Pesti Srácok

Szijjártó Péter: mindenre magyar választ adtunk és minden magyar válasz a magyar érdekek mentén jött létre – Összefoglaló a CPAC Hungary pénteki felszólalásaiból

Folytatódik a CPAC Hungary, pénteken is rengeteg prominens vendég tart előadást a legnagyobb konzervatív fórumon. Matt Schlapp, az Amerikai Konzervatív Unió elnöke tegnapi beszédében elmondta, hogy Biden elnök el akar menni a falig, amikor a magyarokat támadja, de az amerikai választás közel van és a segítség útban van. Shea Bradley-Farrell, a Counterpoint Institute elnöke figyelmeztette a magyarokat, hogy továbbra se engedjék be a genderpropagandát az iskolákba, amely elmondása szerint az USA-ban is lassan és finoman kezdődött, azonban ma már nem kap támogatást az az iskola, amely nem veszi fel a tananyagba a woke mozgalom újabb rémszüleményeit. A mai napon Lázár János Magyarország építési és közlekedési miniszter, Janez Janša, Szlovénia korábbi miniszterelnöke és Kari Lake amerikai republikánus politikus is beszédet fog tartani. Utóbbi politikussal exkluzív interjút fog készíteni kollégánk, Szalai Szilárd. Tartsanak velünk!

Donald Trump: a konzervatívok történelmi csatát vívnak a marxista globalistákkal és a kommunistákkal

Donald Trump videóüzenetében hangsúlyozta, hogy a nyugati civilizáció komoly bajban van, meg kell menteni, és ezért Európában és Amerikában is "össze kell fogni, hogy megvédjük határainkat, zsidó–keresztény értékeinket, identitásunkat és életmódunkat". Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy üdvözölheti a budapesti CPAC-konferencián összegyűlt "szabadságszerető hazafikat", akikkel együtt "hiszünk abban, hogy a hit és a család alkotja egy jó és szabad társadalom alapját", illetve hogy "egy nemzet határok nélkül egyáltalán nem is nemzet".

Donald Trump videóüzenete a CPAC Hungary konferenciára. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
PestiSracok facebook image

Donald Trump szerint a hagyományok, a jog uralma, a szólásszabadság és minden emberi élet Isten adta méltósága azok az eszmék, amelyek összekötik a konzervatív mozgalmat és amelyek megmentik majd a nyugati civilizációt. A volt amerikai elnök üzenetében kiemelte azt is, hogy négyéves hivatali ideje alatt megtisztelő volt számára mélyíteni az Egyesült Államok és Magyarország közötti "különleges barátságot", és emiatt köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnöknek. Magyarország és egész Európa konzervatív polgárainak Donald Trump azt üzente, hogy "folytassák a harcot szabadságunk és civilizációnk védelmében".

– mondta a volt amerikai elnök.

Az édesanyák a gyermekeik számára békét követelnek

A konferencia zárónapjának megnyitóján beszédet mondott Kari Lake egykori amerikai televíziós műsorvezető, volt arizonai kormányzójelölt, aki azt hangsúlyozta, hogy harcolni kell a fake news, vagyis az álhírek világával szemben, amely arra törekszik, hogy "szétzúzza" az Orbán Viktorhoz és Donald Trumphoz hasonló "igazmondó" és "erős vezetőket".

– mondta.

Kari Lake, Arizona korábbi kormányzójelöltje. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Kari Lake kitért arra is: nagyon jó ötletnek tartja, hogy Budapesten ültessék tárgyalóasztalhoz a háborúban álló Ukrajna és Oroszország képviselőit annak érdekében, hogy a fegyveres konfliktusnak mielőbb véget vessenek. Felidézte, hogy az Egyesült Államok eddig 170 milliárd dollárt költött Ukrajna támogatására, miközben a déli, "teljesen nyitott határon át drogkartellek érkeznek" az országba. Lake szerint "a pénzt ki kell vonni" ebből a háborúból, és le kell ültetni tárgyalni az orosz és az ukrán elnököt.

– zárta beszédét az amerikai politikus.

A hont fegyverrel és helyes nemzeti politikával kell védenünk

Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint, akik ellenzik a nemzeti politikát, azok a honvédelem hagyományos felfogását, a vallást és az egyházat, az iskolát és a családot vették célba, és megpróbálták gyengíteni a társadalom védelmi vonalait.

– emelte ki.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta: amíg ő áll a honvédelem élén, "itt Magyarországon nem lesz sem LMBTQXYZ, sem gendersemleges, sem másmilyen, progresszív ideológiával fertőzött haderő". Hozzátette:

A Konzervatív Politikai Akció Konferencia (CPAC) az Egyesült Államokban a konzervatív oldal politikai rendezvénye, a republikánus tábor seregszemléje. A kétnapos budapesti rendezvényt az Alapjogokért Központ szervezte.

