nagy lászló
Gyurcsány Ferenc saját népének kíméletlen eltiprásával "ünnepelte" október 23-át 2006 véres őszén, ma pedig büszke erre
Az 1956-os hősökre emlékeztek 2006. október 23-án a Fidesz nagygyűlésén is és szerte az országban. Az elnyomott, szovjetek által kizsigerelt és megtaposott magyar nemzet óriási bátorságát és eltökéltségét Európa- és világszerte megsüvegelik 1956 óta, azonban a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldali kormány örömmel taposott ismét a saját népére, de megtörni 2006 őszén sem sikerült. Azóta minden gondolkodó ember számára tény, hogy az október 23-i gyurcsányista rendőrterror nem volt véletlen, szándékosan tolták rá a rendőrökkel már jó ideje kergetőző tüntetőket a Fidesz nagygyűléséről hazatérő tömegre, aztán válogatás nélkül ütöttek és vertek mindenkit, szemeket lőttek ki a pufajkások méltó utódai, Gyurcsány szabadjára engedett pribékjei. Az események tizenöt éves évfordulóján a Pesti TV emlékezett meg a brutális rendőrterrorról, a kommunisták utolsó nagy magyarországi tombolásáról. A műsorban vendégként részt vett Skrabski Fruzsina, valamint az azóta elhunyt Nagy László, akinek Gyurcsány rendőrei lőtték ki a szemét, és ekkor adta egyik utolsó interjúját a Pesti TV-ben, de az Elxúrtuk című film bemutatójáról készült anyagunk és Budai Gyulával készült interjúnk is megtalálható a bő negyven perces Pesti Riporterben.A 2006-os Becz Tamás súlyos tüdőbeteg, állapota annyit romlott, hogy búcsúüzenetben kér segítséget a Facebookon
"Szeretnék megköszönni minden jót és rosszat az elmúlt évekből. Sajnos az én életem elindult egy irányba, ahonnan nincs visszaút"– írta a hétvégén közösségi oldalán Becz Tamás. Az 50 éves, több gyermekes édesapa nevét akkor ismerte meg az ország, amikor 2006 áldozatától, Nagy Lászlótól búcsúzott, akinek a szemét lőtték ki Gyurcsány megvadult rendőrei. Ha nem is közvetlenül, de valahol Becz Tamás is az akkori események áldozata, súlyos tüdőbetegként – amit akkor még ugyan asztmának gondoltak – többször is könnygázt kapott az arcába, békés tüntetőként, vagy akár onnan hazafelé tartva. Egyik alkalommal a Bazilikától éppen abban a csoportban sétált, amelyikben Morvai Krisztina is. "Két oldalról fogtak közre a rendőrök és fújták ránk a könnygázt" - mesélte néhány hónapja Tamás a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva. Most búcsúzkodik. Facebookra feltöltött üzenetében azt írja, már a lakásukat sem fogja tudni elhagyni és érzi, hogy nincs sok ideje hátra. Abban bízik, hogy lesz aki gyermekeit amolyan pótnagyszülőként helyette is szereti majd.Nagy László, a gyurcsányi terror áldozata sosem tudta feldolgozni 2006 igazságtalanságát (PS-exkluzív!)
Egész életében a szabadság szeretete hajtotta Nagy Lászlót, a 2006-os gyurcsányi terror áldozatát, akit alig 50 évesen helyeztek örök nyugalomra - erről mesélt László legjobb barátja, Becz Tamás a PestiSrácok.hu-nak. A debreceni fiút ez a szabadságszeretet kötötte a rockzenéhez, ez hozta Budapestre, majd a Gyurcsány-kormány álságos politikája miatt szerveződő nemzeti ellenállás idején az Astoriához. Nagy László attól a bizonyos gumilövedéktől sokkal többet veszített, mint fél szeme világát. Gyakorlatilag mindenét: munkáját, otthonát, szerelmét és a jövőbe vetett reményeit. "Nagy Lászlót meg lehetett volna menteni" - ezt már Kovács Gábor mondta, aki 16 évvel ezelőtt felemelte a földről a saját vérében fekvő barátját. Meggyőződése szerint a soha el nem hangzó bocsánatkérés és 2006 lezáratlansága is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Nagy László egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, végül már küzdeni sem akart az életéért. De miért is lezáratlan ügy még ma is az állami terror időszaka? - erről is beszélgettünk Bonyhádon a zenészként dolgozó Kovács Gáborral, aki polgári körös társaival mindvégig az események sűrűjében volt. Ha azt gondolják, már mindent tudnak 2006-ról... Tévednek.Örök nyugalomra helyezték Nagy Lászlót, a 2006-os rendőrterror kilőtt szemű áldozatát (Videó+Galéria)
2006 tragédiája máig árnyékot vet a magyarokra, hiszen a mai napig nem történt meg az akkori politikai felsővezetés felelősségre vonása. Nagy László halála napjáig remélte, hogy fény derülhet az igazságra. A Megyeri temetőben helyezték örök nyugalomra.Rendben van, hogy csak nevetünk Gyurcsányékon? – Grund Gav Duncannel, a legfideszesebb skóttal
Gyurcsányozás másképp: a volt miniszterelnök megítélését járta körül a Grund legújabb részében Hoppál Hunor, Kurmai Kornél és Gav Duncan. A műsorban szó volt arról, hogy a 2006-os rendőrterror egyik kilőtt szemű áldozata, Nagy László a napokban elhunyt. Felvetődött, hogy rendben van-e, hogy nevetünk a kótyagos, párttévét indító Gyurcsányon, miközben ez az ember 2004 és 2010 között brutális baloldali rémuralmat vezetett be?Meghalt Nagy László, a 2006-os, gyurcsányi rendőrterror kilőtt szemű áldozata
Elhalálozott Nagy László, a 2006-os, gyurcsányi rendőrterror kilőtt szemű áldozata, akiről korábban dokumentumfilm készült. Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök 2021-ben, nyilvánosan megalázta és kigúnyolta egykori áldozatát.Nagy László: Mentálisan és fizikálisan is készen állunk a franciák elleni meccsre
Nagy László csapatvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) alelnöke szerint a válogatott mentálisan és fizikálisan is készen áll a hatszoros vb-győztes franciák elleni szerdai negyeddöntőre az egyiptomi világbajnokságon. A szakember kedden azt mondta az M4 Sport Sporthíradó című műsorában, hogy a spanyolokkal szemben 36-28-ra elveszített hétfői középdöntős mérkőzésen a küzdést és az előre játék örömét hiányolták a játékosokból a szakmai stábbal. Ezeknek a magyar válogatott játékában mindig, minden körülmények között jelen kell lenniük, de a játékosok megértették azt, amit Gulyás István szövetségi kapitány és Chema Rodríguez másodedző mondott nekik az öltözőben a lefújás után – nyilatkozta Nagy László, aki hozzátette: voltak jó periódusai a mérkőzésnek, a harminchat kapott gól azonban nagyon sok, és különösen bosszantó volt, hogy a spanyolok a magyarok hibáit kihasználva tudtak ennyi gólt szerezni.Nagy László koronavírusos, elmarad a Veszprém-Kiel meccs
Az egyik ünnepelt főszereplő, Nagy László pozitív koronavírustesztje miatt maradt el a vasárnapra tervezett Veszprém-THW Kiel kézilabda-mérkőzés. Ezt Csík Zoltán, a Telekom Veszprém vezérigazgatója jelentette be hétfőn az M4 Sport Kézilabda magazinjában.Ajánljuk még