Pesti Srácok

Ma újra a bíróságon találta magát Fekete-Győr András

A bizonyítási eljárás során keletkezett iratok ismertetésével folytatódik a Fekete-Győr András és párttársa, Szarvas Koppány Bendegúz ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult per a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Jelenleg a perbeszédek folynak, de elképzelhető, hogy még a mai napon ítéletet is hirdetnek – írja a Magyar Nemzet. Az ügyészség indítványa alapján akár felfüggesztett szabadságvesztésre is ítélhetik a Momentum volt elnökét.

Mint ismert, a vád szerint Szarvas szimpla párttagként, Fekete-Győr pedig a párt elnökeként támadt a rendőrökre 2018-ban a Kossuth téren. A vádhatóság videofelvétellel bizonyítja is, hogy valóban törvénysértő módon, agresszívan léptek fel az egyenruhások ellen.

Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség korábban azt közölte: Fekete-Győr András 2018. december 13-án este a Kossuth téren, a parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított, amely eszköz által kibocsátott füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozva a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést akadályozta. A pártelnök a vádemelés után sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta: mindenért válallja a felelősséget, de a hatóság elleni erőszak vádját nevetségesnek tartja. Fekete-Győr szerint a „rabszolgatörvény” elleni demonstráción ő csupán egy játékboltban kapható pirotechnikai eszközt ejtett két rendőrsorfal közé, miután a rendőrök figyelmeztetés nélkül fújtak könnygázt a demonstrálók arcába. A lila füstöt eregető eszközzel az egyet nem értését szerette volna kifejezni a rendőri intézkedéssel szemben, azonban soha nem volt szándékában ártani a rendőröknek.

Az ügyészség a vádiratban azt javasolta, hogy a vádlottakkal szemben próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki a bíróság.

PestiSracok facebook image

Forrás/Fotó: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.