Pesti Srácok

Sajtóhír: a baloldali városvezetés pénzt szivattyúzhatott ki a Lánchíd-projektből

null

Vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt is feljelentést tettek a Lánchíd ötmilliárddal megdrágult beruházásával összefüggésben a rendőrségen – írta meg a Magyar Nemzet. Ennek apropóját az adta, hogy a Városháza-gate egyik kulcsfigurája egy felvételen arra utalt, hogy a baloldali városvezetés pénzt szivattyúzhatott ki a projektből. A hídpénzbotrány ügyében a hatóságokon kívül a Kehi is vizsgálatot indított.

Újabb büntetőeljárásokat generálhat a Városháza-ügy egyik szereplőjének kijelentése, aki egy Magyar Nemzet által megismert hangfelvétel-leirat szerint arra utalt, hogy azért került ötmilliárd forinttal többe Karácsonyék idején a Lánchíd felújítása, mert abból pénzeket osztottak vissza. A Városháza-gate egyik kulcsfigurája és beszélgetőtársa 2021 júniusában a lehetséges baloldali pénzforrásokról értekezett. Az üzletember úgy fogalmazott:

A beszélgetőpartner megdöbbenve kérdezett vissza, hogy „ebből ki lehet venni pénzt?”. Bajnai Gordon régi „harcostársa” a felvételen a Lánchídra utalva konkrétan ezt mondta:

Megjegyzése után a Blaha Lujza téri felújításra tért ki: „Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult és kisebb a tartalma. Majd arra a kérdésre, hogy mindezt „ők intézik?”, úgy fogalmazott:

A Magyar Nemzet információi szerint mindezek miatt a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István feljelentést tett a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) hűtlen kezelés és hivatali vesztegetés gyanújával. Ismeretes, az A-Híd még Tarlós István főpolgármestersége időszakában nyerte el a Lánchíd felújításának feladatát, de Karácsonyék az önkormányzati választások után új közbeszerzési eljárást írtak ki.

A győztes ismét az A-Híd lett, csakhogy ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyert, mint amennyiért a Tarlós-érában végezte volna el a munkát.

Ráadásul a Tarlós alatt zajló tenderhez képest majdnem hatvanszorosára (!), 4,2 milliárd forintra emelték a vállalkozónak járó előleget, ám a céget terhelő kötbért megfelezték.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még