Pesti Srácok

Botrányba fulladt a Déri Tibor fegyelmi ügyét tárgyaló testületi ülés

Botrányba fulladt a Déri Tibor fegyelmi ügyét tárgyaló testületi ülés

Fegyelmi eljárást kezdeményezett az újpesti Fidesz-frakció a kerület DK-s polgármestere ellen, aki pártpolitikai érdekek miatt nem vett részt az önkormányzatoknak járó kormányzati rezsitámogatásról szóló tárgyaláson, amivel nagyságrendileg félmilliárd forinttal rövidíthette meg saját kerületének kasszáját. A fegyelmi eljárásról szóló vitát zárt ülésen tartották meg, amelyet Déri Tibor korábbi pártja, a Momentum teljesen bojkottált. Az ülés (eredetileg) nyilvános felében a kerületi gyermekotthonban történt zaklatási ügy került napirendre, a vita azonban hamar botrányba fulladt, miután a Jobbikból balhés ügyei miatt korábban kizárt Szabó Balázs felszólalásában kiemelte: cigány származású volt az elkövető.

Ezt követően a szerdai rendkívüli képviselő testületi ülés nyilvános részére is zárt ülést rendelt el Déri Tibor, a kerület momentumosból lett DK-s polgármestere. Déri a "személyes adatok titokban tartása" miatt előre jelezte: ha a gyermekotthon ügyében az érintettek személyes adatairól említés esik, azonnal zárt ülést rendel el.

A témában, illetve a Déri ellen kezdeményezett fegyelmi eljárásról is szerettük volna megkérdezni Trippon Norbert DK-s alpolgármestert, ő azonban csupán annyit válaszolt, hogy minden kiderül a testület ülésén – amelyet végül szinte teljes hosszában zárt ajtók mögött tartottak. Nem meglepő az alpolgármester reakciója, hiszen rettenetesen kellemetlen mindkét ügy, ráadásul a kerület rezsitámogatást érintő fegyelmi ügyben főnökének, Déri Tibornak közvetlen felelőssége van.

Mint ismert, a DK-s kerületvezetők nagyon csúnyán eltaktikázták magukat, ugyanis vezetéstől függetlenül minden olyan önkormányzat részesült a kormány által biztosított 44 milliárdos rezsitámogatási alapból, amelyet a megnövekedett energiaköltségek kompenzációjára használhatnak a bajbajutott települések. A támogatással a baloldali politikusok riogatásai ellenére az ellenzéki vezetésű önkormányzatok is jól jártak, hiszen egyenként több százmilliós támogatást kaptak. Különösen kínos a tárgyalásoktól távol maradó DK-soknak, hogy párttársuk, Niedermüller Péter kerülete is mintegy 300 millió forint támogatásban részesült.

PestiSracok facebook image

Ozsváth Kálmán, a kerületi Fidesz-frakció képviselője a PestiSrácok.hu-nak elmondta:

A politikus aláhúzta: a kerületvezető polgármesteri esküjét és tisztségéből eredő kötelességét szegte meg azzal, hogy a DK központi parancsára nem vett részt azon az egyeztetésen, amelyen az Újpest számára nyújtandó kormányzati támogatásról lett volna szó.

– jegyezte meg. Ugyanakkor korábban a DK még arról kommunikált, hogy határozottan kérték polgármestereiket, hogy ne vegyenek részt a kormányzati egyeztetéseken.

Minthogy a fegyelmi eljárást zárt ajtók mögött tárgyalták meg, részleteket nem közöltek a képviselők, azonban a testület jelentős baloldali többsége vélhetőleg hagyni fogja, hogy következmények nélkül rövidítsék meg a kerületi kasszát és leszavazza Déri felelősségre vonását.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.