Pesti Srácok

Gyurcsány szerint a tegnap nem belépő a holnapba, ő mégis programot ad az ellenzéknek

Gyurcsány szerint a tegnap nem belépő a holnapba, ő mégis programot ad az ellenzéknek

Ezúttal nem verssel, hanem pamflettel jelentkezett Gyurcsány Ferenc közösségi oldalán, amelynek tételmondata, hogy „a tegnap nem belépő a holnapba”. A mondat több irányból is érdekes lehet a múltja miatt rendszeresen (félre)magyarázkodó, bukott miniszterelnöktől, hiszen az ellenzék soraiban szép számmal akadnak olyan pártok és politikusok, akik rég nem a jelenben mutatott teljesítményüknek köszönhetik, hogy úgy-ahogy aktívak maradhattak a politikai palettán. Maga Ferenc testvér pedig nyilván feledné saját múltját.

Az ellenzék választási bukása után a hatalmas zakó tanulságaképpen Gyurcsány Ferencnek és pártjának valahogy azt a következtetést sikerült levonnia, hogy mindenki tehetségtelen és alkalmatlan az ellenzéki oldalon – nem tisztünk vitába szállni –, ők azonban profin abszolválták a kampányt. Mondjuk a fő célt, az ellenzék beszántását valóban sikerrel teljesítették, ezt pedig Ferenc testvér rendszeresen tematizálja is borvirágos szóvirágaiban a közösségi oldalán.

Az új évben azonban túllépett a DK elnöke a trockista platónizmuson, amellyel az általa ideálisnak vélt Államot írta le, idén pedig már konkrét politikai pamfleteket fogalmaz meg az ellenzék számára. A múltból a jövőbe való átmenetről szóló értekezésbe nem lehet nem belelátni az MSZP haláltusáját, mint a DK 1.0-ás tesztverziójának leselejtezését. Aki ugyanis használható volt, már dékásították, a pártban maradottak pedig lényegében évek óta súlytalanok még az ellenzéki térfélen is.

Rajtuk kívül a momentumosok is megszólítva érezhetik magukat, akiket a szöveg alapján szervezetileg ugyan nem tudott teljesen begyűrni maga alá a DK, mára azonban világosan a klientúrához tartoznak. Erről árulkodik az is, hogy Gyurcsány világosan utasítja írásában az ellenzéki pártokat, mozgalmakat az együttműködés fenntartására.

PestiSracok facebook image

– írja Gyurcsány, hozzátéve, hogy emellett azért persze verseny is van.

Magyarról magyarra fordítva: a DK együttműködésre és önkannibalizmusra hívja (kötelezi) az ellenzéki pártokat, ahol ugyan megvan papíron az együttműködés, de valójában a legerősebb kutya... kapja meg a csontot. Mint írja, „az együttműködés pedig nem az elfogadhatatlan, esetleg a nem vagy alig létező egyenrangú elfogadása”. Vélhetően a DK vezére nem saját pártjára gondol, mint „nem vagy alig létező egyenrangú”. A teljesítményversenyben pedig bár egyik ellenzéki párt sem áll valami jól, de egyvalamiben kiemelkedik a Gyurcsány-szekta: elképesztő fordulatszámon szipkázza el a bejáratott kádereket másoktól. Ez pedig mindenképp politikai teljesítmény.

Kérdés, hogy háborús és energetikai válságban ilyen jellegű teljesítményre van-e szükség, vagy esetleg valamiféle szekértáborokon túlmutató konstruktivitásra. Elnézve az ellenzék állapotát, persze utóbbi opció csupán költői felvetés – 12 évnyi bizonyság van a baloldal erre való képtelenségéről.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.