hunnia-ügy
Várhatóan ma börtönbe hurcolják a Hunnia-ügy három, kegyelemben nem részesült vádlottját
A Kúria ma tart ülést a 2006-ban radikális, nemzeti ellenállást hirdető Hunnia-csoport utolsó három, terrorcselekményekkel vádolt tagjának ügyében. Dr. Szücsi Frigyes, Tián Csaba és Piller Gergely, akiknek az ítélete még nem emelkedett jogerőre, utoljára áll az ítészek elé. Mivel egyetlen vádpont nyitott már csak, érdemben ez nem változtat az ítéletükön, ami 5–5, illetve 2 év fegyházbüntetés, amelyet többek között Csintalan Sándor, az MSZP volt alelnöke, majd átmeneti megtérése után a Hír TV műsorvezetőjének korabeli megverése miatt szabtak ki rájuk. Mint emlékezetes, immár maga a sértett is azt állítja, hogy a fiatalok vélhetően ártatlanok, ezért kérte a felmentésüket, de ez a magyar igazságszolgáltatást cseppet sem érdekelte. Ezért ma – hacsak valamilyen váratlan fordulat nem történik – az ítélet kihirdetését követően bilincsben viszik el a a vádlottakat a bíróságról, hogy megkezdjék büntetésük letöltését. A Budaházy-csoport kegyelemben részesítéséért több mint harmincezren álltak ki. Most 150 neves közszereplő fordult nyílt levélben Novák Katalin köztársasági elnökhöz, arra kérve, hogy szüntesse meg a társadalom igazságérzetét sértő állapotot, mert az egészen addig fennáll, amíg Gyurcsány Ferenc és társai szabadok, a Budaházy-csoport tagjai pedig fegyházba mennek. Az elnöki kegyelem kiterjesztéséért imalánc is indult.Gaudi-Nagy Tamás a Katolikus Rádióban: Kegyelmet Budaházynak!
A Katolikus Rádiónak adott interjút dr. Gaudi-Nagy Tamás, aki a Hunnia-ügyben képviseli Budaházy György védelmét. A Nemzeti Jogvédő szolgálat ügyvezetője a beszélgetés során rávilágított a meghurcolt vádlottak sanyarú helyzetére, és felhívta a figyelmet a kegyelmi eljárás elkerülhetetlenségére."A politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak" – A Petőfi-szobornál üzentek Budaházyék szabadságáért
Családtagok és Budaházyék mellett kiállók, köztük a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői a Petőfi-szobornál gyűltek össze március 15-e alkalmából. A békés megmozdulással azt üzenték: nincs rendben az, hogy a 2010 előtti nehéz években a nemzeti ellenállás élére állók elítéltként börtönben töltik a szabadság ünnepét. 10 méter hosszú molinót húztak ki és tartottak a kezükben, a következő felirattal: "A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak".Hunnia-portrék, 5. rész: erdélyi gyógytornász és bioméhész, akit terrorváddal 12 évre küldenének fegyházba
Fábián Róbert Zoltán és felesége, Hajnalka egyelőre bele sem gondolnak abba, mi lesz akkor, ha egy hét múlva a Fővárosi Ítélőtábla bírája is elítéli Róbertet, és le is tartóztatják.Hunnia-portrék: Gyógytornász, méhész és "terrorista" (előzetes)
"Már az első találkozásunkkor egy egészen abszurd kombinációt láttam a védencem esetében: gyógytornász, méhész és terrorista. És ez a helyzet az évek múlásával semmit sem veszített az abszurditásából" – így fogalmazott a Hunnia-per tizenegyedrendű vádlottjáról a PestiSrácok.hu-nak Fábián Róbert Zoltánról védője, dr. Enzsöl Péter. Róbertet első fokon a megismételt eljárásban 12 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék, az ügyészség még ezt sem fogadta el, súlyosbítást kért. Hunnia-portrék riportsorozatunk utolsó részéből megismerhetik az Erdélyből a kétezres évek elején Magyarországra költözött értelmiségi családot, az elismert gyógytornász házaspárt, Róbertet és Hajnalkát, valamint gyermekeiket, akik közül a kisebb, Apor a mai napig nem tudja, mi történik édesapjával. A 8 éves fiút eddig sikerült megvédeniük valamelyest attól, hogy súlyosabban sérüljön a 15 éve tartó büntetőeljárás alatt. Nem úgy az írónak készülő kamasz lányt, aki belebetegedett, amikor egy éve, az ítélethirdetés napján hiába várták haza apát.Az utolsó szó jogán – Március 9-én hirdet ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla Hunnia-ügyben (Videó)
