Pesti Srácok

Rétvári Bence: mindent elmond, hogy a tanárok és óvónők örülnek, a baloldal és a szakszervezetek viszont szomorúak a béremelések miatt

null

Szomorúnak látszik a baloldal és a pedagógus szakszervezetek, amiért végre megérkezett a garancialevél az Európai Uniótól, hogy biztosítják a pedagógus béremeléshez szükséges fedezetet – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Rétvári Bence. Az államtitkár megköszönte a tanárok elsöprő többségének türelmét, kitartását és bizalmát, ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a baloldal eszközként akarta felhasználni nemcsak őket, de a diákokat is.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a csütörtöki sajtótájékoztatón kiemelte, a magyar kormány hosszútávon lényegesen nagyobb arányt vállalt a béremelésből, az uniós forrás abban segít, hogy a béremelés hamarabb valósulhasson meg. Mint részletezte, idén január elsejétől átlagosan 32,2 százalékkal magasabb bért kapnak a tanárok és az óvónők, a jövő évben pedig egy további 21 százalékos emelés következik majd. A béremelés azonban még itt sem fog megállni, hiszen a kormány vállalásai szerint 2030-ig minden évben a diplomás béremelkedés mértékével fogja emelni a pedagógusbéreket.

Mindenki jól jár, de különösen azok, akik foglalkoznak is a gyerekekkel

Rétvári Bence kitért arra, fontos, hogy az anyagi mellett az erkölcsi megbecsültsége is nőjön a tanároknak, ezért fogadta el a kormány a pedagógus életpályáról szóló törvényt, így egy harmincéves adósságot törlesztve a tanároknak saját jogviszonyt alakítottak ki.

PestiSracok facebook image

-hangsúlyozta az államtitkár, kifejtve, a korábbi rendszerben a közalkalmazott életpálya büntette például a fiatal munkavállalókat, kvázi kötelezően kevesebbet kellett keresniük, még ha többet is dolgoztak. A teljesítménybérezés bevezetésével ráadásul azok is jól járnak, akik többet tesznek a gyermekekért az iskolákban, vagy iskolákon kívül, foglalkozásokat szerveznek, felzárkóztató vagy versenyre felkészítő órákat tartanak.

Szólt arról is, további biztató hír, hogy soha annyian nem kerültek a pedagógusképzésbe, mint az elmúlt év felvételi időszakában. Ez azt jelenti, hogy míg 20 évvel ezelőtt ötezren, most pedig közel tizenháromezren kezdték meg tanulmányaikat.

A baloldal a béremeléseket csak elhúzni tudta, de megakadályozni nem

Rétvári Bence megjegyezte, a baloldal az elmúlt egy-két évét mással sem töltötte, minthogy megpróbálta megakadályozni az EU-s források megérkezését és a pedagógusok nagyobb arányú béremelését.

-jelentette ki.

Eszközként használták a pedagógusokat

Portálunk arról érdeklődött, vajon a béremelésekkel sikerült-e kihúzni a tömegtüntetések méregfogát, amelyre Rétvári Bence úgy reagált, a kormány már akkor döntött a béremelésekről és azok mértékéről, mielőtt a demonstrációk elkezdődtek volna. Kiemelte, jól látható volt, hogy kettős játékot játszottak azok a baloldali politikusok, akik Brüsszelben 4-5 milliós fizetésért azért ügyködtek, hogy a tanárok ne kapjanak béremelést, mert hazajőve ugyanakkor csatlakoztak a béremelésről szóló demonstrációkhoz, és így akartak valamiféle népszerűségre szert tenni.

-idézte az államtitkár. Mint kiemelte, a pedagógusokban a kormány mindig partnert látott, ezért voltak a folyamatos egyeztetések, és ezért kellett folyamatosan Brüsszelbe járni, hogy elsimítsák, tisztázzák a különböző álhíreket, gáncsoskodásokat, amelyeket a pártok és a szakszervezetek terjesztettek, így akadályozva a források megindulását.

-fogalmazott.

Köszönet illeti azokat a tanárokat, akik nem vitték be a politikát az iskolába

Rétvári Bence érdeklődésünkre ugyanakkor kiemelte azt is,

Mint hozzátette, a tanárok túlnyomó többsége inkább a gyerekekkel foglalkozott, noha ők is egyértelműen szerették volna a béremelés mielőbbi megvalósulását. Úgy vélte, köszönet illeti azokat a pedagógusokat, akik nem vitték be az iskolába a politikai kérdéseket. Szerencsésnek nevezte, hogy csak 2-3 százaléknyian vettek részt demonstrációkon vagy vitték magukkal a tanulókat is, de ezek az emberek bármilyen sztrájkban, demonstrációban részt vesznek amúgy is.

-hangsúlyozta.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.