Pesti Srácok

Döntött az Országgyűlés: marad a veszélyhelyzet és elfogadták az igazságügyi csomagot

null

Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a mai parlamenti ülés, majd több határozatról döntöttek a képviselők. Ilyen volt az igazságügyi csomag, amely megerősíti az Országos Bírói Tanácsot és további feltételeket határozhat meg arra vonatkozóan, ki lehet a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Továbbá a szomszédban dúló háború miatt döntöttek arról is, hogy november 25-ig meghosszabbítják a veszélyhelyzetet.

A napirend előtti felszólalások között a kormánypártok részéről Soltész Miklós elmondta, hogy szeretné megköszönni személy szerint is Kovács Zoltán államtitkárnak és Tóth Tamás atyának, hogy a rövid idő ellenére profi módon szervezték meg Ferenc pápa látogatását. Köszönetet mondott továbbá az Országgyűlésnek, a rend- és honvédelmi szerveknek, az egészségügyi szakembereknek, a médiamunkásoknak és a mesterembereknek is a közreműködésért. Emékeztett, hogy mindig vannak olyanok, akik egy ünnepre bele akarnak rondítani, ilyen pedig volt most is.

– mondta. Soltész hozzátette, hogy ebben a médiájuk is részt vett. Végezetül elmondta, hogy a többségnek viszont marad az ünnep, a megélt emlékek.

PestiSracok facebook image

Kósa Lajos egy fideszes álproblémáról beszélt

Kósa Lajos egy fideszes álproblémáról beszélt, ami nem más, mint a migráció – hiszen Kunhalmi Ágnes így hívta ezt.

– emlékeztetett. Hozzátette: bár az ukrán háború most elveszi erről a figyelmet, de ettől még ez a legnagyobb problémánk.

– mondta el. Az EU azonban rossz irányból fordul a migrációhoz: szerintük segíteni kell az illegális migránsokat, majd kvóta alapján el kell őket ossztani a tagállamok között. Említette az Európai Néppárt fejét, Manfred Webert is, aki már nem látja rossz ötletnek a kerítésépítést.

Ezután a határozatokról szavaztak a képviselők. Megszavazták például az Egyetemes Postaegyesület Alapokmánya több módosítását, az igazságügyi reformot, amely megerősíti az Országos Bírói Tanácsot és további feltételeket határozhat meg arra vonatkozóan, ki lehet a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Megszavazták továbbá a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményeinek elhárításáról és kezeléséről szóló törvénymódosítást, aminek értelmében november 25-ig meghosszabítják a veszélyhelyzetet.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi