Pesti Srácok

Kiadott egy közleményt, tehát megváltozott – Így értékelte a Jobbik frakcióvezető-helyettese az amerikai nagykövet Gyöngyösi antiszemitizmusáról szóló kijelentését

Kiadott egy közleményt, tehát megváltozott – Így értékelte a Jobbik frakcióvezető-helyettese az amerikai nagykövet Gyöngyösi antiszemitizmusáról szóló kijelentését

A kormány látványosan rossz szövetségeseként viselkedik mind a többi NATO-tagállamnak, mind az európai uniós államoknak – jelentette ki csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik – Konzervatívok frakcióvezető-helyettese, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke. A nagykövet Gyöngyösi Márton antiszemita megnyilvánulásaival kapcsolatos szavaira Brenner annyival reagált, hogy pártjának elnöke a tegnapi napon kiadott egy közleményt, amelyben részletesen – és rendkívül kínosan – magyarázkodik. Ezzel pedig el is van rendezve minden, hiszen ők már megváltoztak. Vagy mégsem, hiszen a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva a Jobbik frakcióvezető-helyettese kifejtette: megfelelő körülmények között indokoltnak látnának további szankciókat is magyar állampolgárok ellen.

A David Pressman budapesti amerikai nagykövet előző napi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva Brenner kiemelte: "nagyon komoly lépés", hogy az Egyesült Államok félszáz személy és intézmény között a budapesti "orosz kémbank" egyik magyar vezetőjét is szankciós listára tette. Szerinte mindez azt mutatja, hogy "az Amerikai Egyesült Államok is elfordul Orbán Viktor kormányától", amely mára teljesen elszigetelődött.

– jelentette ki Brenner Koloman, aki azt hangsúlyozta: Magyarországnak ki kell állnia euroatlanti szövetségesei mellett. Az ukrajnai háborúra utalva az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: "ebben a világtörténeti konfliktusban hazánk nem állhat ismét a vesztesek oldalára, mint sajnos oly sokszor már a történelmünk során".

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Brenner Koloman. Úgy értékelt:

Újságírói kérdésre válaszolva a Jobbik – Konzervatívok frakcióvezető-helyettese reagált David Pressman azon kijelentésére, miszerint

Brenner ennek kapcsán kifejtette: Gyöngyösi tegnapi, magyarázkodó hangvételű közleménye az irányadó a kérdésben (amelyben kifejti: valóban tett a zsidó közösséget dehonesztáló kijelentéseket, de nem is úgy gondolta, vagy ha mégis, akkor már nem is...), az pedig, hogy az ott olvasható magyarázkodást finoman szólva is kétkedve fogadta a sajtó, Brenner szerint csak annak a jele, hogy a kormány fél a parlamenti küszöböt alulról súroló népszerűségű Jobbik – Konzervatívok "előretörésétől".

A PestiSrácok.hu kérdésre válaszolva Brenner arról is szót ejtett: az Egyesült Államok szankciós csomagja csak a kezdet, meglátása szerint megfelelő indoklás mellett pedig további személyekre, magyar állampolgárokra is beutazási korlátozásokat vethetne ki az USA. Példaként említette az érintettek lehetséges körének kapcsán az "oligarchákat", azt azonban nem fejtette ki, hogy pontosan kik ezek, és miért jelentenek fenyegetést az Egyesült Államokra nézve.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.