Pesti Srácok

Nagy Márton kemény kritikát fogalmazott meg a jegybankkal szemben – A miniszter szerint az MNB nem képes az együttműködésre

Nagy Márton kemény kritikát fogalmazott meg a jegybankkal szemben – A miniszter szerint az MNB nem képes az együttműködésre

Mint korábban lapunk is megírta, áprilisban Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szakmai egyeztetés keretében találkozott egymással. A munkaebéd után úgy tűnt, hogy pozitív irányba mozdulhat el a két vezető kapcsolata. Azonban Nagy Márton kedden az Indexnek kijelentette, hogy „a jegybank nem képes az együttműködésre, hiába kerestük rá a lehetőséget”. Hozzátette: méltatlan a Magyar Nemzeti Bankhoz az a hangnem, ami napjainkban az intézményben uralkodik, amiért a miniszter szerint a jegybank vezetősége a felelős.

Mint ismert, Matolcsy György február végén, a BÉT Legek díjátadón úgy fogalmazott, hogy Nagy Márton támadásokat indított a jegybank ellen. Akkor hozzátette: „megértjük, annyiban, hogy 2021 közepén ki kellett tennünk a jegybankból, ki kellett ebrudalnunk, ahogy azt a miniszterelnök úrnak akkor elmondtam”. Matolcsy György szerint Nagy Márton korábban jelentős szakmai hibákat vétett alelnökként. Erre Nagy Márton csak annyit reagált:

Ezután nem sokkal egy munkaebéd keretében találkozott a két vezető, akik áttekintették az ország gazdasági helyzetét és a gazdaságpolitika aktuális feladatait. A kiadott közös közlemény szerint „a két intézmény közötti eddigi szakmai együttműködés mellett a jövőben stratégiai kérdésekben is további személyes egyeztetést tartanak”.

PestiSracok facebook image
Forrás: MNB

Aztán április derekán a Nemzetgazdasági Minisztérium ismertette a kormány új versenyképességi stratégiáját. Ezt az Index információi szerint az NGM eljuttatta Matolcsy Györgynek. A lap úgy tudja, azóta sem a jegybankelnök, sem pedig az MNB szakemberei nem keresték a nemzetgazdasági minisztert vagy az NGM munkatársait, hogy formális vagy informális úton egyeztessenek a stratégiáról. Ezután váratlanul megérkezett a május 13-án közzétett jegybanki kritika, amit nyilvánosan intéztek a Nemzetgazdasági Minisztérium és így a kormány ellen. (A kabinet elfogadta a Nagy Márton tárcája által letett stratégiát.) Erre reagált a nemzetgazdasági miniszter az Indexnek egy budapesti rendezvényt követően.

– szögezte le a témával kapcsolatban Nagy Márton. A tárcavezető szerint az emberek joggal hitték, hogy a jegybank és a Nemzetgazdasági Minisztérium kapcsolata konszolidálódott, és a szakemberek a háttérben érvekkel alátámasztva megbeszélik szakmai ellentéteiket, „nem pedig kidobják egyből a piacra, nyilvánosan”, miközben „ráadásul rendszeresek az egyeztetések a két intézmény között”. Majd Nagy Márton kiemelte:

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke (k) a monetáris tanács döntéséről tartott sajtótájékoztatón a jegybank székházában 2019. március 26-án. Mellette Nagy Márton (b) és Windisch László alelnökök. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A tárcavezető azt is hangsúlyozta: a kormány hitt abban, hogy a jegybank és a tárca közötti kapcsolatot egy konszolidáltabb és előremutató útra terelik.

– nyilatkozta az Indexnek Nagy Márton. A tárca álláspontja szerint a jegybank természetesen megfogalmazhat kritikát, de annak helye a szakmai egyeztetéseken van. Ugyanakkor felmerül a jegybank saját mandátuma is: „az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogatja a pénzügyi közvetítőrendszer stabilitásának fenntartását, ellenálló képességének növelését, a gazdasági növekedéshez való fenntartható hozzájárulásának biztosítását és a rendelkezésére álló eszközökkel a kormány gazdaság-, valamint a környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos politikáját” – olvasható a jegybanktörvényben.

– írja a szakmai beszélgetéseken hallott információk alapján az Index.

A megfogalmazott kritikákat a miniszter részletesen nem kommentálta, ugyanakkor a minisztérium munkatársaival folytatott háttérbeszélgetések alapján megállapítható: többen furcsállották a kritika stílusát, hiszen maga a jegybank elemzése ismerte el, hogy a javaslatok 80 százaléka illeszkedik a jegybank korábbi javaslataihoz.

Forrás: Index; Fotó: MTI/Purger Tamás

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.