Pesti Srácok

Újabb hitelfelvételre készül a főváros

null

Minden társadalmi szervezettel egyeztetni akar a főváros, akik korábban felszólaltak az Üllői úti kerékpársávokon felhúzott karók miatt – válaszolt kérdésünkre Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a ma délután tartott háttérbeszélgetésen, a budapesti Városházán. Az eseményen elhangzott az is, hogy a főváros kapcsolata nem változik meg az OTP-vel amiatt, hogy a pénzintézet feljelentette Karácsony Gergely mozgalmát.

– emelte ki kérdésünkre Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a ma délután tartott háttérbeszélgetésen, a budapesti Városházán, amikor arról érdeklődtünk, hogy mi a véleményük arról, hogy több szervezet is felszólalt az Üllői úti kerékpársávokon felhúzott karók miatt.

Mint arról korábban írtunk, a budapestiek döntésével takarózik Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu ugyanis a Népszavának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy semmiképpen nem szerelik le az oszlopokat az Üllői úton, hiszen "a közösségi költségvetés nyertes projektjeként, a budapestiek döntése nyomán valósult meg a védett biciklisáv". Sőt, azt is kifejtette, hogy terveznek újabb, oszloppal leválasztott védett sávokat. Szerinte a budapestiek igénylik ezeket. Egyébként a biciklisáv kialakítása útépítéssel, burkolatfestéssel, forgalomtechnikai átalakítással és a rugalmas pollerekkel együtt az Üllői úton 70 millió forintba, a Váci úton 26 millióba került. A karók ellen felszólaltak a taxisok és az Országos Mentőszolgálat is, sőt, legutóbb az építési vállalkozók hívták fel a figyelmet arra, hogy a belváros egyes részeiben a kivitelezők nem szívesen vállalnak munkát, vagy csak felárral, mert az utcára szabott önkormányzati rendelkezések miatt nem lehet az építési-felújítási területet megközelíteni.

PestiSracok facebook image

Kérdésünkre Kiss Ambrus elmondta azt is, hogy a szeptemberben bejövő iparűzési adó terhére fizetik majd vissza a BKK tavasszal felvett gigahitelét. Szerinte ez egy jó döntés volt, mert így tudták a jelenlegi színvonalon fenntartani a közösségi közlekedést. Mint ismert, a városvezetés által meghirdetett túlélőprogram részeként huszonnégy milliárd forintos hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Központ. Az akkori döntéssel biztosítható volt a BKK likviditása június és szeptember között. Az adósságot szeptember 18-ig kell a BKK-nak visszafizetnie.

Arról, hogy az OTP feljelentette Karácsony Gergely mozgalmát és hogy ezután milyen a bank és a főváros kapcsolata, Kiss Ambrus kifejtette, hogy ez a helyzet nem befolyásolja a jelenleg is – mint fogalmazott – kiváló, gyümölcsöző kapcsolatot, ezen szerinte a feljelentés nem fog változtatni.

Kiss Ambrus azt elárulta, hogy jelenleg a főváros 39,7 milliárd pluszban van. Ugyanakkor a fővárosi vezetés ismét tárgyal a bankokkal egy 55 milliárd forintos hitelről, ugyanis szerinte nem érkezik be a főváros 2023-as költségvetésébe több tétel, amivel elvileg számoltak. Ebbe tartozik bele többek között az, hogy mindig várja a főváros az államtól a Lánchídnak hat milliárd forintos támogatását.

Mint ismert, a főváros olyan feltételekkel nyitotta meg még decemberben a Lánchidat, amelyekkel nem teljesíti a kormánnyal kötött megállapodást. Az autósok nem térhetnek vissza a Lánchídra, annak ellenére sem, hogy szó szerint ez a kormányzati támogatás feltétele: a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónapot.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.