Pesti Srácok

Nyugaton újraéled a marxizmus

Nyugaton újraéled a marxizmus

Hogyan lehet, hogy 33 évvel a rendszerváltás után Magyarországnak újra a kommunista ideológiával kell megküzdenie, amely nem keletről, hanem nyugatról érkezik? A tihanyi Tranzit fesztiválon többek között erre kereste a választ Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az eseményen úgy fogalmazott: az 1968-as prágai tavasz után a diákok és az értelmiség elfordult Közép-Kelet-Európától és Kína felé kezdett figyelni. Mint kifejtette, főleg a kínai kommunista mozgalmat követték, a legtöbben közülük maoisták voltak. Szerinte ma az, ami a cancel culture nyugaton, egyfajta leképeződése a Kínában lévő kulturális forradalomnak, és ezt a mostani zöldpártok kritika nélkül átveszik.

– hangsúlyozta a főigazgató. Mint mondta, ők nem voltak abban érdekeltek, hogy ezt leleplezzék, inkább megpróbálták szalonképessé tenni azt. Schmidt Mária kifejtette, hogy a marxizmus egy tulajdonság, ami szerint a tudomány létezik Isten helyett, valamint egyfajta utópisztikus szemléletet is megjelenít: én, mint ember, Isten nélkül, a tudomány segítségével, a biológián is uralkodva egy tökéletes társadalmat építek. Szerinte ez történik nyugaton, aminek majd súlyos következményei lesznek. Hangsúlyozta, hogy Magyarország ellenerőt fejt ki ezekkel az ideológiákkal szemben, és azért támadnak minket például az Egyesült Államokból, mert precedenst teremtünk.

PestiSracok facebook image

Kövér László, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: a baloldal ős-embertípusa Káin, vagyis az irigy, istentelen ember. Szerinte nem az az elsődleges kérdés, hogy ki manipulálta és manipulálja a baloldali, újbaloldali mozgalmakat, hanem az, hogy milyen ideológiák mentén viselkednek.

– fogalmazott az Országgyűlés elnöke. Szerinte azt is fontos lenne megvizsgálni, hogyan tudnak újra és újra felbukkanni − mint fogalmazott − a történelem emésztőgödreiből ezek a baloldali ideológiák. Kövér László a fiataloknak üzenve úgy fogalmazott, hogy ne kezdjenek el értelmet keresni ott, ahol nincs, például a woke-kultúrában vagy genderizmusban. Az Isten, haza, család jelmondatát követve úgy fogalmazott: amik ezeken kívül vannak, azok istentelen és embertelen eszméket szülnek.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?