Pesti Srácok

Raffay Ernő lesz a búcsú-Polbeat vendége – Bezár az R56 Szabadságharcos Söröző

null

33 évvel a rendszerváltozás után eltűnt Magyarország térképéről az utolsó olyan közterület, amely Szamuely Tibor nevét viselte, miután Nagybaracska önkormányzata idén megvált kommunista utcaneveitől. A Tanácsköztársaság leghírhedtebb tömeggyilkosa, a kommün terrorszervezetének vezetője mellett május elsejétől Kun Bélának és Ságvári Endrének sincs utcája a bácskai községben – adta hírül ma a Patrióták Egyesület, amely másfél évtizede küzd a kommunista utcanevek eltüntetéséért. Erről is beszélget ma Stefka István és Huth Gergely Raffay Ernő történésszel a bezárás előtti utolsó Polbeat-felvételen, csütörtökön 19 órától a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben. Fő témánk Raffay Ernő új, Mr. Trianon című kötete lesz, díszvendégünk pedig Vajda Miklós, a Paláver hallgatói klub doyenje és Balogh Zsuzsa üzletasszony, civil nemzeti közösségépítő lesz, akik sokat segítenek abban, hogy az R56 nemzeti klubként, az OIKOSZ Alapítvány kezébe kerülve újra megnyíljon – remélhetően a nem is olyan távoli jövőben. Jöjjön el, zárjuk le együtt az elmúlt hét év történetét!

Megírtuk, hogy bezár az R56 Szabadságharcos Söröző, mert annak jelenlegi üzemeltetője nem tudott megküzdeni a háborús válsággal járó nehézségekkel, ugyanakkor nagyon bízunk benne, hogy elkötelezett mecénások segítségével, non-profit nemzeti klubként újranyithat a több mint százéves múlttal büszkélkedő hely.

A Revolution '56 Szabadságharcos Söröző a századforduló után nyitotta meg kapuját a Bem rakparton, a Margit híd budai hídfőjénél, főként a közeli gőzhajókikötő matrózai és a portékájuk eladása után a hajóra várakozó kofaasszonyok számára. (Azóta is úgy érezzük, hogy a matrózok szelleme időnként előtör a falakból és megmételyezi a söröző vendégeit.) A klasszikus kocsma – ahol a lichthofban füstölve még dunai halat is sütöttek – túlélte az egész XX. századot, majd a rendszerváltoztatás után Stefka István és neje, Naszályi Kornélia bérelte ki, s hamarosan az 1994-ben elűzött és lenullázott konzervatív újságírók, tévések és rádiósok, illetve a közeli MDF-székház potentátjainak találkozóhelye lett. Az akkor már Sziget névre hallgató sörözőt az aradi vértanúk arcképei ékesítették. Az 1997 novemberében, a Napi Magyarországgal új erőre kapó jobboldali sajtó munkatársai is előszeretettel vendégeskedtek itt, s ez így maradt a kétezres években is.

Az R56-ot fenntartó céget 2016-ban vette át a PestiSrácok.hu tavalyig regnáló kiadója. Mai nevét az 1956-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója tiszteletére kapta, s a felvételeken, illetve a november 4-i, Halhatatlanok napja nevű megemlékezésünk után, vagy éppen a Békemenetek találkozójakor gyakori vendégek voltak a szabadságharcosok is, köztük Wittner Mária, Varga János Corvin közi szabadságharcosok, Trencsényi László, Pongrátz András, Cey-Bert Róbert és más forradalmárok. A klubunkat a legutóbbi karácsonykor Kozma Imre atya is megáldotta, a PestiSrácok teljes szerkesztőségével együtt.

PestiSracok facebook image
Wittner Mária, Trencsényi László és Varga János szabadságharcosok, illetve (a háttérben) a Magyar Tartalékosok Szövetsége 56-os Hagyományőrző Tagozatának tagjai az R56 Sörözőben, a 2019. november 4-i Halhatatlanok napja után. Fotó. Horváth Péter Gyula

A G-nap után valódi óvóhellyé vált

A G-nap után, azaz a nemzeti-konzervatív sajtó nagy részének 2015. február 6-i térdre kényszerítése után az R56 fontos "stúdióhelyszíne" lett a Simicska Lajos által erőltetett 180 fokos politikai fordulatot elutasító, s így lelkiismereti okokból távozó újságíróknak, rádiósoknak, tévéseknek.Kocsis Máté, a Fidesz akkor budapesti elnöke is innen üzente meg Simicska Lajosnak, "a magyar Cliff Barnesnak", hogy adja vissza a Magyar Nemzetet a jobboldalnak. A korábban a Kelta Sörözőben rögzített Polbeat-felvételeket 2016-ban hoztuk át az R56 Sörözőbe, amely Szilágyi András művészettörténész-grafikus művésznek köszönhetően teljesen új belsőt kapott, street-art hangulatú freskóival felidézve az 1956-os szabadságharc eseményeit, támogatóit és nagy alakjait.

