Pesti Srácok

Egy olyan világban élünk, ahol nincsenek igazán emberi kapcsolatok és ez okozza az egész nyugati civilizáció halálát – Portrébeszélgetés Bálint Botonddal (VIDEÓ!)

Apai ágon egy budapesti, anyai ágon pedig egy Somogy vármegyei köztisztviselő családból származik, de édesapja révén, aki agrármérnökként dolgozott, volt alkalma megismerni a paraszti világot. Élete nagy részét Baranya vármegyében töltötte, jelenleg is onnan jár dolgozni. Inkább falusi, mintsem városi embernek tartja magát. Gyerekkorában dolgozott állatokkal, juhászbojtár is volt, de édesanyja révén bepillantást nyert az egészségügybe. A végzettségét tekintve szociológus, de volt betegszállító és műtősegéd is, majd kommunikációs tréninget tartott nővéreknek, orvosoknak. Az embereken való segítség utáni vágy mindig is az élete része volt, de volt, hogy más módon próbálta ezt meg, hiszen Pécsett volt a kormánypárt színeiben önkormányzati képviselő is. A médiában viszont sosem akart dolgozni, de még 2006 környékén volt egy sikeres blogja az Indexen, később pedig a PestiSrácok.hu publicistája és vezető szerkesztője lett. A társadalom mentális állapotával kapcsolatban elmondta, hogy a helyzet azért romlott, mert a személyesség megszűnt, nem érintkezünk úgy egymással, mint régen, ez pedig önmagában rengeteg pszichés problémát okoz. Ismerjék meg közelebbről munkatársunkat, Bálint Botondot!

Fotó: videókivágás

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.