Pesti Srácok

Ábrahám Róbert a békéért kiálló tüntetésről: épp eleget térdeltettek már minket, ideje most felállni

Pártpolitika-mentes, a békéért kiálló demonstrációt szervez Ábrahám Róbert az orosz–ukrán háború egy évvel ezelőtti kitörésének alkalmából. Az ismert médiaszemélyiség a PSTV-nek elmondta: az esemény egyúttal üzenet is a mainstream ukránpárti nyugati világnak, hogy mi nem oldalt választunk, hanem a békét választjuk. PSTV-riport.

Február 24-én lesz egy éve, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, az orosz agresszióra adott válaszként pedig azóta a nyugati világ közösen szurkol Ukrajnának, miközben biztatja azt az oroszokkal szembeni hadviselésre, fegyverszállítással és ideológiai támogatással fűszerezve. A magyar kormány egyértelmű állásfoglalást tett már a háború első napjától kezdve: elítéljük az orosz agressziót, kiállunk Ukrajna szuverenitása mellett, azonban fegyvert nem szállítunk. A menekülteken segítünk, de fegyverekkel nem lehet békét kötni.

A kormány álláspontja világos, de mit gondolnak a magyarok?

Ábrahám Róbert, az esemény szervezője a PSTV-nek elmondta: a béke melletti megmozdulás nemzetkovácsoló erővel bír, amit tudni kell használni is. Robi elmondása szerint az esemény egyik fő célja a párt- és belpolitika mentesség.

PestiSracok facebook image

– mondta Ábrahám Róbert, hozzátéve: emellett figyelembe kell venni, hogy manapság már minden politika, amit teszünk vagy mondunk.

– véli a médiaszemélyiség. Ábrahám Róbert szerint a rendezvény azért is kiemelten fontos, hogy megmutassuk az EU vezetőinek, hogy sokan vagyunk, akik kiállunk a békéért.

– jegyezte meg Ábrahám, hozzátéve: az egészséges viták és a párbeszéd alapja az, hogy béke legyen.

Celebekkel a békéért

Az esemény szervezője a PSTV-nek elmondta azt is, hogy miért épp celebekkel karöltve rendezik meg ezt az eseményt. Ábrahám Robi szerint a celebek, hírességek eddig is részesei voltak a háború körüli kommunikációnak, még akkor is, ha nem feltétlenül tudtak róla.

– véli a médiaszemélyiség, hozzátéve: európai nagyvárosként meg tudjuk azt mutatni, hogy itt, Magyarországon a hírességeket nem a nyugati tudatipar befolyásolja, hanem van saját véleményük. Ábrahám Robi szerint, ha Nyugaton egy celeb véleménye eltér a mainstreamtől – például nem elvakult ukránpárti, hanem a két fél párbeszédét és a békekötést hangoztatja –, akkor azonnal oroszpártivá címkézik és ellehetetlenítik. A békekiállás főszervezője szerint a celebek eddig azért nem mertek nyilvánosan kiállni a béke mellett és a háború eszkalációját elősegítő ukrajnai fegyverszállítások ellen, mert a saját bőrükön érezték, milyen az, amikor a "szurkolóvá kényszerített tömeg" találkozik egy olyan véleménynyilvánítással, ami nem az általa megszokott trendből érkezik.

– véli Ábrahám Robi.

– mondta el a rendezvény főszervezője, hozzátéve, hogy épp eleget térdeltettek már minket, ideje most felállni. Ábrahám Róbert elmondta: a rendezvény célja egyfajta figyelemfelhívás más országok felé is, hogy bátran álljanak ki valódi véleményük mellett.

– foglalta össze a rendezvény egyik fő célját Ábrahám Robi.

A béke melletti kiállásra február 24-én 18 órától várnak mindenkit a Kossuth téren minikoncertekkel, kerekasztal-beszélgetésekkel és színpadi produkciókkal.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.