Pesti Srácok

"A politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak" – A Petőfi-szobornál üzentek Budaházyék szabadságáért

Családtagok és Budaházyék mellett kiállók, köztük a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői a Petőfi-szobornál gyűltek össze március 15-e alkalmából. A békés megmozdulással azt üzenték: nincs rendben az, hogy a 2010 előtti nehéz években a nemzeti ellenállás élére állók elítéltként börtönben töltik a szabadság ünnepét. 10 méter hosszú molinót húztak ki és tartottak a kezükben, a következő felirattal: "A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak".

Haraszti Mária, Budaházy György édesanyja szólalt fel elsőként. Azt mondta, úgy látszik, nehéz hónap a március a hazafiak életében. Egy éve a március 15-ét még együtt tölthették, másnap kimondták az első fokú ítéletet, és letartóztatták fiát és több társát. Idén már március 9-én a rácsok mögé kerültek a Hunnia Mozgalom fegyházbüntetésre ítélt tagjai.

– fogalmazott Budaházy György édesanyja.

Nagy Zoltán felesége, Kurucz Janka örökbefogadott, sérült fiukkal jelent meg a megmozduláson. Zolikát most, hogy egyedül maradt, a gyerekekkel nincs kire hagynia.

PestiSracok facebook image

– mondta Nagy Zoltán felesége. (A Nagy családról a PestiSrácok.hu portréfilmet is készített korábban, amit a többi vádlottról készült portréfilmmel együtt ITT nézhetnek meg.)

Trencsányi Bernadett, Budaházy György felesége is a köztársasági elnöki kegyelembe vetett hitét, reményét hangsúlyozta. De kiemelte azt is, hogy mennyire igazságtalan egy olyan ítélet, ami 14 éve tartó büntetőeljárás végén született, méghozzá oly módon, hogy férjét, Budaházy Györgyöt például először 13, majd 17, végül 6 évre ítélték ugyanúgy terrorbűncselekmények miatt, miközben a Fővárosi Ítélőtábla bírája azt is kimondta: a vádlottak nem terroristák, és hasznos tagjai a társadalomnak.

Budaházy Edda, György testvére pedig megjegyezte, hogy családjuk több száz évre visszamenőleg mindig a hazát szolgálta, ha kellett, a vérével.

– fogalmazott Budaházy Edda.

Felszólalt az eseményen Gyurka Blanka is, aki a Hunnia-ügy tizedrendű vádlottjaként állt még nemrég a bíróság előtt együtt a többiekkel, mielőtt januárban Novák Katalin államfő kegyelemben részesítette.

– emelte ki Gyurka Blanka.

Mint ismert, március 9-én a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon hirdetett ítéletet a Hunnia-ügyben, amelyben jelentősen enyhítette ugyan a vádlottak elsőfokú ítéletét, de így is a tíz vádlott közül hatnak fegyházba kellett vonulnia. Budaházy Györgyöt 6, társait 5 és fél, 5, 2, illetve másfél év fegyházbüntetésre ítélték. Török Zsolt tanácsvezető bíró azt mondta, mivel a vádhatóság nem ejtette a vádat, tőle mindenki azt várja, hogy lezárja ezt az ügyet. Megállapította, hogy a vádlottak nem terroristák, ráadásul életük is megváltozott az elmúlt másfél évtizedben; esélye sincs annak, hogy bűncselekményt követnének el, mind hasznos tagjai a társadalomnak. Éppen ezért a törvényi minimumot szabta ki, ami a vád szerinti terrorbűncselekményekért adható (ketten kaptak kicsivel többet a törvényi minimumnál). Leszámítva a letartóztatásban és házi őrizetben töltött időt, Budaházynak még 2 év 3 hónapot, többeknek négy–öt év közötti időt kell még a fegyházban tölteni, hiszen a csoportos elkövetés miatt a kedvezményből is ki lettek zárva. Hatuk ítélete már jogerős, négy vádlott büntetőpere harmadfokon folytatódik. Kegyelmi kérvényük Novák Katalin köztársasági elnök elbírálására vár, illetve a büntetés félbeszakításáról szóló kérelem az igazságügyi miniszter döntésére.

Videó, vezető kép: szabadsagot.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.