Pesti Srácok

Támadásban a Soros-osztag: az EP hazánk soros uniós elnökségét gáncsolja

Támadásban a Soros-osztag: az EP hazánk soros uniós elnökségét gáncsolja

Ismét támadásba lendült a Soros-osztag, ezúttal hazánk soros uniós elnökségét próbálják gáncsolni – derült ki az Alapjogokért Központ Varga Judit brüsszeli meghallgatását értékelő sajtókonferencián. Kovács Attila, az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója szerint zsaroló jelentés után zsaroló meghallgatás következett, amelynek célja, hogy hazánkat belezsarolják az ukrajnai háborúba. A sorozatos jelentések sorát (Sargentini, Delbos- Corfield) követően szerdán délután háromkor ismét egy hamis jelentést tesz le Brüsszelben a háborúpárti baloldal, amelynek lényege, hogy Magyarországot a neki járó uniós források megvonásával javasolják büntetni a háborúellenes álláspontunk miatt.

– jelentette ki Varga Judit igazságügyi miniszter Brüsszelben, kedden.

Varga Judit a tagországok európai ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását megelőzően magyar újságíróknak nyilatkozva közölte: az EP kezdeményezése az intézmény frusztrációját mutatja, hiszen a magyar tanácsi elnökség egyik prioritása az lesz, hogy a jogállam, a jogállami elvek működését az európai uniós intézmények munkájában is ellenőrizze. A miniszter brüsszeli meghallgatását értékelendő sajtókonferenciát rendezett az Alapjogokért Központ "Támadásban a Soros-osztag: az Európai Parlament ezúttal hazánk soros elnökségét akarja megakadályozni" címmel.

PestiSracok facebook image

Kovács Attila, az Alapjogokért Központ Európai Uniós kutatási igazgatója a meghallgatást értékelve úgy vélekedett, zsaroló jelentés fogalmazódik Brüsszelben, amellyel a háborúpárti baloldal igyekszik büntetni hazánkat a háború elleni kiállásunk miatt.

– értékelte a hazánkat érő európai balliberális támadásokat Kovács megjegyezve, akár a tengeren innen vagy túl vizsgálódunk, a nemzetközi baloldal nincs jó formában, ezért lendült támadásba.

Kovács szerint a korábban megszokott támadások ezúttal annyiban módosultak, hogy immáron a soros uniós elnökségünket igyekszenek megfúrni. Ennek oka a szakértő szerint, hogy

Kovács kifejtette, a magyar soros elnökség 2024 második félévében esedékes, ekkor áll fel az új Európai Parlament, az új Bizottság, Magyarország pedig az ezzel együtt járó tárgyalások asztalfőjénél fognak ülni.

– értékelte a támadásokat Kovács.

Hozzátette, a soros elnökség megtagadására nincs jogi lehetőség, precedens ilyenre nincs, ráadásul a józanság foszlányai is felfedezhetőek még az intézményrendszerben, hiszen az európai ügyek bizottsága napirendre sem vette a soros elnökség megtagadásáról szóló vitát.

A jelentés újdonságai között említette továbbá, hogy szembe megy az európai kultúrával, hiszen csomagban kezeli a jogállamiság és a nekünk járó források kérdését, hiszen előírja, hogy hazánknak anélkül kell teljesíteni a mérföldköveket, hogy egy fillért is kapnánk.

– összegezte Kovács megjegyezve, nem lehet kétségünk afelől, hogy a magyar kormány sikeres szakpolitikai döntései, vagy akár a migrációs és gyermekvédelmi politikával szemben is kritikával fog élni az EP.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.