Pesti Srácok

Örök nyugalomra helyezték Nagy Lászlót, a 2006-os rendőrterror kilőtt szemű áldozatát (Videó+Galéria)

2006 tragédiája máig árnyékot vet a magyarokra, hiszen a mai napig nem történt meg az akkori politikai felsővezetés felelősségre vonása. Nagy László halála napjáig remélte, hogy fény derülhet az igazságra. A Megyeri temetőben helyezték örök nyugalomra.

Nagy László ötvenedik életévében, december elején hunyt el. A szemét 2006-ban kilőtték a rendőrök, miután részt vett a Fidesz 1956-os budapesti megemlékezésén. Gyurcsány Ferenc és a rendőrterror felelősei soha nem mutattak megbánást tetteik iránt, sőt, a bukott miniszterelnök 2021-ben nyilvánosan megalázta és kigúnyolta egykori áldozatát.

Bár elvesztette a szemét, elvesztette a munkáját, a lakását, mégsem tört meg soha. Fontosnak tartotta, hogy a 2006-os eseményeket soha ne felejtsék el a magyar emberek. A Gőbl Györggyel, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesületének elnökével készített interjú során elmondta, hogy az egyesület által benyújtott bizonyítékokat a tárgyalások során többször nem vették figyelembe. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

20230111_101604_HB2_1728
20230111_102013_HB2_1736
20230111_102923_HB2_1744
20230111_104013_HB2_1752
20230111_105021_HB2_1783
20230111_105517_HB2_1787
20230111_110613_HB2_1794
20230111_110712_HB2_1797
20230111_111231_HB2_1811
20230111_111606_HB2_1820
20230111_111643_HB2_1823
20230111_111656_HB2_1826
20230111_111721_HB2_1831
20230111_111813_HB2_1843
20230111_111938_HB2_1847
20230111_111950_HB2_1848
20230111_112029_HB2_1852
20230111_112136_HB2_1861
20230111_112216_HB2_1867
20230111_112453_HB2_1879
20230111_112502_HB2_1882
20230111_112652_HB2_1887
20230111_112754_HB2_1889
20230111_112909_HB2_1892
20230111_113310_HB2_1898
20230111_113814_HB2_1903

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.