Pesti Srácok

Uniós bérszínvonal helyett feketegazdaság - A DK újként mutatta be katasztrofális munkaerőpiaci programját, csak most szociáldemokrata mázzal leöntve

Uniós bérszínvonal helyett feketegazdaság - A DK újként mutatta be katasztrofális munkaerőpiaci programját, csak most szociáldemokrata mázzal leöntve

Az uniós bérszínvonalat, mint mézesmadzagot rángatja hívei előtt a Dobrev Klára által vezetett DK-s árnyékkormány, amely a héten mutatta be bér- és munkaügyi programjának részleteit. A programpontokból azonban kiderül, Gyurcsányék ugyanazokat a vadkapitalista intézkedéseket hoznák vissza, amelyekbe korábban már belebuktak, magukkal rántva az egész magyar gazdaságot. Csak most szociáldemokrata mázzal leöntve.

Nem kellett sokat várni, hogy a Demokratikus Koalíció a hazánk energiabiztonságára tragikus következményekkel járó energiapolitikai elképzelése után újabb katasztrofális következményekkel járó programpontot jelentsen be, amely miközben azt sugallja, hogy Gyurcsányék felzárkóztatnák hazánk minimálbérét a leggazdagabb uniós államok bérminimumának szintjére az uniós minimálbér bevezetése révén, visszacsempészné a gazdaságot ismét visszaszürkítő adómentes minimálbért is.

A korábbi DK-s javaslatot felidézve, az Árnyékkormány energiademokrácia címszavával előadott tervezete nemcsak, hogy leállítaná a Paks II beruházást, de Paks I-et is, gyakorlatilag palagázra és a száraz fára bízva hazánk energiabiztonságát.

A DK szociáldemokrata akar lenni, de képtelen rá

PestiSracok facebook image

Érdemes elsőként is kitérni arra is, milyen erőltetetten próbálják Gyurcsányék a tervezeteiken túl a DK-t, mint szociáldemokrata pártot eladni úgy az EU-ban, mint idehaza. A brüsszelita, technokrata és alapvetően piacpárti fundamentumokra alapított Demokratikus Koalíció ugyanakkor bármi lehet, csak épp szociáldemokrata nem, ezt majd a minimálbérrel kapcsolatos javaslataikon is látni fogjuk. A DK holdudvarából ugyanakkor valamiért most azt a kommunikációs ötletet dobták be, hogy a DK szavazatokat szerezhet a szociáldemokrácia álcájával, ezért még a szocialisták EP-frakciója is megtolta őket euróval, hogy országos plakátkampányban is megjelenjen az üzenet.

Visszatérnek a bukott ötletek szociáldemokrata mázban

Visszatérve, a DK árnykékkabinetjének pontonként adagolt programjában sorozatosan visszaköszönnek azok az intézkedések, amelyekért az emberek alapvetően kiábrándultak Gyurcsány Ferencből és a kormányából, és amelyek nemcsak csődbe vitték a magyar gazdaságot, de a munkanélküliség és alacsony bérek kilátástalanságába sodorták a magyar családokat. Az árnyékkormány programjában ennek dacára a rezsicsökkentés eltörlése, az energiaszektor kiszolgáltatása jelent meg ismét, ezt fejelték meg legújabban munkaerőpiaci javaslataikkal, amely többek közt visszavezetné az adómentes minimálbért is. Lássuk a pontokat, amelyeket a héten Varga Ferenc mutatott be a nagyérdeműnek:

  • jelentős, általános fizetésemelést kapnak az állami és önkormányzati alkalmazottak, mint például a pedagógusok, az ápolók, a szociális munkások, a közigazgatási dolgozók, az óvodai és bölcsődei dolgozók,
  • bevezetik az európai minimálbér-szabályozást,
  • a vállalkozások a béremelés miatti közterhek ellensúlyozására adó- és járulékkedvezményt kapnak,
  • adómentes lesz a minimálbér,
  • az álláskeresési járadék folyósítási ideje kilenc hónapra nő
  • csak olyan vállalatok kaphatnak uniós vagy állami támogatást, amelyek vállalják, hogy az adott területen az eddig megszokottnál magasabb, versenyképes bért fognak fizetni az alkalmazottainak
  • megerősítik a közoktatást és a szakképzést, valamint a magyar szakszervezetiséget
  • a szakszervezetekkel és a vállalkozások érdekképviseleti szerveivel egyetértésben határozzák meg az Európai Unión kívülről érkező külföldi vendégmunkások legmagasabb számát
  • a helyi emberek népszavazáson dönthetnének arról, szívesen látják-e a vendégmunkásokat a lakóhelyük közelében
  • a közszféra visszakapja a teljes értékű sztrájkjogát, az elégséges szolgáltatások pontos meghatározása mellett
  • állami támogatást kapnak azok a vállalkozások, amelyek hátrányos helyzetű, zömében roma származású embereket alkalmaznak