Az utolsó szó jogán mondták el védőbeszédeiket a Hunnia-ügy vádlottjai a Fővárosi Ítélőtábla előtt, az immár lassan 15 éve tartó büntetőperben. Az a tíz terhelt ül még a vádlottak padján, akik ügyében Novák Katalin köztársasági elnök úgy foglalt állást, hogy csak a jogerős ítéletet követően dönt kegyelmi kérvényükről. A bírói tanács március 9-re tűzte ki a következő tárgyalási napot, amikor jogerős ítéletet hirdetnek a Hunnia Mozgalom tagjaira, akiket terrorcselekmények elkövetésével vádoltak meg.Hunnia-portrék: Gyurcsányék terroristának bélyegezték, elismert örökségvédő szakember lett
Nyolc vádpontból négy alól már felmentették, mégis 8 évre fegyházba küldené a bíróság legalább is az első fokú ítélet szerint dr. Sz. Frigyest, a Hunnia-per negyedrendű vádlottját. Budaházy György kedvezménnyel sem szabadulhatna. A most 37 éves régész-történész a terrorper legfiatalabb terheltje, még alig 20 éves volt, amikor részt vett a nemzeti ellenállásban, a szemkilövéseket legalizáló Gyurcsány-kormány elleni tüntetéseken és 22, amikor kámzsás kommandósok "veszélyes terroristaként" elhurcolták. Dr. Sz. Frigyes eddigi élete csaknem felét kiteszi a rendkívül hosszúra nyúlt és még mindig folyamatban lévő büntetőeljárás, amely idő alatt hol letartóztatásban, hol házi őrizetben volt, hol pedig a lakhelyét nem hagyhatta el. A börtönben készítette diplomamunkáját, házi őrizetben írta a doktoriját és a hazai örökségvédelem egyik ismert, elismert tagja lett. Múzeumpedagógus feleségével, Zsuzsannával már az eljárás alatt ismerkedtek meg, házasodtak össze és két gyönyörű gyermekük született.Hunnia-portrék: Előzetesben és házi őrizetben szerzett diplomát, doktori fokozatot
Szerdán kezdődik az immáron 15 éve húzódó Hunnia-per másodfokú eljárása a Fővárosi Ítélőtáblán. Bár a még Gyurcsányék gründolta első magyar terrorügyben csak Budaházy György neve vált közismertté, a vádlottak padján összesen tizenheten ülnek, vagyis most már csak tízen, miután hét vádlott az év első napjaiban eljárási kegyelmet kapott a köztársasági elnöktől. Riportfilmsorozatunk a terrorvád eddig nem ismert szereplőit mutatja be, olyan kérdésekre keresve a választ, amelyek csak ritkán merültek fel az elmúlt másfél évtized során, amikor mindenki a jogi kérdéseket feszegette. Holott nem a jogról, jogi esetekről, hanem valójában emberi sorsokról dönt az a bizonyos végső ítélet. Kik ezek az emberek? Hogyan élik meg ők, és főleg a családjuk egy ilyen végtelennek tűnő eljárás nehézségeit? És ha egyszer vége lesz, netán egy felmentés vagy kegyelem esetén pótolható-e mindaz, amit elvett az elmúlt 15 év? Dr. Sz. Frigyes a Hunnia-ügy negyedrendű vádlottja. Az alapeljárásban 10, most a megismételt, első fokú eljárásban 8 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék, annak ellenére, hogy a korábbi összesen 8 vádpont fele alól felmentették.Hunnia-portrék: Egy terrorper árnyékában született nagycsalád (Videó)
Egy ekkora család állandó logisztika, folyamatos szervezés, komoly munkamegosztást igényel a szülőktől, mindenkinek mindenből ki kell venni a részét – mondja Nagy Zoltán, miközben a két legkisebb bújik éppen hozzá, és Zolinak adja kezébe a gitárt, aki különös figyelmet igénylő, most már nagyfiú. Egész életében segítségre lesz utalva – soha nem fog tudni járni, vagy folyékonyan beszélni. A két nagyobb fiú a nappaliban társasozik, egy kisebb valahol a lakás másik helyiségében kiabál most éppen anyáért, aki a vacsorát készíti elő. Végignézek a nem reklámidilli, hanem hús-vér családon, és még engem is eláraszt a nyugalom. Nem értem, Janka hogy volt képes végigcsinálni azokat a hónapokat, amíg a férje börtönben volt, és most még elképzelni sem tudom, mi adhatott erőt ennek a két embernek, hogy egy terrorper és sok évi fegyházbüntetéssel fenyegetettség súlya alatt felépítsék ezt a családot. Azt mondják, a hit. És két óra múlva, amikor elindulunk a Budaházy-per kilencedrendű vádlottjának otthonából, már tudom, mekkora erőt képes adni az embernek, ha a hite minden körülmény ellenére rendíthetetlen.Ajánljuk még