A liberális hálózat már nemcsak globális, hanem immár lokális is

Lázár János a rendezvény második napján azt mondta, a magyar szuverenitás ellen a tavalyi országgyűlési választásokon vívott "proxyháborúnak" az országos politikában, sőt, a magyar külpolitikában húzódó mellett egy vidéki frontvonala is volt. Míg Orbán Viktor országosan győzte le a liberálisokat, ő helyben, Hódmezővásárhelyen bizonyult erősebbnek az egyesült – és "ma már tudottan dollármilliókkal pénzelt", pontosabban, illegálisan finanszírozott – baloldali ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjeként is induló Márki-Zay Péternél – emlékeztetett a politikus.

Lázár János építési-és közlekedési miniszter a CPAC Hungary konferencián. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

A miniszter úgy fogalmazott: a hódmezővásárhelyi polgármester nem a helyi ügyeket vitte fel az országos politika fórumaira, hanem az országos vitákat vitte le helybe, hogy megossza vele a közösséget.

– tette hozzá. Lázár János tanulságként említette, hogy nyerni ugyan lehet felülről is, de győztes csak alulról maradhat a politikus.

– hangsúlyozta. Szavai szerint azért, hogy érezzék: mi, konzervatívok vagyunk a garancia arra, hogy semmilyen döntés sem születik róluk, nélkülük.

– szólított fel. A konzervatív politikusokat ettől az se kell, hogy eltántorítsa, ha a liberális média ezért populistának nevezi őket.

– tanácsolta Lázár János. A miniszter kitért arra is, hogy sajnos a konzervatívok is követtek el hibákat. Ezek közül az erő témáját említette. A német konzervatív vezetés lemondott a hadiipari fejlesztésekről, a hadsereg megerősítéséről; az európai konzervatív vezetés feladta az egységes európai hadsereg projektjét, sőt, a különböző konzervatív kormányok a határvédelem kérdésében sem voltak mindig egységesek. Történt ez annak ellenére, hogy a problémát a magyar kormány jó előre jelezte. A politikus hangsúlyozta: a békéhez is erőre van szükség.

– mondta.

Janez Janša, Szlovénia korábbi miniszterelnöke. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Janez Janša, Szlovénia korábbi miniszterelnöke beszédében köszönetet mondott Magyarországnak, amiért felveszi a harcot a woke idealizmussal szemben. Úgy fogalmazott:

Azbej Tristan, üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Azbej Tristan, az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár beszédében elmondta, hogy ma több mint 360 millió ember szenved diszkriminációt és él a terror árnyékában azért, mert Jézus Krisztusban hisznek. Úgy fogalmazott:

Jorge Buxadé Villalba, az Európai Konzervatívok és Reformisták társelnöke, a spanyol VOX alelnöke és EP-képviselője. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Jorge Buxadé Villalba, az Európai Konzervatívok és Reformisták társelnöke, a spanyol VOX alelnöke és EP-képviselője beszédében elmondta: minden európai nemzet a kereszténység pótolhatatlan részét képezi Európában. Az évszázadok során Spanyolországot és Magyarországot is a kereszténység kovácsolta egységgé. Elmondása szerint ahhoz, hogy megőrizzük ezt az egységet, egy nagylelkű, bátor, igényes és rettentehetetlen politikára van szüksége mindkét országnak. Hozzátette:

Istenben a bizalmunk

Jerzy Kwasniewski, a lengyel Ordo Iuris elnöke beszédében úgy fogalmazott: több évtizednyi liberalizmus után a konzervatívok hangja az, ami a globalistákat veszélyezteti. A liberálisok nem veszik figyelembe a vallási identitásunkat, átlépnek a szuverenitásunkon. A vallási és a nemzeti identitásunkat már felismertük, ez az egyetlen oltóanyag a liberális vírus ellen.

Jerzy Kwasniewski, a lengyel Ordo Iuris elnöke. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

– fogalmazott. Jerzy Kwasniewski hozzátette:

A politikus kiemelte: a regionális kulturális és vallási hagyatékokhoz kell visszatérnünk. Az alapvető vallási alapelveket és ki kell jelenteni, mint például: Istenben bízunk. Elmondása szerint ez egy globális paktum kell legyen.

Bob McEwen, a CNP főigazgatója, volt kongresszusi képviselő. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Bob McEwen, a CNP főigazgatója, volt kongresszusi képviselő beszédében arról beszélt, hogy meg kell értenünk a szabadság fogalmát. Elmondása szerint ahhoz, hogy valaki szabad legyen, élvezni kell a politikai, spirituális és gazdasági szabadságot. Ha az egyik nincs meg, a szabadság eszménye sem valósul meg.

