Pesti Srácok

Márki-Zay sötétben bujkáló ellenforradalmárokat keres: most Ungár Péterben fedezte fel a titkos fideszest

Márki-Zay sötétben bujkáló ellenforradalmárokat keres: most Ungár Péterben fedezte fel a titkos fideszest

Márki-Zay Péter továbbra is árulókat keres, és megtalálta a legújabb belső ellenséget, a sötétben ugyanis most nem fideszes gombákat, hanem a Fidesznek dolgozó ellenzéki felbujtókat vett észre sasszemmel. A bukott miniszterelnök-jelölt szerint Ungár Péter a sötétben bujkáló fideszes, aki miatt elvesztették a választásokat. De Hódmezővásárhely polgármestere egyúttal azt is kijelentette, hogy sok sikert kíván Karácsony Gergelynek, annak ellenére is, hogy nem tud a külföldi kampányfinanszírozásról. Igen, ennyire koherens interjút adott a baloldal ex-messiása.

Az ATV Start című műsorának szerda reggeli vendége volt Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) alapítója (és egyik utolsó tagja). A politikus beszélt az ellenzék jelenlegi helyzetéről, illetve a jövő évi választásról is, emellett pedig Ungár Péter is szóba került, akit árulóként állított be az adásban. Nem újdonság, hogy a bukott miniszterelnök-jelölt nem szíveli az LMP politikusát, ahogy az sem, hogy árulókat keres a baloldal minden politikusa között. Most azonban sokkal konkrétabb támadást intézett Ungár ellen.

Az LMP-s politikus ugyanis a 2022-es országgyűlési választások után a külföldről érkező kampánypénzek kapcsán úgy fogalmazott, hogy "dermesztő az összeg", amit az ellenzék kapott. Ám a hódmezővásárhelyi polgármester szerint Ungár ezt csak azért mondta, mert "ezt adta ki neki feladatként a Fidesz". Ezt követően Márki-Zay először is kijelentette a külföldről érkezett kampánypénzekkel kapcsolatban, hogy a mozgalma mindent törvényesen és átláthatóan csinált, tiltott pénzekről pedig szó sem lehetett, ugyanis az MMM akkor még csak mozgalom volt, később alakult át párttá. Mint állította, csak magyar állampolgárok utaltak pénzt számukra, és ennek nyoma is van. Viszont Karácsony Gergely külföldről érkező kampánytámogatásáról nem tudott mit mondani, ugyanis nem rendelkezik erről semmiféle információval (ez különösen érdekes annak fényében, hogy korábban MZP még dicsekedett is azzal, hogy őket külföldről támogatják – a szerk.). De ezek után Hódmezővásárhely Nagy Sándora ledobta az atombombát, és kijelentette, hogy Ungár egyenesen Rogán Antal embere.

PestiSracok facebook image

– mondta Márki-Zay, hozzátéve, hogy ez nincs így, mert "ha nem lesz rendszerváltás Magyarországon, akkor nem lesz kormányváltás sem". Kiemelte azt is, hogy igenis vannak az ellenzéken belül olyan emberek, akik a Fideszt tartják hatalmon, és ezekkel az emberekkel az ellenzéknek szerinte nincs dolga a jövőben. Arra viszont már nem tért ki, hogy miután meghatározta, hogy a Momentumtól az LMP-ig mindenki a Fidesz beépített ügynöke, mégis milyen ellenzéki összefogással számol. De ebbe már ne is menjünk bele mélyebben, Márki-Zay nyilvános felszólalásait elemezni ugyanis már nem újságírói feladat, egészen másfajta szakembert igényelne. Amennyiben Önök szeretnék bővebben értelmezni a bukott ellenzéki jelölt monológját, azt ITT megtekinthetik.

Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.