Pesti Srácok

Ez nem terrorizmus, ez barbarizmus – Izrael melletti demonstrációt tartottak Budapesten (galériával)

Ez nem terrorizmus, ez barbarizmus – Izrael melletti demonstrációt tartottak Budapesten (galériával)

Mintegy kétezer demonstráló gyűlt össze kedden késő délután a belvárosi Cipők a Duna-parton emlékműnél, hogy a palesztin szélsőségesek által elkövetett izraeli mészárlás áldozataira emlékezzenek, és szolidaritást vállaljanak az izraeli népnél. A tömegrendezvényektől manapság szokatlan módon pártzászlók nélkül, de számos közéleti személyiség részvételével tartott demonstráción a felszólalók egyöntetűen civilizációs háborút emlegettek, amely az arab szélsőségesek és a zsidó-keresztény kultúrkör között zajlik. Az esemény zárásaként gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra.

Felszólalásában Kulifai Máté, a hetek főszerkesztője felidézte, a helyszín szimbolikus, hiszen emlékeztet az ordas eszmékre, amelyekkel szemben ha nincs társadalmi ellenállás, az katasztrófához vezet. Hozzátette, most hozzájuk hasonlóan üresen állnak azok a cipők, amelyek azokhoz a fiatalokhoz tartoznak, akik azzal a tudattal indultak szórakozni, hogy semmi bajuk nem eshet. A főszerkesztő úgy folytatta, várható, hogy ha Izrael revansot vesz, hamarosan érkeznek a relativizáló cikkek, a számháború az áldozatokkal.

Utóbbi kapcsán érdemes megjegyezni, az ENSZ emberi jogi vezetője már felszólította Izraelt, hagyjon fel a gázai övezet ostromára vonatkozó terveivel.

PestiSracok facebook image

– vélekedett Yacov Hadas-Handelsman, izraeli nagykövet, aki kifejtette, fel kell lépni a terror ellen.

Felidézte, negyven meggyilkolt csecsemőt találtak egy felszabadított izraeli kibucban, amit a 2001 szeptember 11-i terrortámadáshoz hasonlított. Közölte, több mint 1000 embert öltek meg a Hamasz katonái, köztük arabokat, valamint ázsiaiakat is a rakétatámadásokkal.

– fogalmazott.

A nagykövet felszólalásában azt mondta, megvan az Iszlám Állam utóda, ez pedig új kihívást jelent a civilizációra. Úgy vélekedett, ez már nem terror, hanem barbarizmus. A támadás szponzorát is megnevezte Hadas-Handelsman, szerinte Irán finanszírozza az iszlamistákat. Barbárnak nevezte azokat a nyugati politikusokat is, akik szemet hunynak a terror felett, és a civilizációra leselkedő fenyegetésnek nevezte azt.

-mondta.

– vélekedett felszólalásában Németh Sándor, aki szerint a nyugati nagyvárosok ismét zsidógyűlölettől hangosak.

-figyelmeztetett.

A jelenleg Izraelben tartózkodó Robert C. Castel hangüzenetben szólalt fel és kifejtette, a bársonyos hazugságok helyett a valóságot kell meghallgatni. Mint fogalmazott, egyesek azt hiszik, hogy némi szociális politikával az olyan sátáni gyűlölet is legyőzhető, mint a terrorizmus. Ennek a bukását látjuk most– vélekedett.

–zárta gondolatait az elemző.

20231010185157_HBC_3112
20231010_195751_HBC_3402
20231010_185701_HBC_3116
20231010_190000_HBC_3145
20231010_190044_HBC_3150
20231010_190205_HBC_3171
20231010_190334_HBC_3186
20231010_190659_HBC_3195
20231010_190857_HBC_3203
20231010_192059_HBC_3261
20231010_192845_HBC_3269
20231010_193445_HBC_3283
20231010_193646_HBC_3284
20231010_195031_HBC_3380
20231010_195442_HBC_3396

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.