Pesti Srácok

Szép szavak, semmi tartalom – Egyesületet indít Donáth Anna az "emberközpontú" gazdaságért

null

Munkaalapú helyett "emberközpontú" gazdaságot akar Donáth Anna, ezért kijelentette, hogy ezért létrehoz egy új mozgalmat is. A Holnap Magyarországa Egyesület és a Momentum Mozgalom által szervezett pénteki konferencián, amelyen az egyesület elindítását is bejelentette, a politikus arról beszélt, hogy miért nem jó, ha a gazdaság alapját a munka adja.

Péntek délután tartotta a Holnap Magyarországa Egyesület és a Momentum Mozgalom az "Akkumulátorgyárak helyett emberközpontú gazdaság" elnevezésű konferenciáját, amelynek fő témája természetesen az volt, hogy miért öli meg a bolygót a Magyarországon beindítandó akkumulátorgyár, míg szolgálja a környezetvédelmet a németországi. Nem, ez túlzás, a németországi gyárakról egy szót sem szóltak.

A konferencia központi témája a gazdaság volt, amelynek kapcsán Donáth Anna kifejtette, hogy a munkaalapú hozzáállás mennyire "embertelen".

PestiSracok facebook image

Az EP-képviselő szerint ugyanis Magyarországon továbbra is lehetetlen a megélhetés. Hozzátette azt is, hogy szerinte a kormány szándékosan nem költ az oktatásra és az egészségügyre. Azt már nem fejtette ki, hogy miért. Donáth szerint egyébként az akkumulátorgyár-nagyhatalommá válás csak egy vízió, ami nem is a magyar emberek számára teremt munkát, csak a külföldi munkavállalókat vonzza be (ezek szerint most már mégsem baj, hogy tovább mennek?). A politikus szerint jólfizető munkahelyekre van szükség, amelyek megbecsülik az alkalmazottakat, a kormány pedig "visszaforgatja a bevételeket" a munkavállalók számára. Arra szintén nem tért ki, hogy munkahelyteremtés nélkül ez hogyan lenne végig vihető.

– összegezte elképzeléseit. Kitérve a szociális védőháló megerősítésének fontosságára. Az EP-képviselő ezenkívül magas hozzáadott értéket előállító cégekről beszélt, „ezeknek nem okoz gondot a magasabb bérköltség kifizetése, mert cserébe magasan képzett munkaerőt kapnak”. Ezeket a cégeket azonban nem nevezte meg.

Fotó: Képernyőfotó

Ajánljuk még