Pesti Srácok

Eldőlt, hogy ki fogja vezetni az MSZP EP-listáját – Tüttő Kata szerint „meg kell menteni hazánk és az Európai Unió házasságát” (Videó!)

Tüttő Kata jelenlegi főpolgármester-helyettes vezeti az MSZP EP-listáját a 2024-es választáson – jelentette be a párt online sajtótájékoztatóján Molnár Gyula.

A párt választmányának döntését szombaton ismertették az MSZP Facebook-oldalán közzétett videóban, ahol nevezett Tüttő Kata mellett láthatóan nagyon boldogan és elégedetten mosolygott Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre is, akik a kommunista utódpárt romjai között sem veszítették el optimizmusukat Tüttő sikerében, akire rajongva néztek, miközben Molnár Gyula ismertette a lista első öt helyén az alábbi politikusok névsorát:

  1. Tüttő Kata
  2. Gurmai Zita (a párt nőtagozatának elnöke)
  3. Harangozó Gábor (volt EP-képviselőjük)
  4. Andor László (volt uniós biztos)
  5. Bazin Levente (miskolci önkormányzati képviselő)

Tüttő Kata arról beszélt: öt fontos feladatot lát maga előtt. A legelső, hogy haza kell hozni az uniós forrásokat, mert „ez Magyarország érdeke, a helyi közösségeink érdeke”.

PestiSracok facebook image

– mondta. A harmadik feladat az európai szociáldemokraták megerősítése, mert a szociáldemokrata út alapkövei „a biztonság, az esélyegyenlőség, a fenntarthatóság és a szolidaritás”. De a nőügyeket is szívén viseli Tüttő, aki azt is hozzátette, hogy „az elsősorban a nők vállát nyomó teher igazságosabban legyen elosztva”.

Tüttő meglovagolja az EP-kampányt (is)

Úgy tűnik, az MSZP leginkább ígéretes jelöltje Tüttő Kata, akivel kapcsolatban azért lehet tudni, hogy méltó módon viszi a szocialista hagyományokat: nem mindig sikerül igazat mondania, a transzparencia sem igazán az erőssége, sőt, a visszafogott életmód sem áll távol tőle. Emlékezetes, hogy Tüttő Kata MSZP-s politikus és a Lánchíd-tender botrány főszereplője Instagram-oldalán posztolt videót a luxusnyaralásáról – ezt még a HVG szúrta ki és tette közzé 2021-ben, „Politikustól ilyet még nem láttunk” címmel. Többször meg kellett néznünk azt a videót, amelyen Karácsony Gergely helyettese látható, amint a tenger habjaiból fürdőruhában, egy lovon bukkan elő. A némiképp erotikus jelenetről először azt hittük, kamuvideó, esetleg valami fantasyfilm, de akadt kollégánk, aki elsőként pornóparódiaként értelmezte a látottakat. Aztán fejbe kólintott bennünket a valóság, amikor a hvg.hu rajongva közölte, hogy „politikustól ilyet még nem láttunk”. Itt halkan jegyeznénk meg, hogy ez talán nem is baj. A videót legnagyobb bánatunkra törölték azóta, de néhány kockát azért sikerült lementeni belőle.

Az MSZP-s Tüttő Kata egy görög luxusszigeti nyaraláson érzett késztetést arra, hogy bemutassa: ő akár még arra is képes, hogy egy ló segítségével érjen partot a tengerből. Tüttő egyébként sem éppen a mélyszegénységben élő magyarok egyike, hiszen korábbi élettársa az a zavaros gazdasági ügyeiről ismert baloldali milliárdos, Leisztinger Tamás, akiről portálunk is többször írt. Emlékezetes: Tüttő Kata egyik botrányos ügye az volt, amikor kiderült: az a cég nyerte ötmilliárd forinttal drágábban a Lánchíd-tendert, amelyik korábban partizni hívta. Arra egyébként nem lóháton és nem fürdőruhában érkezett.

Tüttő Kata tehát mondhatni alázatosan, amolyan kispolgári módon nyaralt Görögországban, ahol egy szürke (laikus nyelven fehér) ló hátán szelte a tenger habjait. Ugyanez a főpolgármester-helyettes tavaly önnön mértéktartásának hatása alá kerülve spórolásra szólította fel a budapesti embereket, belebegtetve, hogy akár egyes közszolgáltatásokat is korlátozhatnak – írtuk korábbi cikkünkben, a baloldali rezsicsökkentéssel kapcsolatban. Így persze talán nem is annyira meglepő, hogy kérdésként felmerül bennünk: vajon Tüttő, mint az MSZP európai parlamenti képviselőjelöltje mégis milyen kampányfilmmel erősít majd a választásokra? (Mondjuk a trójai faló talán eléggé érzékletes lenne - a szerk.)

Az általa ismertetett programpontokról pedig várjuk Olvasóink véleményét, írják meg kommentben, mit gondolnak például Tüttő gigantikus tervéről: hazánk és az unió házasságmentő akciójáról?

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.