Pesti Srácok

Illetékesség hiányában nem tudtak eljárni Bitével szemben, amikor a Pride-on a kalandjaival hencegett

Illetékesség hiányában nem tudtak eljárni Bitével szemben, amikor a Pride-on a kalandjaival hencegett

A Klebelsberg Központ megkeresésünkre elismerte: valóban kapott bejelentést már 2018-ban Bite Zsolt pedagógusasszisztens gyermekekre veszélyt jelentő aberrációja kapcsán, de illetékesség hiányában nem tudtak eljárni vele szemben, mivel a bejelentésben leírt gyomorforgató kijelentések nem az iskolában, hanem egy más helyszínen, a budapesti Pride-on hangzottak el. A fenntartó csúcsintézmény válaszából kiderül, hogy bár öt éve nem volt lehetőségük közbelépni, de a mostani botrány hatására az illetékes tankerületi központ elindította a vizsgálatot és ezúttal Bite munkaviszonyát is meg lehetett szüntetni azonnali hatállyal. A KLIK leszögezi, hogy elítél minden, a gyermekek fejlődésére veszélyt jelentő tevékenységet, és fel is lép azok ellen.

A PestiSrácok.hu a hétvégén írta meg, hogy a portálunk által kirobbantott botrányban érintett efebofil pedagógusasszisztens kisiskolás gyermekeket veszélyeztető tevékenységéről már négy éve tudhatott az iskolákat fenntartó tankerületek felettes szerve, azaz a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK). 2018-ban Bite Zsolt a budapesti Pride-on nyilvános rendezvényen tartott előadást aberrációjáról, az általa vezetett médiaszakkörökről és "a szexuális szabadságot nem korlátozó nyári táborokról", valamint arról is, milyen módon szórakoztak a gyerekekkel a tábori feladatok között. A Pride pódiumbeszélgetésén Budaházy György készítette azt az ominózus felvételt, amelyet most az NNI lefoglalt a már folyamatban lévő büntetőeljárásban. (Itt meghallgatható!) A Labrisz Egyesület rendezte a fórumot, amelyen többek között Bite Zsolt is jelen volt, és az általa 5–7. osztályos gyermekeknek szervezett általános iskolai videószakkörökről és egy balatoni médiatáborról beszélt (5:30-tól).

– hangzik el a felvételen.

PestiSracok facebook image

Nyomatékosítjuk, hogy Bite Zsolt akkor a pesti Vajda Péter Általános Iskolában dolgozott, majd az óbudai Krúdy Gyula Általános Iskolában folytatta tevékenységét, tehát amikor a szabad szexualitással hencegett a Pride-on, olyan táborokról beszélt, amelyeken főleg kiskorúak vehettek részt!

Ezt a felvételt, amely már négy éves, Barcsa-Turner Gábor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társelnöke már 2018-ban elküldte a Klebelsberg Központnak egy bejelentő elektronikus levél kíséretében, amelyben leírta, hogy Bite komoly veszélyt jelenthet a rá bízott gyermekekre. Csatolta a cikküket is, amelyben beszámoltak a LMBTQ-mozgalmárok iskolai érzékenyítéséről és a Bitével kapcsolatos aggodalmakról, akinek Facebook-oldala már akkor tele volt nyilvános, a gyermek fejlődésére romboló hatású tartalmakkal, többek közt a Pride meztelen férfi hátsókat felvonultató fotógalériájával. Bejelentésében Barcsa-Turner megkérdezte, hogy a "szexuális szabadságot" nem korlátozó "médiatábort" szervező "pedagógust" az elhangzottak alapján alkalmasnak tartják-e a pedagógusi, tanári pályára? Maga a HVIM pedig az iskolának írt – mégsem történt semmi, állításuk szerint választ sehonnan sem kaptak.

A PestiSrácok.hu most megkereste a Klebelsberg Központot és megkérdeztük, megkapták-e anno a szóban forgó bejelentést? Ha igen, történt-e bármilyen intézkedés? Ha pedig nem, akkor miért nem tettek semmit? Azt is megkérdeztük, hogy mi a protokoll ilyen bejelentések esetén, kinek és hogyan kell abban eljárni. Azt is tudakoltuk, hogy ha négy éve nem is, most, az elmúlt hét hangos botrányait követően történtek-e lépések.

A KLIK válaszát változtatás nélkül közöljük. Íme:

Mocskos részletességgel vallott a diákokhoz fűződő vágyairól

Az elmúlt héten, a PestiSrácok.hu által kirobbantott botrány nyomán szinte naponta jelentek meg újabb és újabb felháborító anyagok az óbudai elit általános iskolában dolgozó pedagógusasszisztensről. Youtube-csatornájáról és TikTok-fiókjából több felvétel is nyilvánosságra került, amelyeken többek közt egy 15 éves fiúval folytatott szexuális kapcsolatáról, és egy kilencedikes fiúval való kalandjáról is mesél, amely például az iskola vágószobájában történt. De mocskos részletességgel ecseteli azt is, milyen hatással van rá a 14–15 éves fiúk izzadt teste, illetve melyik kiskamasszal milyen szexuális élményeket élt át.

Kiderült, hogy a pedagógusasszisztens alig két hete még etikaórát is tartott a Krúdyban, ahol kizárólag azonos nemű párok szexualitásáról tartott felvilágosítást. Bite Zsolt lelkes LMBTQ-élharcos, a pedagógustüntetések szervezője, aki azzal is dicsekedett, hogy a liberális jogvédő szervezetek majd úgyis megvédik. Egyébként szerinte nincs semmi kivetnivaló abban, amit tesz, mondván, ez nem pedofília, hiszen ő efebofil, a 14 éves beleegyezési korhatár fölött pedig nyugodt lélekkel szexelhet kiskamaszokkal.

A vezető képet a Mediaworks rögzítette Bite Zsolt egy, a Pride-on készült videójából

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.