Pesti Srácok

Elmaradt a közlekedési pokol, Ferenc pápa pedig megcselekedte első csodáját – A pápalátogatást záró sajtótájékoztatón jártunk

null

Elmaradt a közlekedési pokol, a magyar rendvédelmi szervek pedig jelesre vizsgáztak – többek közt erről beszéltek a pápalátogatást lezáró, az eseményt összefoglaló keddi sajtótájékoztatón. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elmondta: Ferenc pápa megcselekedte első csodáját, hiszen az egyházfő látogatását a politika teljes spektruma tisztelettel kommentálta, ugyanakkor kitért arra is, mit szimbolizált az a fehér rózsa, amelyet búcsúzóul átnyújtott a Szentatyának.

– köszönte meg a szervezők munkáját Semjén Zsolt. A miniszterelnök-helyettes a pápalátogatást lezáró, az eseményeket összefoglaló sajtótájékoztatón kiemelte: a hazai politikai élet egésze is jól vizsgázott, mivel méltó módon kommentálták a Szentatya látogatását.

PestiSracok facebook image

– jegyezte meg, hozzátéve: a társadalom egésze megérezte a látogatás jelentőségét, de a Szentatya öröme is tapintható volt. Semjén Zsolt elmondta: Ferenc pápának a három nap során megfogalmazott üzeneteit válogatás és szelektálás nélkül kell megfogadni.

Portálunk érdeklődésére a miniszterelnök-helyettes elmondta: Ferenc pápa reptéri búcsúztatóján egy szál fehér rózsát nyújtott át a Szentatyának, aki megértette az ajándék szimbolikus voltát. Mint Semjén Zsolt kifejtette, a pápának szokásává vált, hogy utazásait megelőzően, majd azokból visszatérve a római Santa Maria Maggiore-templomba megy, ahol Szűz Mária egyik ikonja előtt imádkozik. A fehér rózsát a hírek szerint Ferenc pápa elhelyezte hazatértét követően a templomban, amely a magyar nép szeretetét hivatott kifejezni.

Tóth Tamás, Veres András, Semjén Zsolt, Kovács Zoltán, Hajdu János, Kuczik János Zoltán. Fotó: MTI

Akik folyékonyan beszélik a szeretet nyelvét

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a szervezők mellett a sajtó és különösen a közmédia hozzáállása volt tiszteletre méltó. Úgy vélte, a magyar sajtó olyan bizonyítványt tett le a világ felé, amely csak szuperlatívuszokban értékelhető, és ennek is volt köszönhető, hogy a pápalátogatás még a képernyőkön keresztül is megindító volt. Veres András kitért arra: a Szentatya szeretetének és figyelmességének számtalan jelét adta a látogatás során, amelyek azt is mutatják, hogy „együtt volt azokkal, akikhez szólt”. Kiemelte: a pápalátogatás egyik fontos üzenete, hogy Közép-Európának, az itteni egyházaknak kulcsszerepük van abban, hogy hidakként közvetítő szerepet vállaljanak, egyúttal minden nehézséggel dacolva hitelesen közvetítsék az evangéliumi értékrendet a világ felé. Kiemelte, hogy a pápalátogatás a magyar népnek nemzeti ünnep volt, „amelynek emléke nemcsak hónapokon, de éveken keresztül elkíséri majd bennünket”.

Portálunk Veres Andrástól arról érdeklődött: mivel Ferenc pápa láthatóan készült Magyarországból, és ezt a tudását beszédeibe is beleszőtte, mi volt az az újdonság, amivel kapcsolatban öröm volt magunkról hallani? A püspöki kar elnöke kérdésünkre úgy reagált: számára is imponáló volt a Szentatya részéről ez a felkészültség. Úgy vélte, Ferenc pápa ezt tudatosan teszi minden látogatása alkalmával, hiszen a hívekhez sokkal egyszerűbb saját szentjeiken, történelmükön keresztül szólni. Ugyanakkor kiemelte, hogy a legmeghatározóbb kijelentés a számára a Szent Erzsébet-templomban hangzott el, ahol Ferenc pápa arról beszélt:

Mint kiemelte, ezzel a kijelentéssel a Szentatya felhívta a figyelmet a hazánkban tevékenykedő karitatív szervezetek áldozatos munkájára, akik „folyékonyan beszélik a szeretet nyelvét”.

Megmutattuk a világnak, kik vagyunk, milyenek vagyunk

Az eseményen Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára arról beszélt, hogy mintegy két és fél hónap jutott a szervezőknek a felkészülésre, amelyre más esetekben fél év, vagy akár annál is több időt is igénybe vehet. Ennek ellenére úgy vélte, a szervezők és az önkéntesek munkájának köszönhetően sikeres volt a rendezvény, de ebben a Szentlélek munkája is érezhető volt. Tóth Tamás úgy fogalmazott:

Hozzátette:

Fotó: MTI

Elmaradt a közlekedési pokol

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója elmondta, hogy az esemény három napja alatt rendkívüli esemény nem történt. Ugyanakkor kiemelte: a vatikáni szervek megítélése szerint is világszínvonalon végezték feladatukat a látogatás előkészítése és lebonyolítása során a magyar szervek. Portálunk érdeklődésére elmondta: a felkészülés során a rendvédelmi szerveknek is készülniük kell Ferenc pápából, ugyanis arra nem hivatkozhatnak, hogy valami egy látogatás során rendkívüli, vagy nem megszokott.

– fogalmazott.

Kuczik János Zoltán rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, hogy a rendőrség szempontjából sem történt rendkívüli esemény; minden az elképzeléseknek megfelelően, olajozottan történt, ennek köszönhetően a három napban nem alakultak ki dugók, forgalmi fennakadás a fővárosban, azaz elmaradt a „közlekedési pokol”. Kitért arra, hogy az eseményen mintegy 7500 rendőr és polgárőrök is segítettek a helyszínek biztosításában.

Hiába próbálkozik a rosszindulatú nemzetközi sajtó

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón kiemelte: egy évtizede az egyház és az állam együttműködésének egy új modellje született meg, amelyet nem az alá-, fölérendeltség jellemez, hanem a feladatmegosztás. Kiemelte, hogy a rosszindulatú nemzetközi sajtó próbálkozásai ellenére a pápa hat beszédéből éppen az a békevágy csendült ki, amelyet a magyar kormány is képvisel. Hasonlóképpen vélekedik a pápa a családokról és a nemi szerepekről is, így nyilvánvalóvá vált, hogy

Kiemelte továbbá, hogy Ferenc pápa Magyarországon eltöltött három napja a biztonsággal is jellemezhető; azok a rendkívüli, váratlan, ugyanakkor örömteli események, amikor a pápa eltért az előre meghatározott menetrendtől, csak egy biztonságos országban valósíthatóak meg.

Fotó: MTI

Vezetőkép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.