Pesti Srácok

Kilépett momentumos a PS-nek: A Momentum etikai bizottsága? Az egy gittegylet!

null

Egyszemélyi döntések, káderrendszer és a bázisdemokrácia alapelveinek figyelmen kívül hagyásáról mesélt a PestiSrácok.hu-nak egy, a Momentumból kilépett pártoló tag, aki korábban aktivistaként segítette a párt munkáját. Szalai László több politikai és fegyelmi kihágást is szóvá tett a párt vezetőségénél, amelyek mind következmény nélkül maradtak. Állítása szerint az erkölcsi kódexére büszke Momentum etikai bizottsága egy gittegylet, a pártvezetői kultuszhoz hasonlót ellenzéki oldalon legfeljebb a DK-nál tapasztalható, aki pedig ezt szóvá teszi, azt „destruktív személyiségként” bélyegzik meg és „lekaraktergyilkolják”.

Akármennyire is demokratikus, újhullámos köntösben tetszeleg a Momentum, valójában az óbaloldali káder-rendszerhez hasonló baráti elven szerveződik a párt – állítja a párt egy korábbi pártoló tagja, akit a Momentum vezetése „destruktívnak” nevezett, és megtagadta rendes tagságért benyújtott jelentkezését, miután kifogásokat fogalmazott meg a pártvezetéssel szemben.

A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai elmondta: először akkor került összetűzésbe a pártvezetőséggel, miután kifogást emelt az ellen, hogy Fekete-Győr András személyes ellentétek miatt le sem ült tárgyalni Puzsér Róbert főpolgármester-jelöltségéről a Sétáló Budapest mozgalommal. Az akkori aktivista szerint szembemegy a Momentum által hangoztatott demokratikus elvekkel, hogy az elnök egyszemélyben döntött arról, le sem ülnek tárgyalni egy potenciális szövetségessel pusztán azért, mert Fekete-Győr András rossz viszonyt ápol Zaránd Péterrel, a mozgalom kampányfőnökével.

A Fekete-Győr András körül szerveződő politikai klikknek nemcsak ez az eset lehetett rettenetesen kínos, hanem az elhíresült füstgránátos eset is, amikor az akkori elnök – állítása szerint – egy pirotechnikai eszközt „ejtett” a rendőrök közé. A portálunknak nyilatkozó, egyébként a tüntetésen részt vevő férfi szerint egészen másképp történt az eset, Fekete-Győr ugyanis kifejezetten a rendőröknek szánta a füstgránátot, cselekedete pedig a Momentum aktivistái, köztük forrásunkban is ellenérzéseket váltott ki.

PestiSracok facebook image

A korábbi pártoló tag egy harmadik töréspontról is mesélt portálunknak: egy kampányesemény során az aktivisták egy része – beleértve az őket szállító jármű vezetőjét – tudatmódosító szer hatása alatt, forrásunk megfogalmazása szerint befüvezve közlekedett két műveleti helyszín között. Amikor ezt a portálunknak nyilatkozó egykori pártoló tag jelezte Bedő Dávidnak, a párt hálózati igazgatójának, az kinevette és a szőnyeg alá söpörte a kihágást.

Miután forrásunk a fenti fenntartásainak hangot adott, a Momentum vezetősége – köztük olyanok, akik korábban aláírták rendes tagi kérelméhez csatolt ajánlóívét – zaklatással vádolták meg. A férfi – levelezéssel alátámasztva – azt állította, többször megpróbálta tisztázni magát az általa alaptalannak tartott vádak alól, ezért még a párt küldöttgyűlése elé is járult, hogy vita keretei közt bizonyítsa ártatlanságát. Miután önmaga tisztázását a Fekete-Győr András vezette elnökség nem tette lehetővé, a küldöttgyűlési meghallgatáson pedig Berg Dániel „a vád képviselőjeként” a plénum előtt kardoskodott a férfi kizárása mellett, forrásunk a médiához fordult, hogy mint fogalmazott, „tisztázza a nevét a modern társadalom legsúlyosabb társadalmi vádja alól”. Véleménye szerint a Momentum vezetősége antidemokratikusan járt el vele szemben, amikor zaklatásra, illetve „destruktív személyiségre” hivatkozva elutasította rendes tagi kérelmét. Bízva az elnökváltással várható „vérfrissítésben”, a férfi megkereste Gelencsér Ferencet is, aki azonban lekezelő stílusban utasította el a találkozó lehetőségét, illetve azt, hogy tisztázhassa magát a vádak alól.

– válaszolta Gelencsér arra a felvetésre, hogy egy találkozó keretei között tisztázza a félreértéseket. A Momentum éppen aktuális pártfőnöke nemcsak a találkozót hárította el, hanem azt is, hogy a férfi meghallgatásával kapcsolatos jegyzőkönyvet kiadja. Miután forrásunk más, a párton belüli ismerőseinél is érdeklődött, azoktól csupán annyit kapott válaszul, hogy köti őket a pártfegyelem, a jegyzőkönyvet pedig titkosították.

A férfi állítólagos destruktív viselkedésén kívül a párt nem hozott egyéb érveket tagi kérelme elutasítása mellett, azonban árulkodó, hogy a jegyzőkönyvet titkosították, az aktivista által jelzett kihágások pedig sosem kerültek a fegyelmi bizottság elé. Hogy vajon miért volt ezekre a lépésekre szükség, azzal kapcsolatban megkerestük a Momentum vezetőségét is – ha válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Fotó:Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.