Pesti Srácok

Döntöttek a képviselők: elvették Novák Előd tiszteletdíját – Kövesse élőben parlamenti tudósításunkat!

Döntöttek a képviselők Novák Előd (Mi Hazánk) tiszteletdíjának csökkentéséről az Országgyűlésben. A nap során megvitatják a Magyarország és a Maldív Köztársaság között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodást, valamint a Magyarország és Türkmenisztán között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodást is. A viták reggel napirend előtti felszólalásokkal kezdődtek.

Novák Előd egy korábbi felszólalása kéthavi tiszteletdíjába került: az országgyűlési képviselő korábbi interpellációjában ugyanis „a roma nemzetiség és a bűnözés egyértelmű kapcsolatára utaló kifejezést használt”, valamint felszólalása további részében is az érintett etnikai közösséget sértő állítást fogalmazott meg. Kedd reggel napirend előtti felszólalásokkal kezdődött az Országgyűlés munkája.

– vetette fel felszólalásában Vejkey Imre, a KDNP képviselője. A politikus szerint az Európai Unió vezetőinek eszement politikájuk ellen a tagállamok tiltakoznak; hazánk is így járt el, 600 milliárd forintot költve a határvédelemre. Hozzátette: így Magyarország nyolc év alatt egymillió illegális migránst tudott feltartóztatni.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a képviselő. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára felszólalásában kiemelte:

Hozzátette: látható eredménye van annak, hogy elkezdtük megvédeni a határt.

Parlament, plenáris ülés, ellenzék. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Mellár Tamás, a Párbeszéd képviselője napirend előtti felszólalásában emlékeztetett, hogy a Fidesz-frakció bejelentette: szuverenitási törvényt terjesztenek be. Szerinte ezzel gyengítenék az EU befolyását Magyarországán. Véleménye szerint emiatt az európai befektetők is elhagyhatják az országot.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válazában úgy fogalmazott: a szuverenitás azt is jelenti, hogy saját magunk hozhatjuk meg a jövőnket érintő legfontosabb döntéseket. Mint mondta, valóban vannak viták az EU-val, és ennek az is oka, hogy az unióban nem a lényegi kérdésekkel foglalkoznak, és másodosztályú tagoknak tekintik Magyarországot, valamint a nemzeti szuverenitásunkat felül akarják írni.

Az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő rendelkezésekről szóló törvényjavaslat általános vitája után Répássy Róbert, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára visszautasította azt az ellenzéki felvetést, hogy a javaslatcsomag a multinacionális cégek érdekeit szolgálná. Az államtitkár kiemelte, hogy a dokumentum legalább annyira a közép- és kisvállalkozók terheit is csökkenti, sőt, egyes elemei kifejezetten a kkv-szektornak kedveznek. A középiskolások ingyenes jogosítványáról szólva jelezte, hogy a részletkérdések kidolgozás alatt állnak, de csak az állami költségeit lehet eltörölni; a gyakorlati képzés továbbra is pénzbe kerül majd.

A magyar és a maldív kormány között a diplomata, hivatalos és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetése zárta az Országgyűlés mai munkáját.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.