A konzervativizmus megfejtése, hogy nincs megfejtése – Bemutatták magyarul Roger Scruton egyik utolsó könyvét
Fokozottan foglalkoztatja a magyar konzervatív oldalt a konzervativizmus mibenléte, ami érthető és főleg helyénvaló. Bármilyen időtálló rendszer alapfeltétele az erős identitás, és van mit bepótolnia ilyen téren a kommunista diktatúra által tettlegesen likvidált, majd szellemileg is tulajdonképpen 2010-ig partvonalra szorított hazai jobboldalnak. Szinte a semmiből kell most megfogalmazni a hagyományokhoz és a jelenkor viszonyaihoz egyaránt igazodó önmeghatározást – 13 évnyi jobboldali kormányzás után már egyre többen érzik, hogy ez elodázhatatlan, mert a gazdasági stabilitás önmagában nem elég a jövőhöz. Az önmeghatározáshoz vezető hepehupás úton minden segítség jól jön, akár a külföldi szellemi teljesítmény is – jelen esetben Roger Scrutoné, a 2020-ban elhunyt angol filozófusé, akinek Hogyan legyünk konzervatívok c. könyve most jelent meg magyar fordításban, Tombor András jóvoltából.
A filozófusról elnevezett, belvárosi kávézóban tartott könyvbemutatón közmegegyezés alakult ki arról, hogy Scruton angol felfogása a konzervativizmusról hasznos olvasmány, de semmiképpen sem alkalmazható pontosan a magyar viszonyokra. Lánczi András filozófus szerint az angol konzervatívok útkereséseként értelmezhető a mű, amelynek pontosabb címe lenne a „Hogyan legyünk angol konzervatívok”, hiszen Scruton az angol életmódot idealizálja, angol szerzőket idéz, esetleg még a németeket veszi komolyan. Békés Márton, a Kommentár folyóirat főszerkesztője kifejtette, hogy Nagy-Britanniában, irigylésre méltó módon, 1688 óta nem volt politikai rendszerváltás, ezért tapintható a szigetországban a hagyomány, és rengeteg apró, önkéntes társulás szövi át a társadalmat. Erős kontrasztként kiemelte, hogy még olyan sövény is van arrafelé, amely kilencszáz éve ugyanott van – természetesen ezt tábla is jelzi –, míg nálunk ilyen szintű folyamatosságot legfeljebb a katolikus egyház tud felmutatni. Ironikusan megjegyezte ugyanakkor, hogy az angolokat, így Scrutont is sokkolta a franciaországi ‘68 forradalmisága, és ettől akarják megvédeni a kis brit miliőjüket, ezért írnak nagy konzervatív könyveket.
Ezzel kapcsolatban felvetődött a kérdés, hogy a konzervativizmusnak reakciósnak vagy aktívnak kell lennie. Botos Máté, az MCC Press kiadó vezetője szerint nálunk a rendszeres történelmi kataklizmák okozta pusztulás, hagyományvesztés miatt inkább aktív, semmint reaktív a konzervativizmus, és folyamatosan képes olyat állítani, amire a másik oldalnak reagálnia kell. Szilvay Gergely, a Mandiner főmunkatársa szerint viszont álprobléma, hogy reakciós vagy aktív legyen a konzervativizmus, és túlbecsüljük a folytonosság jelentőségét. Ezt azzal indokolta, hogy sem a konzervativizmushoz tartozó hagyomány, sem a felvilágosodáshoz társított ráció nem a modernizmus hajnalán született meg, amikor a két világnézet felállt egymással szemben, hanem jóval régebben.
Mit kezdhet a konzervatív ember a felvilágosodással?
Az asztaltársaság meglepően hasonló véleményen volt Roger Scruton felvilágosodáshoz fűződő viszonyát illetően: egész életében küszködött a felvilágosodással és annak kritikájával, hogy hova is kéne tenni a modern életünket keretező szellemiséget az értékrendjében – így lehet összefoglalni az elhangzottakat. Szilvay szerint a Hogyan legyünk konzervatívok c. könyvben is hangsúlyos kérdés, hogy mit fogadjon el a felvilágosodásból a konzervatív ember, hiszen az 1789-es francia forradalom óta eltelt időt nem lehet visszacsinálni vagy semmisség tenni. Lánczi visszafogott meggyőződéssel állapította meg, hogy Scruton egész életében megpróbálta konzervatív értelemben magához ölelni a felvilágosodást, miközben a korábbi filozófia nem igazán érdekelte őt. Hozzátette viszont, hogy Scruton is tudta, a kora újkori Európa a felvilágosodás felé haladt, nem kis részben éppen a kereszténységnek köszönhetően.
Ideológia helyett valóság és együttműködés
Egyetértés alakult ki az asztal körül abban, hogy a konzervativizmusnak az értékek védelméről kell szólnia, ám ennek sarokpontjait már mindenki kicsit máshogy képzeli el. Botos Máté úgy vélekedett, hogy a tekintély elleni lázadás, ami a forradalmakat mozgatta 1789-től egészen 1968-ig, immár alacsonyabb szintekre is lejutott, és a nemzeti közösség meg a család elleni lázadással, mára a valóság elleni lázadássá fajult a helyzet. Békés Márton szerint idővel változhatnak a viszonyítási pontok, és ma már számíthat megőrzendőnek az, ami mondjuk száz éve még szentségtörő forradalmiságnak hatott.
„Otthont építő teremtmények vagyunk.”
Ezt a mondatot emelte ki Scrutontól, mint ami egyben és szavanként is tükrözi, hogy mi védendő. Szilvay leszögezte, hogy aprópénzre kell váltani a konzervatív eszméket, a nagy elvi kérdésekből el kell tudni jutni a gyakorlati megvalósításig. Amennyiben ez nem sikerül, az politikai impotencia. Lánczi erre rímelve azt rótta fel Scrutonnak, hogy túlságosan ideologikus konzervativizmust építgetett a könyveiben, ám az ideologizálás magát a konzervativizmust, azaz a hagyomány valóságát szünteti meg.
„Ne merevítsük ki ideológiává, ne tegyük dogmatikussá a konzervativizmust!”
– figyelmeztetett. Úgy vélte, Scruton műve nem receptkönyv, hanem jól használható viszonyítási pont, ám a konzervativizmus kulcsát az egyéni és a közös tapasztalatok, valamint a szerző által is kiemelten fontosnak tartott, emberek közti szövetkezések jelentik. Ezek helyét és módját kell megtalálni a mai világban, amikor a vallás nem tud keretet adni ezeknek a szövetkezéseknek, és a család is éppen szétesőben van, így az ember jellemzően a munkában és a szórakozásban éli az életét – fogalmazott Lánczi András. Ezzel szemben minden, ami radikális, az bomlaszt, és szétveri a napi létezést biztosító szövetkezéseket. Példaként hozta, hogy az eredetileg az ember fizikai szabadságát az államtól megvédő szabadságjogokat indokolatlanul kiterjesztik, és tetszőleges igényeket formálnak előbb követeléssé, majd kiáltanak ki alapvető emberi jogoknak.
A konzervativizmus mibenlétét ezúttal sem sikerült tételesen megfejteni, aminek az oka éppen az, amit a résztvevők is elmondtak, hogy a rendes konzervativizmusnak nincs ideológiája és dogmatikája, hanem a mindennapi élet megszervezése a feladata a sokrétű valóságban. Végső soron pedig Scruton tétele is beigazolódott, hiszen az ilyen beszélgetések is a hétköznapi szövetkezések közé tartoznak, amelyek megvédhetik a társadalmat a forradalmi szétzilálástól.