A korábbi kiadónk végelszámolási folyamatával párhuzamosan igyekeztünk az R56 Sörözőt továbbra is nemzeti-konzervatív klubként fenntartani, s a jól ismert OIKOSZ Alapítvány révén tovább működtetni, tervünket azonban a háborús válság és a tradicionális nemzeti, civil élet szinte összes finanszírozási forrásának elapadása keresztülhúzta. Pályázatainkat sorra elutasították, vagy a korábbi években elérhetőket ki sem írták. Források nélkül az alapítvány szerintünk értékes, közhasznú történelmi emlékezetformáló és közösségépítő tevékenysége is bizonytalanná vált. Pedig az OIKOSZ Alapítvány számos, ezreket és tízezreket megmozgató eseményt és alkotást hozott létre az elmúlt évtizedben, az első Békemenet aktív szervezésétől kezdve az Egy szabad országért és Modellváltás ’89 történelmi fesztiválokon át a Pesti Srácok Emlékparkon és sok más látványos programon (pl. őszödi évfordulók pörformanszai) túl könyvkiadásban (Soros, Ulfkotte, Salvini, Médiaháború stb.) és dokumentum-játékfilmek gyártásában (A halál népbiztosa, Szétszakadt Magyarország stb.), illetve adománygyűjtésben (székelyföldi és kárpátaljai rászorultak, COVID-árvák és múltfeltáró munkák, újságíró gyakornokok támogatása civil önerőből) is jeleskedett.

Apáti Bence az R56 Sörözőben, a Nap TV felszámolásakor megszerzett relikviával, a Gyárfás-féle kabalaállattal, azaz a Bol-doggal, 2017-ben

Mecénások révén valódi civil, nemzeti klubként működhetne tovább

Tekintettel arra, hogy évről évre jelentős mértékű magánadományt tudtunk összegyűjteni a fenti célokra, most is abban bízunk, hogy ismét sikerül mecénásokat szereznünk. Ezúttal olyan tehetős magyarokat, akiknek fontos, hogy a jó és rossz időkben egyformán elkötelezett, nemzeti-patrióta közösségek megmaradjanak, fóriumaink, találkozóhelyeink ne vesszenek el. Szeretnénk elérni, hogy az OIKOSZ Közhasznú Alapítvány támogatók révén megvásárolhassa és a jövőben non-profit közéleti klubként működtethesse a Revolution '56 Sörözőt, így a mostani bezárás csak ideiglenes legyen és a százéves történet itt ne érjen véget.

Mindezzel kapcsolatban az OIKOSZ Közhasznú Alapítvány tisztviselői (Nagy Ervin elnök és Stefka István, illetve Jurák Kata kurátorok) várják a megkereséseket telefonszámaikon és az [email protected] e-mail címen.

Várjuk a nemzeti klubéletet, közéleti-kulturális-történelmi rendezvénysorozatunkat támogató felajánlásokat is az OIKOSZ Alapítvány számlaszámára:

MHB Bank 10300002-13149814-00014909

A közleménybe kérjük, írja oda: "R56". A kuratórium nevében előre is hálásan köszönjük!

Ha közhasznú alapítványunktól adóigazolást kérne a felajánlásról, kérjük, e-mail címünkön jelezze!

Revolution '56 Szabadságharcos Söröző – 2016–2023? (galéria)

A galéria az alsó pontokkal tovább lapozható.

A hálózat örök című filmvetítése a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula az
Revolution 56-os kocsma R56 2016.11.09. Fotó: Horváth Péter Gyula
Screen Shot 2017-01-21 at 21.54.57
A hálózat örök című filmvetítése a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula
polbeat lovas istván
A hálózat örök című filmvetítése a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula
apatibenceR56
GulyasMarciPolbeat
r56 kocsma 4-HPGy
A hálózat örök című filmvetítése a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula
20230608 Stefka István 80. születésnapja, R56 // fotó: Hatlaczki Balázs
Trencsényi Lászl  Varga János szabadságharcosok az R56 sörözőben : Horváth Péter Gyula Fotó: Horváth Péter Gyula
A Varga-Bíró Tamás szóló koncertje Cseh Tamás dalaival a PestiSrácok.hu és a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőben. Fotó: Horváth Péter Gyula
A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat az R56-söröző előtt Fotó: Horváth Péter Gyula
Gulyás Márton PS-Polbeat
Farkas Boglárka Polbeat
A Honvédtüzér Hagyományőrző Csapat az R56-söröző előtt Fotó: Horváth Péter Gyula
puzsér polbeat
GulyasPolbeat
20230608 Stefka István 80. születésnapja, R56 // fotó: Hatlaczki Balázs
Polbeat G. Fodor Gábor
Kocsis Máté Polbeat 2018.04.
bőtös, lukácsi r56 tumblr vágott
csintalan mráz ps-polbeat
PolbeatSzanthoMiki
pbg6
R56 Söröző /Revolution 56 Pub 2019.10.16. Fotó: Hrváth Péter Gyula
Kovács Zoltán Polbeat
Marc152018R56
Képernyőfotó 2020-08-06 - 20.04.22
MerkelyPolbeatNagy
SchifferNagyHuthStefkaPolbeat
Képernyőfotó 2021-09-12 - 8.31.29
__LPTV901933_0122_PLEBEJUS_MENCZER_HOSSZU_1
polbeat
polbeat
HoppalHoppalPolbeat
20220714_205412_HB2_7698
20220714_205734_HB2_7715
fotó: Hatlaczki Balázs
fotó: Hatlaczki Balázs
20221222_203035_HBC_3467
20221222_210702_HBC_3701
BudahazyPolbeatCsoportkep
20230608 Stefka István 80. születésnapja, R56 // fotó: Hatlaczki Balázs
73300948_2501547349933604_8152152853306146816_n-2
1016354_759718800783143_2649533603845356315_n

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.