Az adómentes minimálbér csak a munkáltatóknak kedvezett

Aki még több mint egy évtized távlatában fel tudja idézni, az tudja: a gyurcsányi időket követően hihetetlen energiákba került a gazdaság kifehérítése, többek között azért, mert a munkáltatók jellemzően minden munkavállalót, akit csak lehetett adómentes minimálbérre jelentettek be, és különböző plusz juttatásokkal, cafetériával, borítékba tett pénzekkel egészítették ki a fizetést. Ennek köszönhetően az állami adóbevételek drasztikusan lecsökkentek, ennek pedig közszolgálati szféra itta meg leginkább a levét, hiszen nem volt miből tanárokat, orvosokat, rendőröket fizetni. Természetesen ez a gyakorlat a munkavállalókkal szemben is igazságtalan volt, hiszen egyrészt semmilyen szerződés nem biztosította a minimálbér fölötti eltitkolt plusz juttatásokat, de még a nyugdíjalapba sem ment semmi.

Az adómentes minimálbér a szürke és a feketegazdaságból meggazdagodó cégeknek cégvezetőknek kedvezett egyedül, mindenki másnak rossz volt. Az adómentesség megszüntetésével ugyanakkor végre mérhetővé, összevethetővé váltak a fizetések, amelyek szépen emelkedő pályára is álltak. Ha tehát a sötét gazdasági középkorba akarunk visszatérni, nyugodtan hagyatkozhatunk a DK receptjére. No, de mit is ajánl tulajdonképpen a DK? Gyurcsányéknak az a megoldása, hogy az adómentes minimálbér visszahozásáért cserébe bevezetik az uniós minimálbért. Ezzel azonban számtalan probléma van.

Az uniós minimálbér nem az, aminek Dobrev láttatja

Az uniós minimálbér alapelveit 2022-ben fogadták el, ezt Dobrev óriási sikerként tálalta és tálalja mai napig, és próbálja ezzel megtéveszteni saját híveit. Ugyanis, bár ő ezt sosem mondta ki - mert akkor hazudott volna – kommunikációjával azt sugallja, hogy az uniós minimálbér bevezetésével egyenlő lesz annak színvonala a leggazdagabb uniós országokéval, például Luxemburgével. Fontos ugyanakkor sokszorosan aláhúzva kiemelni, hogy ezt még az uniós minimálbér kitalálói is hangsúlyozottan cáfolják.

Az uniós tervezet másik kulcsmondata pedig azt emeli ki,

Innen tehát joggal kérdezheti bárki, hogy mi is az uniós minimálbér tulajdonképpen? Az uniós minimálbér egy ajánláscsomag, amely tanácsokat, iránymutatásokat ad a minimálbér kiszámításához, ez viszont így nem hozza el azt a Kánaánt, amelyet a DK lebegtet, hiszen nem is arról szól.

Összegezve tehát a Demokratikus Koalíció be akarja vezetni az uniós minimálbért, amely viszont önmagában nem uniós bérharmonizációt jelent, azaz nem fog drasztikusan emelkedni a minimálbér. Gyurcsányék ugyanakkor ennél a valójában nem olyan jelentős emelésnél megállnának, és cserébe bevezetnék az adómentes minimálbért. A cégek kapva kapnának az alkalmon, és onnantól mindenkit minimálbérre jelentenének be, akit csak tudnak, kezdődne a gazdaság visszaszürkülése, és amiben a munkavállaló egyedül biztos maradhatna, hogy az uniós minimálbért megkapja. Kérdés, valóban ezt akarják e a Demokratikus Koalíció hívei, akik nyolc év szocialista kormányzás után maguk is megtanulhatták, hogy ez gazdaságilag járhatatlan út. És a legkevésbé sem szociáldemokrata.

Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.