– fogalmazott a politikus. Hozzátette:

Kiemelte: a szocializmus nem tud javakat létrehozni, csak újraosztja őket. A politikailag erősek kezébe kerül a vagyon, akik elveszik a vagyont a vállalkozóktól. Minél nagyobb a szocializmus, annál nagyobb a szegénység.

A Biden-kormányzat és a bohóc nagykövet, akit ideküldtek, nem képviselik az amerikai nép egészét

Kevin Roberts, a Heritage Foundation elnöke beszédében kiemelte: nem mindenki tud hű lenni a történelmi hagyományaihoz, de a magyarok ilyenek.

– mondta. Kevin Roberts szerint a globális erők arra vállalkoztak, hogy a woke ideológiát erőltessék a magyarokra.

Kevin Roberts, a Heritage Foundation elnöke. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

– tette hozzá. Elmondása szerint helyi szinten, az USA-ban is szembenéznek a woke kultúrával, amely kiheréli a fiatal férfiak következő generációját.

– fogalmazott. Kevin Roberts szerint a woke megszállottja annak, hogy a család elnyomó, opresszív, a nemzet felesleges, a vallás pedig képmutató. Kiemelte: a globalisták célja a nyugati kultúra lecserélése. Hozzátette:

Kevin Roberts így zárta beszédét:

A magyarok nagy árat fizetnek azért, hogy kiálljanak az igazság mellett

Rick Santorum volt pennsylvaniai szenátor beszédében elmondta: a gonosz valós és minden kultúrában megjelenik. Úgy fogalmazott:

Rick Santorum, Pennsylvania volt szenátora. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Elmondása szerint a baloldaliaknak nincs elég emberük az abortuszoknak köszönhetően. Hozzátette:

Rick Santorum elmondta, hogy itt, Magyarországon tudják az emberek, hogy kik van ezek mögött.

– fogalmazott.

Ben Ferguson: aggasztó, hogy az amerikai kormányzat segélyekkel támogatja a család és a hagyományos értékek aláásását

Ben Ferguson amerikai publicista, műsorvezető aggasztónak nevezte, hogy az amerikai kormányzat segélyekkel támogatja a család és a hagyományos értékek aláásását, rossz döntésekre ösztönözve az embereket. Beszélgetőpartnere, Peter Marocco, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) korábbi helyettes vezetője szerint tudatos információs hadviselés zajlik az emberi identitás sarokkövét jelentő család ellen, ez pedig közösségek és országok destabilizálódásához vezet.

– fogalmazott.

2010 óta hatalmas fejlődés tapasztalható a magyar vidéken

Nagy István úgy vélekedett, hogy a biztos pont a termőföld, ehhez kötődik ugyanis a történelem, a kultúra, az összes hagyomány.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

– hangoztatta Nagy István.

Kerekasztal-beszélgetés a migrációról

Schaller-Baross Ernő, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselőjének koordinálásával Hans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal volt elnöke, Chris Farrell, az amerikai Judicial Watch konzervatív alapítvány kutatási igazgatója, valamint Daniele Scalea, az olasz Machiavelli Intézet igazgatója fejtette ki véleményét aktuális migrációs kérdésekről.

– hangsúlyozta a fideszes EP-képviselő. Schaller-Baross Ernő kitért arra is, hogy a magyar kerítésépítést folyamatos támadások érték Európából, Brüsszel pedig a határvédelmi költségek alig 2 százalékát finanszírozta.

– mondta. Chris Farrell arról beszélt, hogy az Egyesült Államokban nagyon súlyos a migrációs helyzet, mivel – mint mondta – az amerikai–mexikói határ mexikói oldalról ottani kartellek ellenőrzése alatt áll. Hangsúlyozta: emellett ellenőrizetlen kábítószer-forgalom folyik, és ez több társadalmi kérdésre hat az Egyesült Államokban.

– sorolta Chris Farrell. Daniele Scalea szerint az illegális migráció megfékezésére felül kellene vizsgálni az európai uniós szerződéseket, mert azok részrehajlóak, és a migránsok jogait helyezik előtérbe a nemzetekkel szemben.

– fűzte hozzá az olasz elemző. A német jogász-politikus, Hans-Georg Maassen szerint az illegális bevándorlás megállítását, a menedékjoggal visszaélést a politikai akarat hiánya okozza Európában.

– jelentette ki.

Matt Whitaker: a globalisták célja, hogy összezúzzák a lokális kultúrát

– jelentette ki Matt Whitaker, volt amerikai igazságügyi miniszter pénteken, a CPAC Hungary budapesti tanácskozásának zárónapján.

– mondta Matt Whitaker, hozzátéve: ez persze a nagy multinacionális cégek és civil szervezetek érdekeit támogatja.

