Pesti Srácok

Komoly változásokra lehet számítani a munkavállalás területén

Komoly változásokra lehet számítani a munkavállalás területén

Az új idegenrendészeti törvényjavaslattal összhangban tovább szigorodnak a munkásszállások építésének támogatási feltételei is – erre hívta fel a figyelmet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Mint írták, a kormány elkötelezett a magyar munkaerő foglalkoztatásának további növelése mellett, a betöltetlen álláshelyeket pedig – amennyiben rendelkezésre áll – minden esetben magyar munkaerővel kívánja feltölteni. A minisztérium kiemelte azt is: ezentúl előírás lesz többek között, hogy a munkásszálláson legalább 50 százalékban magyar munkaerőt kell elszállásolni. A közleményt a tárca úgy kezdte, hogy 2010 óta Magyarországon egymillióval dolgoznak többen, mint a Gyurcsány-korszakban. Emellett a foglalkoztatottak száma 4,7 millió fölé nőtt, a regisztrált munkanélküliek száma történelmi mélypontra csökkent.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Katona Tibor

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?