Pesti Srácok

Igaz, hogy a román háztartások 24 százalékában nincs angolvécé, a Momentum szerint náluk mégis minden jobb – Kövesse velünk az Országgyűlés munkáját élőben!

Igaz, hogy a román háztartások 24 százalékában nincs angolvécé, a Momentum szerint náluk mégis minden jobb – Kövesse velünk az Országgyűlés munkáját élőben!

A napirend előtti felszólalásokkal kezdődött az Országgyűlés mai ülése, ahol Szabó Tímea a tőle nem megszokott nyugodtsággal beszélt az "eltiport" emberi jogokról és az eutanázia fontosságáról, a Momentum a románokkal mutatna példát a magyaroknak, Gyurcsány Ferenc pedig a vendégmunkások miatt fejezte ki aggodalmát, hiszen csak az a jó migráns, akit az EU akar ránk sózni, aki dolgozni jönne, az már maga a kizsákmányolás. A baloldalak továbbá van egy rossz hírünk: újabb fideszes politikussal bővült az Országház. Kövesse velünk az Országgyűlést élőben!

A napirend előtti felszólalások között a Párbeszéd részéről Szabó Tímea felhívta a figyelmet, hogy tegnap volt az emberi jogok világnapja, ami a kormány szerint egy absztrakt, megfoghatatlan dolog. Mint mondta, az emberi jogok rólunk szólnak, hogy méltóságban tudjuk élni az életünket. Persze a kormány megint szóba került, hiszen Szabó szerint például a hajléktalanok lakhatási joga is sérül. Azonban inkább három dolgot emelt ki a politikus: elsőként említve, hogy egy egyedülálló édesanya egy bérből nem tud megélni ma Magyarországon, ezért a családi pótlékot emelni kellene Szabó szerint. A másik példa az eutanázia kérdése, aminek szintén emberi jognak kellene lennie, és szörnyűnek tartja, hogy ezt a magyar kormány nem engedi meg. Végül a jövő generációjának jogáról beszélt az akkumulátorgyárakkal összefüggésben, a tiszta környezethez való jogot is említve.

Szabó felvetésére Vitályos Eszter államtitkár válaszolt. A családpolitika a kormány részéről megkérdőjelezhetetlen – szögezte le. A segélyezésben élő társadalomban a kormány nem hisz, ennek köszönhetően ma több mint négymillióan dolgoznak. A családtámogatásunk komplex; több mint 30 intézkedés van, amit a családok vehetnek igénybe. Kiemelte: 23 ezer egyedülálló szülő vette már igénybe a csok lehetőségét. A kormány segít mindenkinek elhelyezkedni és olyan bért adni, amiből meg lehet élni. Az eutanáziáról szólva elmondta Vitályos, hogy a kormány már kifejtette az álláspontját.

A Momentum megint bezzegromániázik

PestiSracok facebook image

A momentumos frakcióvezető, Gelencsér Ferenc bezzegromániával kezdte, mert szerinte lehagyott minket a szomszédos ország. A hazai gazdaság szerinte nem növekszik, ezt csak a kormány hazudja. Egy feladata van a kormánynak, hogy a magyarok jobban éljenek, de ezt a kormány nem tudja biztosítani. Harminc éve nem voltak ilyen rosszak a mutatók – jegyezte meg. Ötletek híján Gelencsér is az akkumulátorgyárak kérdésén lovagolt, na meg a kizsigerelésen. Majd a szemére vetette a kormánynak, hogy nem tudja hazahozni az uniós forrásokat, amit ők is fúrnak. A pedagógusok sem maradhattak ki a felsorolásból, ugyanis sokan felmondtak szerinte. A kórházi fertőzések is fontos témája volt Gelencsérnek. Az inflációval – bár már csak egy számjegyű – a Momentum elégedetlen.

– jegyezte meg.

Rétvári Bence államtitkár válaszában elmondta, hogy a Momentum választhatna egy új szlogent magának: "túl szép ahhoz, hogy magyar legyen".

– mondta, majd felidézte: a román emberek 24 százalékának nincs angolvécéje, továbbá ugyanannyi román gyerek születik Románián belül, mint kívül. A demokráciafelfogásukat pedig jól tükrözi, hogy a Momentumból repül, aki ellentmond a pártnak. Az EU-s forrásokról megjegyezte: Cseh Katalin tudja, hogyan kell hazavinni az EU-s forrásokat. A magyar focisikerekről Rétvári elmondta, hogy a korábbi pártelnökük, Fekete-Győr András korábban leszólta a magyar focit, most meg büszke szurkolóvá avanzsált, mi viszont mindig büszkék vagyunk magyarságunkra.

Nem a külföldi munkásra kell haragudni, hanem a kormányra

A DK részéről Gyurcsány Ferenc szólalt fel és elmondta, hogy magyar munkás nem kell a magyar kormánynak. Az a bér, ami a DK és a munkások szerint jó bér, az a kormány szerint magas. Ezért hoznak alacsony bérért vendégmunkásokat.

