nagy lászló
Nagy László lett a Magyar Kézilabda-szövetség alelnöke
Szerdán megtartotta tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Kézilabda-szövetség, amely megválasztotta tisztségviselőit - írja a Nemzeti Sport. A nagy számban megjelenő küldöttek újabb négy évre egyhangú döntéssel bizalmat szavaztak a Kocsis Máté vezette elnökségnek, a férfi szakágért felelős alelnök Nagy László, a női szakág felelőse szintén alelnökként Pálinger Katalin lett, az elnökségben helyet kapott többek között Görbicz Anita, Marosi László és Radulovics Bojana is – tájékoztatott hivatalos honlapján az MKSZ.Fordulatos meccsen játszott döntetlent Egyiptommal és jutott a középdöntőbe a férfi kézilabda-válogatott
30–30-as döntetlent játszott Egyiptommal a magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokságon. Nagy Lászlóék ezzel biztosan továbbjutottak a középdöntőbe. A meccsen mi is vezettünk négy góllal, azonban az egyiptomiak is, a végén fej-fej mellett haladva jutottunk el az utolsó perchez, amikor nekünk kellett egyenlíteni. Ez sikerült is, azonban az akkor már kettős emberhátrányban lévő egyiptomiak eldugták a labdát és az utolsó húsz másodpercben nem született gól. Így biztosan ott leszünk a középdöntőben, a csoportmeccsek során még Svédország vár a veretlen magyarokra. Az észak-afrikai csapat láthatóan nagyon boldog volt, míg a mieink fejcsóválva vették tudomásul az ikszet, mert így nem biztos, hogy a maximum pontot visszük magunkkal a középdöntőbe.Ezért imádjuk őket: idegenben győzte le öt góllal a vb-bronzérmest a magyar kéziválogatott!
Nagyon komoly győzelmet aratott a férfi kézilabda-válogatott a duplán fontos olimpiai kvalifikációs világbajnokság selejtezőjének odavágóján. A visszatérő Nagy László vezette magyar csapat a világbajnoki bronzérmes Szlovéniát győzte le idegenben, az ötgólos siker után igencsak bizakodva várhatjuk a hazai visszavágót.Nagy László csodagólja, egy világklasszis tudásának esszenciája (videóval)
Minden tudása, rutinja benne volt világklasszis kézilabdázónknak, Nagy Lászlónak abban a csodagólban, amelyet a Veszprém szombati Bajnokok Ligája-meccsén szerzett. A Veszprém könnyedén, szinte gálázva nyert, Nagy öt gólig jutott, de ezt a villanást tényleg nem lehet tanítani.Visszavonul a válogatottól a magyar kézilabda talán valaha volt legjobb játékosa
Ennyi, nincs tovább: visszavonul a kézilabda-válogatottól a sportág ikonja, világklasszisa, Nagy László. A Veszprém jobbátlövője ezt hétfői sajtótájékoztatóján jelentette be. Kocsis Máte elnök szerint a sportágról nem fog eltávolodni, tudására, tapasztalatára számít a szövetség.Ajánljuk még













