Pesti Srácok

Jeszenszky Géza szerint az, aki nem ment el Kijevbe, vagy fél, vagy az oroszoknak drukkol

Jeszenszky Géza szerint az, aki nem ment el Kijevbe, vagy fél, vagy az oroszoknak drukkol

Jeszenszky Géza szerint az Egyesült Államok elnöke „erős üzenetet” küldött azzal, hogy ellátogatott Kijevbe. A volt külügyminiszter hozzátette, hogy ha valakinek szívügye a kárpátaljai magyarság sorsa, annak jelenleg egyetlen józan választása lehet: jóban kell lenni Ukrajnával. Biztos ez az egyetlen megoldás?

– hangsúlyozta a Népszavának Jeszenszky Géza. Szerinte nagyon fontos pillanatban látogatott el az amerikai elnök Kijevbe. Biden előtte azért egyeztetett az oroszokkal, hogy ott-tartózkodása alatt, legyenek olyan kedvesek és ne lőjék Kijevet.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg a volt külügyminiszter.

– mondta Jeszenszky, aki úgy véli, az amerikai elnöknek nincs szüksége egy új Afganisztánra. Az amerikai elnök azt is demonstrálta a volt diplomáciai vezető szerint, hogy „bátor, tetterős politikus, aki ilyen kockázatos útra is vállalkozott”. Eddig már jó néhány európai politikus meglátogatta Kijevben Zelenszkij elnököt, aki azonban egyikükkel sem a békéről tárgyalt.

– szögezte le kissé meglepően a volt nagykövet, a magyar miniszterelnökre is utalva. Havasi Bertalan kiemelte, hogy amikor szükséges és időszerű lesz, a miniszterelnök ellátogat Kijevbe.

Érdekes narratíva. Ha Orbán Viktor nem megy el Kijevbe, máris „gyáva”. Vagy éppen oroszbarát. Hiába mondta el számtalanszor a magyar miniszterelnök, hogy nem egyik vagy másik harcoló fél pártján állunk. Úgy tűnik, sokan még mindig nem értik, vagy nem akarják érteni, hiszen az az álláspont, hogy kimaradunk a háborúból, se nem félelem, se nem oroszbarátság, hanem a magyar út.

Jeszenszky Géza szerint a magyar politikának arra kellene törekednie, hogy felkészüljön minden eshetőségre. Arra is, hogy „Ukrajna területveszteségeket szenved el, de arra is, hogy győz és helyreállítja szuverenitását” – mérlegelte a lehetséges jövőképeket.

– zárta gondolatait Jeszenszky Géza.

Tehát amennyiben Ukrajna nem hajlandó változtatni a magyar nyelvet visszaszorító nyelv- és oktatási törvényen, a megoldás: jóban lenni Ukrajnával. Amikor egy ukrán polgármester a magyar miniszterelnököt „ribancarcúnak” titulálja és emberkedik, hogy adott esetben három nap alatt elintéznének minket, szintén „ez a megoldás”. Amikor az ukránok erőszakkal tartanak kényszersorozást Kárpátalján, hát persze, csak legyünk jóban velük. „Több tiszteletet a magyaroknak Munkácson, Kijevben, Brüsszelben és Washingtonban!”

Forrás: Mandiner, Népszava; Fotó: MTI/Mónus Márton

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.