– jegyezte meg Gyurcsány. Őket azért is hozzák, hogy a magyar munkást külföldire cseréljék le, mert kevesebbet kell nekik fizetni. Ráadásul a szabályokat is ki lehet kerülni. Gyurcsány megjegyezte, hogy a kialakult helyzetért nem a külföldieket kell utálni, hanem a cégeket és a kormányt.

– jegyezte meg. Közben a Nyugatot háttérbe szorítják és kétes szövetségeseket szereznek például az USA helyett. Összegezve kiemelte:

Válaszában Dömötör Csaba államtitkár elmondta: nagy türelem kell ahhoz, hogy a parlament legnagyobb villalakójától morális témákban tanácsokat hallgassanak. Majd emlékeztetett, hogy a kétezres években egy Motim nevű cégnél elbocsátottak dolgozókat és nem fizettek végkielégítést, mert az bérfeszültséget okozna, majd 300 milliós osztalékot vettek ki ebből a cégből.

– tette fel a kérdést, hozzátéve, hogy ennyit a cégek profitéhségéről. Emlékeztetett: Európa legszigorúbb idegenrendészeti törvénye lép életbe, ha a baloldal is megszavazza. A cél az, hogy a migrációs kérdést ne lehessen összekeverni a munkavállalással. A béremelésekről elmondta, hogy Gyurcsány alatt 14 százalékkal, ma már 70 százalékkal nőttek a bérek. A minimálbérek emelését sem támogatják, ezt már most is elmondták egy televíziós műsorban. Az EU-s pénzekről pedig elmondta: Dobrev Klára most is beismerte, hogy nem szavazná meg a nekünk járó forrásokat. A munkahelyteremtő beruházásokat támadják, béreket nem emelnének, az infláció elleni intézkedéseket fúrják és ingatlanadót vezetnének be – mondta a DK-ról Dömötör.

Fidesz: Ukrajna EU-s csatlakozási tárgyalásainak megkezdése nem esik egybe a magyar nemzeti érdekkel

Illés Boglárka (Fidesz) Ukrajna EU-s csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről azt mondta: az se nem előkészített, se nem időszerű, és nem esik egybe Magyarország nemzeti érdekeivel. Felidézte a magyar uniós tagságot megelőző évtizedes előkészítést és a tárgyalásokat, illetve felhívta a figyelmet a jelenleg is tagságra váró nyugat-balkáni országokra, hangsúlyozva, hogy ha ilyen rövid időn belül elkezdődnének Ukrajna esetében a csatlakozási tárgyalások, akkor az az Európai Unió objektív és érdemeken alapuló bővítéspolitikáját ásná alá.

Dömötör Csaba kiemelte: az Európai Bizottság nem adott választ arra, milyen hatással lenne az ukrán tagság az európai, így a magyar emberek életére, és milyen költségvetési vonatkozásai vannak a csatlakozásnak. Jelezte: a magyar költségvetési támogatás összege Ukrajnának már eddig is meghaladta a 80 milliárd forintot, több mint egymillió menekült érkezett Magyarország területére, és több mint ötezer, Ukrajnából menekült diák tanul magyar iskolákban. Megjegyezte: a szuverenitási vitákkal kapcsolatban minden baloldali politikai egység megmozdult, amely külföldről kap pénzt vagy remél támogatást, és azt mondják, hogy semmiféleképpen ne legyen párbeszéd vagy vita az ukrán tagságról; ezzel szemben a magyar kormány nemzeti konzultációban kérdezi meg az emberek véleményét erről az ügyről is.

Letette esküjét Hornung Ágnes

November harmadikán szomorú hírt közölt a kormánypárt, ugyanis a parlament korelnöke, Turi-Kovács Béla elhunyt. Helyére a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, Hornung Ágnes lép, aki ma letette az esküjét.

Forrás: Facebook

MSZP: tavaly nőtt a szegénység Magyarországon

Gurmai Zita (MSZP) arra hívta fel a figyelmet, hogy a KSH kiadványa szerint tavaly nőtt a szegénység.

– mutatott rá, hozzátéve: alig emelték az ellátásokat, jelentős infláció mellett.

– sérelmezte.

– sorolta a problémákat. Csökkent a születésszám is tavaly. Szólt pártja szociális programjáról, a többi közt arról, hogyan segítenék a felnőtt élet megkezdését.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára úgy válaszolt: rekordot döntött az emberek megtakarítása. Felidézte: a szocialista kormányok 325 milliárd forintot fordítottak szociális kiadásokra, míg jövőre erre már 1250 milliárd jut. Szólt az ápolási díj megemeléséről, hozzátéve: az elmúlt tíz évben jelentősen csökkent a rászoruló szegények száma is. A gyermekszegénységről szólva közölte: az 29,4 százalék volt a kormányzásuk kezdetekor, most ennek kevesebb mint a fele. Ugyancsak szólt a minimálbér jelentős emeléséről is az elmúlt évtizedben. Ahogy fogalmazott, "nem apró fillérekkel" emelték azt, mint a szocialista kormányok.

