállamok – például Németország – önkéntes importot korlátozó intézkedései okozták. Gulyás Gergely kérdésre válaszolva szintén kifejtette: a szankciók nyomták fel az üzemanyagok és az energia árát, most pedig az ársapkát is a bővülő szankciós kör miatt kell most kivezetni, az ugyanis már ellátási hiányt okozhat. Hozzátette ugyanakkor: a magyarországi árszabás a hatósági ársapka kivezetését követően is az európai árak alsó harmadába tartozik.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.