Pesti Srácok

És akkor Niedermüller közölte, hogy kitiltaná az autókat a belvárosból, határkerítésre sincs szükség, a drogot pedig a taxisok árulják...

És akkor Niedermüller közölte, hogy kitiltaná az autókat a belvárosból, határkerítésre sincs szükség, a drogot pedig a taxisok árulják...

Még mindig lebontaná a határkerítést, a körútról pedig száműzné az autókat Niedermüller Péter, aki a Telexnek adott interjúban árulta el azt is, mindenképpen indulni fog a polgármesteri címért Erzsébetvárosban, akkor is, ha nem feltétlenül biztos a Demokratikus Koalíció támogatásában. Az, hogy közös jelöltet állítanak–e az önkormányzati választáson az ellenzéki pártok, még bizonytalan, azt viszont megtudtuk, legalább tíznaponta egyeztet Gyurcsány Ferenccel, akit megfelelő információval lát el a VII. kerületet érintő ügyekkel kapcsolatban. Pikáns adalék, hogy Niedermüller Péter a kerületi drogügyletekről is részletesen beszélt az interjúban. A DK önjelölt Sherlock Holmes-ja azt is tudni véli, hogy a kábítószert a taxisoktól szerezhetik be Erzsébetvárosban. Arról viszont hallgatott, mint a Népszabiba tekert tükörponty, hogy minderről a hatóságokat is értesítette–e...?

Az ugyan nem derült ki a Telexnek adott interjúból, hogy még mindig "rémisztő képződményeknek" tartja–e a heteroszexuális, fehér, keresztény embereket Niedermüller Péter, az viszont igen, hogy az erzsébetvárosi polgármester migránsbarát-politikája semmit sem változott az elmúlt években. Mint ismert, a PestiSrácok.hu szellőztette meg, hogy a Gyurcsány-párt EP-delegáltja bizony lazán lebontaná a határkerítést, mert szerinte az szükségtelen. A 2017-ben nyilvánosságra került ideológiai meggyőződéséről még akkor sem mondana mást, ha az egyébként nem feltétlenül egyezik a Demokratikus Koalíció által kijelölt politikai kommunikációval. Ezt a Telex kérdésére válaszolva ugyanis részletesen ismertette az EP-képviselőből éles váltással kerületi vezetővé kinevezett Niedermüller Péter, aki szerint neki nem is az a feladata, hogy értsen ahhoz, amit csinál, hanem csupán elképzelései legyenek arról, mit és hogyan kellene tenni. Nos, az igen egyedi elképzelést a polgármesteri teendőkről most mégsem fejtenénk ki hosszasan, azt a Telex oldalán elolvashatják az arra kíváncsi olvasóink, mi csupán az ott megjelent magvas gondolatokból válogattunk egy csokorra valót a PestiSrácok.hu olvasói számára. Ezek közül – szerintünk – a leginkább "vonzó" idea az, hogy az autóforgalmat kitiltaná a belvárosi utakról, de minimum Erzsébetvárosból. Ezt a célt szolgálják a január 2-ával életbe léptetett korlátozott áthajtási pontok, melyeken lényegében megszűnik az átmenő forgalom. Niedermüller szavai szerint a Fővárosi Közgyűlés januári ülésén a kerület megkapja az áthajtási engedélyek kiadásához szükséges jogokat.

– fogalmaz Niedermüller Péter, hozzátéve: az áthajtási pontok miatt egyébként hatalmas cirkusz van épp a taxiszövetséggel.

PestiSracok facebook image

A láthatóan mindenről (is) jól informált polgármester nyomozói képességeit is megcsillogtatva azt is közölte:

Itt halkan jegyeznénk meg, hogy reméljük, erről megfelelő módon tájékoztatják a nyomozóhatóságot is, és a rendőrök nem a médiából értesülnek majd a VII. kerületben burjánzó kábítószer-kereskedelem részleteiről....

A teljes interjút a Telex oldalán olvashatják el, itt.

Forrás: Telex.hu, fotó: PS/H.P.Gy.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.