Pesti Srácok

Mit is jelent a hármas (közepes) fokozatú terrorkészültség? (Videóval)

Magyarországot nem fenyegeti közvetlen terrorveszély, a nemzetközi kötelezettségeink alapján azonban közepes fokozatú terrorkészültség van hazánkban. A migráció miatt egyébként 2016-tól ez, a hármas fokozat van érvényben. A PestiSrácok.hu-tól most megtudhatja, milyen fokozatok lehetnek és melyiket miért kell elrendelni.

A rendvédelmi szervek műveleti, valamint partnerszolgálati együttműködése keretében a terrorizmusra és a terrorcselekményekre vonatkozó információk alapján nem indokolt a Magyarországon 2016. március 29. óta hatályban lévő 3-as (közepes) terrorfokozat megváltoztatása – állapította meg keddi ülésén a Terrorellenes Koordinációs Bizottság. A bizottság vezetője, Hajdu János altábornagy, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója azt javasolja a belügyminiszter számára, hogy ne indítványozza a terrorkészültség fokozatának emelését.

A PestiSrácok.hu megvizsgálta, hogy milyen terrorfokozatok vannak és melyiket miért kell elrendelni.

  • A fokozatok között a 4-es az alacsony fokozat. Ez akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk alapján az Európai Unió, illetve az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamában terrorcselekmény elkövetésének veszélye áll fenn, ugyanakkor a cselekmények természete, kiterjedése, valamint hatásai előre nem határozhatók meg, és Magyarországnak nemzetközi vagy szövetségesi közreműködési kötelezettsége áll fenn a veszély elhárításában, illetve kezelésében.
  • A 3-as (közepes) fokozat akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak vagy az EU, illetve a NATO tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető.
  • A 2-es (magas) fokozatot akkor kell elrendelni, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk Magyarország konkrét veszélyeztetettségére utalnak, vagy Magyarországot fenyegető terrorcselekmény közvetlen bekövetkezésére utaló, konkrét információk állnak rendelkezésre.
  • Az 1-es, legmagasabb (kritikus) fokozat rendelhető el, ha Magyarország területén vagy Magyarország területére is kiható, súlyos következményekkel járó terrorcselekményt követtek el, vagy Magyarország területén olyan súlyos következményekkel járó egyéb esemény történik, amelynél felmerülhet a terrorizmussal való összefüggés.

PestiSracok facebook image

Mikor volt 2-es terrorkészültség?

A 2016. március 22-i brüsszeli robbantások nyomán Magyarországon ideiglenesen elrendelték a terrorkészültség 2-es, magas fokozatát. Aznap reggel terrortámadásokat követtek el Brüsszelben. A Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson történt robbantásoknak 21 halálos áldozatuk és 35 sebesültjük volt, két magyar állampolgár is megsérült. Ennek nyomán Európa-szerte fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) fegyveresei a Liszt Ferenc repülőtéren 2016. március 22-én, miután a brüsszeli robbantások nyomán Magyarországon ideiglenesen elrendelték a terrorkészültség kettes, magas fokozatát. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Pintér Sándor utasította a Terrorelhárítási Központot, hogy a készültségi szintjét növelje meg, valamint a rendőrséget arra, hogy Magyarország nemzetközi repülőterein és a fővárosi metróállomásokon emelt szintű szolgálatot lásson el. Járőröket és páncélozott gépjárműveket vezényeltek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre, továbbá a metrók területén és a Parlament előtti Kossuth téren a Terrorelhárítási Központ munkatársai is megjelentek.

A 2-es terrorfokozatot 2016. március 29-én módosították 3-as fokozatra, azóta ez van érvényben.

A TEK és a társtitkosszolgálatok folyamatosan monitorozzák a terrorhelyzetet, elemzik, értékelik az adatokat. Szerencsére eddig közvetlen terrorfenyegetettség nem érte, nem éri Magyarországot.

Vezető kép: A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai a Kossuth Lajos téri metróbejáratnál 2016. március 22-én, miután a brüsszeli robbantások nyomán Magyarországon ideiglenesen elrendelték a terrorkészültség kettes, magas fokozatát. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.