– hangoztatta Matt Whitaker. Mint mondta, ebben a folyamatban radikális ideológiává válik a saját hagyományos és családszerető értékeink melletti kiállás, de "együtt kell részt vennünk ebben az új ellenkultúrában, hogy megvédjük értékeinket".

Eduardo Bolsonaro: Magyarország példaként szolgál a világ számára

A volt brazil elnök fia ugyan személyesen nem tudott megjelenni a konferencián, de videoüzenetben küldte el üdvözletét, amelyben a globalista baloldal által jelentett veszélyekre hívta fel a figyelmet. Eduardo Bolsonaro arra is kitért, hogy szeptember elsején egy olyan előterjesztéssel élt, amely egyaránt elítéli a kommunista és a szélsőjobboldali rezsimeket is. A politikus ennek kapcsán példaként hivatkozott hazánkra, kitérve arra, hogy mind a második világháború borzalmait, mind pedig a kommunista diktatúrát átéltük, így a világ politikusainak a magyar kormányról kell példát vennie, ha a diktatúrákkal való szembeszállásról van szó.

Szijjártó Péter: a magyar külpolitika magyar külpolitika marad

A tárcavezető beszéde elején hagsúlyozta, hogy bár területileg és lakosság tekintetében legfeljebb közepes méretű európai állam vagyunk, ennek ellenére több mint egy évtizede a nemzetközi liberális mainstream koncentrált támadásával nézünk szembe nap mint nap.

– jelentette ki Szijjártó Péter. Példaként kiemelte a progresszív adó megszüntetését, az IMF "hazazavarását" és a munkaalapú társadalom létrehozását.

– fogalmazott, hozzátéve, hogy most, amikor háború van a szomszédban, a transzatlanti világ háborús pszichózisban szenved. A tárcavezető szerint a háborús retorika sokkal hangosabb, mint a béke hangja.

– sorolta. Közben a brüsszeli szankciók tönkreteszik a gazdaságot: Európában tíz szankciós csomagot fogadtak el, ami rossz minden tagállamnak.

Fotó: Neugebauer Viktor/PestiSrácok.hu

– jellemezte az európai szankciós politikát Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy Brüsszelben éppen a tizenegyedik csomagról tárgyalnak. A miniszter szerint az európai színtéren megindult egy progresszív nyomulás a külpolitika terén, ami azt jelenti, hogy megsemmisítik a szuverén külpolitikát. Ennek kapcsán kiemelte, hogy tegnap kilenc ország hozta létre a vétóellenes koalíciót. Szijjártó Péter szerint az a német külpolitika indította meg ezt a kezdeményezést, amely elvesztette a stabilitását és kiszámíthatatlanná vált. A tárcavezető azonban kijelentette, hogy Magyarország továbbra sem fog meghajolni a nyomás alatt.

– jelentette ki a miniszter.

Gulyás Gergely a woke-ról: ingyen senki nem lehet ilyen hülye

Gulyás Gergely köszönetetet mondott a magyar kormány nevében azoknak, akik megjelentek a CPAC-en és eljöttek Magyarországra, egy olyan országba, amelynek jelentősége a konzervatív politikai oldalon jócskán nagyobb, mint amit egy tízmilliós nemzet súlya indokolttá tenne. Mint fogalmazott, Magyarországon egy konzervatív kísérlet zajlik, ami azért sikeres, mert demokratikus legitimizáció áll mögötte, immár negyedszer nyert hatalmas fölénnyel választást, és sikeres, mert nem mondott le azokról az értékekről, amelyekről sok, magát konzervatívnak nevező európai párt lemondott. A miniszter itt kiemelte az amerikai jobboldal kiállását, hiszen, mint mondta, míg Nyugat-Európában a konzervatívok gyakran elfogadják a liberális mainstream szabályait, addig Amerikára ez nem jellemző: ott a konzervatívok megmaradtak konzervatívnak és megvédik mindazt, amit a woke támad. Mint fogalmazott, a woke propaganda kísérleteit folyamatosan látjuk a szoptató férfi szobrától kezdve a női műkorcsolyázó-bajnokságon induló férfiig. Gulyás egy "pesti mondással élve" úgy fogalmazott:

Rávilágított azonban, hogy nem ingyen csinálják. A miniszter szerint erre jó példa az, hogy a magyar baloldal milyen csillagászati összeget kapott a globális baloldaltól a kampányára. Kijelentette, hogy amíg azonban a jobboldal szembeszáll ezekkel, addig nem nyerhet teret az az ideológia, ami a hagyományos értékeinket támadja.

– zárta felszólalását Gulyás Gergely.

A miniszterrel kollégánk exkluzív interjút készített, amelyet hamarosan portálunkon olvashatnak!

Vezető kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.