Pesti Srácok

Tűzfalcsoport: Magyar Péter családtagja bíróként küldte padlóra a devizahiteleseket

Tűzfalcsoport: Magyar Péter családtagja bíróként küldte padlóra a devizahiteleseket

A Tűzfalcsoport egyik devizahiteles ügyvéd olvasója hívta fel arra a figyelmet, hogy a “Ne féljetek” szlogennel kampányoló Magyar Péter “nagyon közeli hozzátartozója” bíróként részt vett a devizahiteleseket gyakorlatilag a jogalkotás tekintetében is teljesen ellehetetlenítő bírósági jogegységi határozat meghozatalában.

A Tűzfalcsoport legújabb bejegyzésében ír arról, a Magyar Péterrel kapcsolatos botrányhoz kötődően egyik, egy banki károsultak ügyeiben jártas Pest Vármegyében bejegyzett ügyvéd hívta fel a figyelmüket arra:

Mint ismert, 2008 végén a Magyar Állam, a Pénzügyi Felügyelet közreműködésével és a Magyar Nemzeti Bank asszisztálása mellett a devizahiteles fogyasztók védelmét megszüntették és szabad utat adtak a svájci frank alapú spekulációnak. A vonatkozó pereknek jogi kegyelemdöfést az a 6/2013. Polgári jogegységi határozat jelentette a hiteleseknek, amely kimondta,

PestiSracok facebook image

Mint a portál írja, az ügyvéd leveléből kiderül, hogy a Kúria említett, Darák Péter elnök alatt meghozott döntése megnyitotta egyrészt további a hitelesek számára hátrányos iránymutató bírósági döntések előtt az utat, továbbá behatárolta a jogalkotó mozgásterét is, holott a devizaalapú kölcsönök árfolyamfogadási tartalma miatt bírói úton nem érvényesíthető követelések 6/2013 PJE határozatban megengedett bírói útra engedése, ezzel a hitelezőknek nyújtott előny a fogyasztókkal szemben olyan szakmai tévedést, amelyet 2011-ben Járai Zsigmond korábbi jegybank elnök is határozottan cáfolt.

A kormány 2011-ben publikálta a "Jelentés a devizahitelesek helyzetéről" című munka anyagot, amelyben megállapította, hogy a felelőtlen szocialista-liberális országlás olyan mértékben szűkítette és drágította a hitelfelvevők számára a korábbi kedvezményes forinthitelt, hogy a magyar fiatalok, a családalapítók, akik tetőt szeretett volna a fejük fölé, egyszerűen rákényszerültek a devizaalapú hitelekre.

A szocialista kormányok alatt száznegyvenszeresére nőtt a lakásvásárlásra devizahitelt felvevők száma: több mint 2800 milliárd forint értékű deviza lakáshitelt nyög a lakosság,2003-ban ez a szám még csak 20 milliárd volt. Akkoriban a hitelt felvevő családok jellemzően gyermeket nevelő családok voltak: a gyermekes családok több mint egynegyede rendelkezett ilyen hitellel. Budapesten körülbelül 7000 devizahiteles család, vidéken 54 ezer devizahiteles család küzdött törlesztési gondokkal a jelentés szerint.

Bár a Tűzfalcsoport nem nevezi meg a devizahiteles családoknak rendkívül sokat ártó bírót, azonban ismert: Magyar Péter bíró családból származik, nagyapja Erőss Pál, a Kádár-kor közismert bírója és műsorvezetője volt.

Budapest, 1980 február 14. Dr Erőss Pál, Dr. Kiss Éva és Dr. Dobos Gábor a Magyar Televízió: Jogi esetek című műsorának jogi szakértői.MTI Fotó: Hámor Szabolcs
Budapest, 1980 február 14. Dr Erőss Pál, Dr. Kiss Éva és Dr. Dobos Gábor a Magyar Televízió: Jogi esetek című műsorának jogi szakértői. MTI Fotó: Hámor Szabolcs

Az ügyvédi forrás szerint egyértelműen a vonatkozó, 2013-as jogegységi határozat volt az egyik fő fordulópont, amely megpecsételte a devizahitelesek sorsát.

–zárul a levél, utalva arra, hogy a szóban forgó döntés után számos banki károsult élete alapvetően és visszafordíthatatlanul megváltozott.

Forrás: Tűzfalcsoport; fotó: MTI

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.