Pesti Srácok

Ha nem a belvárosban épül, nem érdekli a bicikliút Karácsonyt

null

Karácsony Gergely ismét megkárosította a rákosmentieket, nem épül meg ugyanis a korábban megígért bicikliút – hozta nyilvánosságra a Facebookra feltöltött videoüzenetében a XVII. kerület polgármestere, Horváth Tamás. Kiderült az is, hogy ezzel a lépéssel a fővárosi vezetésnek közel 3 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Uniónak. A polgármester nem hagyja annyiban az ügyet: a holnapi Fővárosi Közgyűlésben kérdezi meg a főpolgármestert, aki nem térhet ki a válaszadás elől.

– erről tájékoztatott a kerület polgármestere, Horváth Tamás. Mint kiderült, múlt hét pénteken kapta meg a XVII. kerület azt a határozatot, amely szerint elkaszálta a fővárosi vezetés a kivitelezést. Pedig régóta várják a rákosmentiek, hogy elkészüljön a bicikliút: már 2015-re megvalósult a döntéselőkészítő tanulmány, 2016-ban pedig a megvalósíthatósági tanulmány és a mesterterv is. Ennek értelmében egy egybefüggő, tizenkilenc kilométer hosszú kerékpárutat szeretett volna kialakítani három kerület, Kőbánya, Zugló és Rákosmente, főleg a rossz állapotú szakaszok átépítésével, illetve a még ki nem épített szakaszokon annak megépítésével. A terv kivitelezéséről kéthetente tárgyaltak a BKK munkatársai az érintett szakemberekkel és a XVII. kerülettel. Majd jött 2019-ben Karácsony Gergely és elmaradtak ezek a megbeszélések. Ugyan 2022-ben a főpolgármester megígérte Horváth Tamásnak, hogy a 2,7 milliárd forintos uniós támogatást fel fogják majd erre használni, ez mégsem történt meg.

Megkerestük a főváros sajtóosztályát, hogy miért nem történt meg a kivitelezés. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

PestiSracok facebook image

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.