A képviselő nem fogadta el a választ.

Mészáros Lőrinc, Mészáros Lőrinc, Mészáros Lőrinc...

Az ülés az interpellációkkal folytatódott. A Momentum részéről Fekete-Győr András arról érdeklődött, miért jó hazánknak, hogy közpénzek vándorolnak Mészáros Lőrinc cégeihez. Emiatt az Orbán-kormány magyarázattal tartozik. Azzal is vádolta Fekete-Győr Mészárost, hogy nem úgy adózik, ahogyan kellene. Probléma továbbá, hogy nem transzparensek ezek a cégek.

Fónagy János államtitkár válaszában elmondta, hogy Fekete-Győr és közötte hatalmas a különbség. A momentumos csak pár évre tért vissza, de Fónagy messzebbre menve, egészen Trianonig tekintett vissza. Magyarország úgy jutott el a rendszerváltáshoz, hogy nem voltak gyarmatai, nem adta el az államot. A Momentum most magáncégeket piszkál, amelyekre ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint másra. Szakmailag nem helytálló, amit Fekete-Győr mond: nincs olyan, hogy a szegényebb vagy a gazdagabb többet adózik.

Mi Hazánk: miért támogatja a kormány Izrael háborúját?

Novák Előd (Mi Hazánk) azzal a kérdéssel fordult a miniszterelnökhöz, miért támogatják Izrael háborúját diplomáciailag a semlegességünk helyett.

– kérdezte, majd arról beszélt: "terrorálamként" folytatja Izrael a háborúját, és "ezt a népirtást, sajnos, Magyarország is támogatja". Azt hangsúlyozta, hogy pártja elítéli a terrorizmus minden formáját, az ENSZ által szorgalmazott kétállami megoldást támogatják, és kiemelte, hogy meg kell akadályozni annak a harmadik világháborúnak a kitörését, amely felé tartunk. Sürgette, hogy hozzák haza az izraeli–libanoni határról és más külföldi missziókból is a magyar katonákat.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára egyetértett az interpellálóval abban, hogy a "dollárbaloldal" hazaárulásait unalomig lehet ismerni; a harmadik világháborút kell megakadályozni, legyen szó az orosz–ukrán vagy a közel-keleti háborúról, abban viszont más véleményen volt, hogy a kormány idegen érdekeket képviselne.

– kérte az interpellálót, arra emlékeztetve, hogy egy terrortámadás váltotta ki a közel-keleti helyzet eszkalációját. "Izraelnek joga van megvédeni magát" és harcolni a terror ellen, és el kell kerülni, hogy államközi konfliktus alakuljon ki a térségben. Azt emelte ki: a civileket meg kell védeni és vissza kell térni az Ábrahám-megállapodások kijelölte útra, mert ez volt a régióban az egyetlen eredményt hozó folyamat.

A képviselő nem fogadta el az államtitkár által adott választ.

Népszavazás az aktív eutanáziáért

A Momentumnak végre valami témája akadt, ami nem más, mint az eutanázia kérdése, amely a súlyos betegségben lévő jogász, Karsai Dániel miatt vált ennyire sürgetővé. A beteg férfi ugyanis a strasbourgi bíróság előtt akarja elérni, hogy eutanáziában részesüljön. Bedő Dávid, a párt képviselője pedig most bejelentette, hogy szerintük joga van az aktív eutanáziához mindenkinek, emiatt pedig népszavazást kezdeményeznek.

Gulyás Gergely miniszter válaszában elmondta, hogy az alkotmányos jogszabályok világosan rendelkeznek a népszavazás lehetőségéről, ezért a választási irodához kell először menni, a végső szót pedig a Kúria mondja ki. Ha úgy döntenek, hogy lehet erről népszavazás, akkor 200 ezer aláírást kell gyűjteni és utána jön a képbe az Országgyűlés.

– emelte ki Gulyás.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

Gyerekkora óta Kaliforniában él, mégis Magyarország a hazája: Szani János, aki az egyetem alatt is megőrizte az értékrendjét – The Fair Right (videó)

Ps TV 2023 december 30.
Szani János neve Magyarországon még kevésbé közismert, a fiatal amerikai republikánusok körében azonban egyre népszerűbbé válik. János négyéves korától kezdve Kaliforniában nevelkedett, ott tanult, ott szerzett barátokat, mégis Magyarországot tekinti hazájának. János története többek között azért is inspiráló, mert fiatalon, egy idegen országban nemcsak a helyét sikerült megtalálnia, de az otthonról hozott értékrendjét is sikerült megőriznie. Nézzétek meg a teljes beszélgetést!