Pesti Srácok

Mit keresett a szállodahajó útjában a motorcsónak az éjszaka közepén? – Nemcsak a Heidelberg kapitánya hibázhatott a katasztrófa során (Videó)

A Heidelberg szállodahajó cseh kapitánya nem győződött meg arról, hogy mivel ütközött szombaton 22 óra után Verőce magasságában a Dunán. Bár a hajó reflektorait felkapcsolták a csattanásra, továbbhajóztak anélkül, hogy tisztázták volna a csattanás okát, uszadékfával ütköztek-e, vagy esetleg hajóval. Így érthető, hogy segítségnyújtás elmulasztása megalapozott gyanújával őrizetbe vette a kapitányt a BRFK. Az is ténynek látszik ugyanakkor, hogy a motorcsónaknak semmi keresnivalója nem volt éjszaka a hajózási útvonalban. A hajózási szabályzat szerint 30 méternél közelebb nappal sem kerülhettek volna a szállodahajóhoz.

Ismeretes: a Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított a május 18-án éjjel a Duna verőcei szakaszánál bekövetkezett, illetve két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédia körülményeinek tisztázása érdekében. A motorcsónaknál és a szállódahajónál is szemlét tartottak, valamint az utóbbi jármű kapitányát a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály beosztottjai gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli, halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint hatrendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt. A gyanú szerint a kapitány a balesetet követően a saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett arra vonatkozóan, hogy a mentésre szoruló embereket kimentse, továbbá a hajót sem állította meg.

A Heidelberg orrának bal oldala ütközött a motorcsónakkal (Fotó: BRFK)

A BRFK nyomatékosan közölte azt is, hogy a NYOMOZÁS FOLYAMATBAN VAN! Azt, hogy ki okozta a balesetet, hogy ki (kik) felelős/felelősek, a további vizsgálat fogja megállapítani!

PestiSracok facebook image

Égető kérdések sorát kell tisztáznia a nyomozásnak, amelyhez – a PS információja szerint – kinyerték a Heidelberg szállodahajó elektronikus navigációs eszközeinek az adatait, így a radar, a rádió és a menetrögzítő adatait is. A szállodahajóknak kötelező – nappal is – állandóan működő radarral közlekedniük, az észlelt adatokat rögzíteniük is kell. Fontos tudnivaló, hogy a kapitányi állásban, ami a kormányállással egy térben van, rögzíteni kell az ott zajló beszélgetéseket is. A rögzített adatokat igazságügyi nautikai szakértőnek is vizsgálniuk kell. Az még egyáltalán nem vehető biztosra, hogy az ütközésért az őrizetbe vett cseh kapitány a felelős, a segítségnyújtás elmulasztása azonban megalapozottan gyanúsítható.

A radar használata ellenére egyelőre nincs kizárva, hogy a motorcsónak a közeli partról indult el éppen akkor, amikor a Heidelberg odaérkezett, és a motorcsónak vezetője hibájából a kishajó hirtelen keresztezni akarta a szállodahajó útját és oldalról nekihajtott a szállodahajó orrának a menetirány szerint bal oldalon. Az ütközés kikerülhetetlen lehetett a szállodahajó számára. Az azonban nem fogadható el védekezésképpen, hogy a cseh kapitány nem észlelte az ütközést.

A motorcsónak vezetője pedig a Hajózási Szabályzat (HSZ) egyik legszigorúbb tilalmát szeghette meg. Egyfelől semmi keresnivalója nem volt a hajózási útvonalban, másfelől súlyos tilalmakat szeghetett meg. A HSZ. 8. pontja kimondja:

Akiket keresnek e sorok írásakor

Akiket még keres a rendőrség és a katasztrófavédelem: egy 18 és egy 28 éves nő, egy 19 éves, egy 30 éves és egy 39 éves férfi; ma is kint vannak a mentőcsapatok. A hajón nyolcan voltak. Egy 35 éves férfi partra úszott. Egy 39 éves férfi és egy 20 éves nő holttestét megtalálták.

Kiemelt kép: Őrizetbe vette a BRFK a szállodahajó cseh kapitányát (Fotó: BRFK)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.